Nagy Tamás: Sose hagyj elesni

A naplóírásra gondolok, hogy nyáron milyen lelkesen kezdtem bele, hisz új környezet, új élmények. Aztán lassan abbamaradt. A fogak, akár a barlang elé állított kövek, nem engedik ki a szavakat. Amit nem mondhatok el senkinek, azt magamba fojtom, van rá egy külön tavam. Néha folyót használok. Nem akarok saját életem objektívje lenni, kérlek, hadd színezzem.

A III. Kárpátaljai Magyar Irodalmi Napokról valószínűleg írtam volna saját magamnak. Kétségtelenül nagyon vártam, újra pörögni, azon a hőfokon égni, ami tetszik. Az utolsó pillanatban úgy alakult, hogy nem tudok menni, aztán az utolsó utániban arra eszméltem, hogy a vonatban ülök. Stílusosan késtem Budapesten, majd Nyíregyházán is, sajnos a MÁV szintén ezt tette. Valahogy nem érdekelt, a kávéélményeim jutottak eszembe, hogy az egyik legfinomabb kávét a nyíregyházi vasútállomáson ittam 2017-ben. Persze, ezek az élmények függnek az idő, fáradtság, kávé, és még sok minden együtthatójától. Megismételni nem sikerült, de finomat ittam, és kaptam egy mosolyt egy fiatal lánytól, akinek a mellkasán (számomra ismeretlen nyelvű) tetoválás volt.

Beregszászban egy kaotikus hét várt. A KMIN első napján a kórházban ébredeztem. Délutánra már tíz ezernél is többet mutatott a lépésszámláló a telefonomon. Az első programon, az V. Internetes Versmondó verseny eredményhirdetésén nem tudtam ott lenni, pedig én is pontoztam. Marcsák Gergely könyvbemutatójára késve érkeztem meg, de akkor már leszartam, csak legyek ott, legyek azok az emberek és helyek mellett, ahol otthonosan mozgok. A Helikon Hotelhez indulás előtt még egy sör/tequila/kávé/tea belefért a pro100 pubban. Legutóbb a Székelyföld szerkesztőségével látogattuk meg a helyet. Gyorsan párolog az idő.

A Helikonban mindenki felszabadultnak látszott. Vacsora, pohárkoccintások, majd késő estig beszélgetés a továbbiakban. Idén először nem volt balhé, csak családias hangulat, ahol középpontban az irodalom állt.

Másnap csatlakozott a vendégek második fele. Ekkorra már nem érzékeltem a teret, és az időt se pontosan. Kb. délelőtt lehetett, amikor Csordás László beszélgetett Kürti Lászlóval,2019.11.28._ Oláh Andrással, és Zalán Tiborral egy fiatal olvasóközönség előtt. Ha középiskolás koromban hallottam volna mindezt, valószínűleg hamarabb kezdek el írni. A második nap végtelennek tűnt a fáradtság miatt, ugyanakkor nagyon élveztem. Lyubka Andrijra irányult a figyelem a délután folyamán, aki többek közt a legújabb könyvéről is beszélt. Este pedig Bíró Gergely mesélt bensőségesen a folyóirat-szerkesztésről, és a hozzátartozó folyamatokról.

A Helikonba már nem volt erőm visszamenni, egy széken is elaludtam volna, annyira kimerültem. Az apró részleteket képtelen vagyok felidézni abból a kusza hétből. Pedig figyeltem Beregszász minden rezdülését, mozzanatát, hogy vajon mi változott egy hónap távollét alatt. Örültem a vendégeknek, és a KVIT-tagoknak: a nagy sietség ellenére tudtam velük néhány mondatot váltani. És csak remélni tudom, hogy én is hozzátettem valamit az Irodalmi Napokhoz. Egy részletet magamból, pillanatnyi törékenységgel fűszerezve.

Búcsúzkodni nem szoktam, ahogy ott sem tettem, ez az ingázók sajátossága. A bőrönd pakolása közben már a következő programra, Szőllőssy Balázs könyvbemutatójára gondoltam. Aztán hirtelen eszembe jutott a nyíregyházi lány. Amikor megkérdeztem tőle, mit jelent a tetoválása, elmosolyodott, és csak annyit mondott: sose hagyj elesni.

Nagy Tamás

Névjegy: Nagy Tamás

1996. október 10-én született Beregszászban. Tanulmányait 2002-ben kezdte a Beregszászi 3. Számú Zrínyi Ilona Középiskolában. 2013-ban érettségizett, majd ugyanebben az évben felvételt nyert a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola angol nyelv és irodalom szakára.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>