Kovács Vilmos: Hirosimából jöttem

2020.09.01._640

Én kislány voltam, szénfekete hajú,

és anyám úgy hívott, hogy édes.

Én messze, messze éltem és tizenkét évet;

és a szélborzolta, fehér felhőhajú

hegyek mögött a jóságos Napisten

– ha nyár volt – hát énértem is égett.

Én ott születtem, ahol ezer monda

kergeti sárkányait, ha leszáll az éj,

ahol

Kovács Vilmos: Töredékek

2020.05.06._640

 1. Szavalnak a kékruhás fellegek

villám-betükkel írt

mennydörgő verseket,

s megríkatják a felséges eget.

 

2. Zsiráf-nyakú templom árnyát az éjszaka

a porfehér kőtöltésre kiszegezi,

s fent a tetőn párjahagyott bádog-kakas

dühében a csillagokat csipegeti.

 

3. Arcodon a mosoly hamis.

Kacajoddal lelked bántod.

Talpad alatt sír a kavics…

Nem is

Kovács Vilmos: Elmondom neked

grevillea-881534_640

Meglásd,

holnap könnyebb lesz a szó,

mely ma kimondhatatlan.

 

Könyökölünk majd a híd vaskorlátján,

neonlámpák kék szirma hull vállunkra,

s míg mélyen alattunk csordogál

a bokáig érő idő –

én elmondom neked,

hogy sokszor eszembe jutnak

az ótvaras kölykök,

akikkel a pad alól lestünk

a Tanítókisasszony szoknyája alá.

 

Ilyenkor rád

Kovács Vilmos: Vallani kell

2020.03.15.b._640

Évmilliók zajlásában elvesztek az ősök.

Nem kutatom, hogy kik voltak; szolgalelkek, hősök.

Nem tudom, hogy nehéz léptű, földtúró dédapám

fia rosszat tett-e, mikor túladott a kapán.

Nem tudhatom, hogy közülük kit illet az érdem,

hogy istenek s urak előtt nem hajlik a térdem,

s kit a vád, hogy ívpapírok szántásába