Dovbus

Pálinkaszagot lehel a téli éjbe

a csöndes korcsma nyitva felejtett szája.

Gyomrában a csapos, hét-nyolc bágyadt legény,

s egy oprisok rabolta frigyesfalvi kályha.

 

Felkapják fejüket a szótlan zsellérek,

lövés dördül – a hegyen hajdúcsapat jár.

Fordítja lovát a Csornohora felé,

és vágtat a hóban minden űzött betyár.

 

Az marad csak

A költészet napján

A magyar költészet napján A tudat szunnyadó határőrei című kiadványból, Kovács Vilmos versei közül a Tavaszi viharok című költeményt ajánljuk olvasóink figyelmébe.

*

TAVASZI VIHAROK

Nem tudok nótát. Hamis, ha szól a lant.

Elnyűtték húrját szép fehér ujjak.

Nem kell a verkli, a sárgult kottalap.

Nem húzok tornyot romokból újat.

Városképek

Kötődünk a településhez vagy városhoz, ahol felnőttünk, ahová kirándultunk, ahol egyetemre jártunk. Esetenként mindez egy  helyszínen játszódik.

Kovács Vilmos verse egy napszakhoz (késő délután) és egy utcához kapcsolódik. Embert nem, de  fát, falevelet, kirakatot látunk.  A napszak és  kép ismétlődhet bármelyik munkanap végén, de az utcakép  változik:  a lakóházat lebontják

a táj helyett

emlékeibe merült, az őszt előbb-utóbb

korszakká rendezi magában, mint a tenger

az elsüllyedt hajókat. vörös hajfürtökre

gondolt, és hogy ronccsá tette a három

hónapnyi egyedüllét. a táj helyett

esőcseppek versenyét nézte a busz ablakán.

háta mögött ismeretlen városok és szántóföldek,

de saját határait most sem lépte át.

egy mondat, vagy