Kovács Vilmos: Vallani kell

Évmilliók zajlásában elvesztek az ősök.

Nem kutatom, hogy kik voltak; szolgalelkek, hősök.

Nem tudom, hogy nehéz léptű, földtúró dédapám

fia rosszat tett-e, mikor túladott a kapán.

Nem tudhatom, hogy közülük kit illet az érdem,

hogy istenek s urak előtt nem hajlik a térdem,

s kit a vád, hogy ívpapírok szántásába

Kovács Vilmos: Kirakó kockák

Világot versből?

          Isteni szándék: balga és hiú.

A Megváltó sírján a kő mozdulatlan, rideg.

Csak húsz év, s már nem érti apja szavát a fiú.

A világ sorsa egy szál megfeszült ideg.

 

Játsszunk másat.

         A vodka keserű.

        A szád meleg és füstös.

        Az értelem szívós,

a falon csak lassan torzulnak

Kovács Vilmos: Tenger

 

S most elmondom neked milyen a tenger

 

a tenger sima és rideg

mint a kihűlt beton

melybe beledermednek a városok

 

a tenger mérhetetlen

mint a folyékony idő

fenekén milliószám temetkeznek az évek

 

a tenger névtelen mint a tömeg

roppant hátán egyforma megadással cipel

sirályt és hadihajót

 

a tenger szürke

Kovács Vilmos: Őszi elégia

Hull a vadgesztenye.

Barna és meztelen,

mint vetkőző lányok

nyári ruhából kifeslő teste.

Egy fruska gondolat ül mellém nesztelen.

Megnézzük egymást. Ő hallgat, én várok.

Megérinti arcom hajával az este.

 

Hull a vadgesztenye.

A beton szalagon apró morzejelek.

Vajon mit üzenhet az ősz a télnek?

Hogy a díszfa-élet

meddő és