Nagy Tamás: Sose hagyj elesni

pixabay_2019.12.30.b._640

A naplóírásra gondolok, hogy nyáron milyen lelkesen kezdtem bele, hisz új környezet, új élmények. Aztán lassan abbamaradt. A fogak, akár a barlang elé állított kövek, nem engedik ki a szavakat. Amit nem mondhatok el senkinek, azt magamba fojtom, van rá egy külön tavam. Néha folyót használok. Nem akarok saját életem

Sz. Kárpáthy Kata: Először a fedélzeten, avagy Kolozsvári Kikötő 5.0

2019.12.28._640

Nem biztos, hogy jó ötlet, de már mindegy – gondoltam magamban december 1-jén, reggel.

Az ukrán-magyar határon egy marsutkában[1] ültem Kaszony és Barabás között. Végigpörgettem magamban az útvonalat: Nyíregyháza-Püspökladány-Kolozsvár. Valójában kerülőt tettem azzal, hogy Magyarországon keresztül közelítettem meg Romániát, de mivel vonattal még mindig egyszerűbb utaznom (legalábbis

Bíró Gergely: Beregszászi napló

pixabay_12.22._720

Beregszász a talpra állás városa; akik itt élnek, ezeréves emlékezetüket az újrakezdések szívósságának köszönhetik. A várost csak az utóbbi száz évben öt ország csatolta magához, és történelme során nem egyszer szinte teljesen megsemmisült. Pusztította tatár (háromszor), lengyel, Habsburg, tűzvész, tífusz- és vérhasjárvány, hogy csak a legnagyobb csapásokat említsem. Mindez persze

Marcsák Gergely: Kámfor

pixabay.12.21.b_720

Ásít, dohog, megrezzen a város.

 

Kabátját az éj a téren felejtette,

foszlányait makacsul markolják a fák.

 

Ungvár ezer szemén

kattogva kúszik a redőny,

nyújtózik a folyó

rideg kavicságyon.

 

Lábamra gesztenyelevelet

söpörnek a sosem-alvók,

majd eltűnnek.

 

Megjelent: Marcsák Gergely (2019) Fekete-Tisza. Budapest, Előretolt Helyőrség Íróakadémia