Kovács Vilmos: Testamentum

10.15.b._640

Uram, emeld fel csontig nyűtt testem,

s fújd el belőle múlt lobogások

füstölgő üszkét.

Ismerd fel bennem halandó másod,

ki most fekete árnyadra estem,

s hozzá szegeznek lázvörös tüskék.

 

Uram, megjártam én is poklod,

ha teremtésed csodája hívott,

kiosztva részem.

Semminek sok volt, de csillaggal írott.

Uram, mostantól több lesz

Kovács Vilmos: Hirosimából jöttem

2020.09.01._640

Én kislány voltam, szénfekete hajú,

és anyám úgy hívott, hogy édes.

Én messze, messze éltem és tizenkét évet;

és a szélborzolta, fehér felhőhajú

hegyek mögött a jóságos Napisten

– ha nyár volt – hát énértem is égett.

Én ott születtem, ahol ezer monda

kergeti sárkányait, ha leszáll az éj,

ahol

Kovács Vilmos: Töredékek

2020.05.06._640

 1. Szavalnak a kékruhás fellegek

villám-betükkel írt

mennydörgő verseket,

s megríkatják a felséges eget.

 

2. Zsiráf-nyakú templom árnyát az éjszaka

a porfehér kőtöltésre kiszegezi,

s fent a tetőn párjahagyott bádog-kakas

dühében a csillagokat csipegeti.

 

3. Arcodon a mosoly hamis.

Kacajoddal lelked bántod.

Talpad alatt sír a kavics…

Nem is

Kovács Vilmos: Elmondom neked

grevillea-881534_640

Meglásd,

holnap könnyebb lesz a szó,

mely ma kimondhatatlan.

 

Könyökölünk majd a híd vaskorlátján,

neonlámpák kék szirma hull vállunkra,

s míg mélyen alattunk csordogál

a bokáig érő idő –

én elmondom neked,

hogy sokszor eszembe jutnak

az ótvaras kölykök,

akikkel a pad alól lestünk

a Tanítókisasszony szoknyája alá.

 

Ilyenkor rád