Kovács Vilmos: Tenger

2019.12.10.pixabyay960_720

 

S most elmondom neked milyen a tenger

 

a tenger sima és rideg

mint a kihűlt beton

melybe beledermednek a városok

 

a tenger mérhetetlen

mint a folyékony idő

fenekén milliószám temetkeznek az évek

 

a tenger névtelen mint a tömeg

roppant hátán egyforma megadással cipel

sirályt és hadihajót

 

a tenger szürke

Kovács Vilmos: Őszi elégia

2019.11.10._720

Hull a vadgesztenye.

Barna és meztelen,

mint vetkőző lányok

nyári ruhából kifeslő teste.

Egy fruska gondolat ül mellém nesztelen.

Megnézzük egymást. Ő hallgat, én várok.

Megérinti arcom hajával az este.

 

Hull a vadgesztenye.

A beton szalagon apró morzejelek.

Vajon mit üzenhet az ősz a télnek?

Hogy a díszfa-élet

meddő és

Kovács Vilmos: Falevél

09.15._720

Még merészen kicsapott ablakszárnyba’

szépíti magát az őszi nap,

de kékfelhős útjuknak nekivágva,

a gólyák már messze szállanak.

 

Már a szekérkerekek nyöszörögve

átkozzák egymás közt a sarat,

és hangtalan perdül az ázott rögre

a levél az almafa alatt.

 

Tegnap fent pompázott az ágon,

ma rajta, mint izzadt, dúlt ágyon,

vergődik

Kovács Vilmos: Falusi emlék

road_07.30_1920

Rongyos kis falu volt, a patakja sárga,

a papja kölcsönpap, a kisbíró sánta.

Rongy falu, ahol az asztalos már úr volt,

petró- és pálinkaszagú volt az új bolt,

kifent késsel jártak a fiúk a bálba,

s félvéka búzát kért érted is a bába.

 

Most hogy méregetem, meddig ér az emlék,