Rossz cigit szívtam el

Azt hittem, vendégül lát a dohányfüst,
inkább megakadt bennem.
Keveredett a fürdővíz illatával.
Szédelgés. Megdicsőültem.
Madár, látom.
Eltűnik a falban.
Mosolyog.
Hangoskodik, csiripel, minden elsötétül.

 

Lépcső.
Megszorul a légcső, elindulok,
az alja sötét füstben úszó, mélységes rengeteg,
bokámat rágják a férgek, mint kishalak az elhalt részeket,
megduzzad az ér,

Ünnepi pillanat

A piac bejáratánál sült hagymaszag
keringett, emberek jöttek-mentek.
Fenyők sorakoztak hosszasan a járdán,
mintha gyökeret akartak volna ereszteni,
jelezve, hogy errefelé két karácsony van,
s választaniuk kell, melyiken szeretnének
részt venni. „Hogy megvagy, Bélám?” –
kérdezte egy nő a vele szembejövő
férfitől. Cipekedve sétáltak mindketten,
talán régi ismerősök lehettek, olyasfélék,

mindig más

amikor megismertél, bemutattam neked
a feletted zsarnokoskodó őszt. nevettünk rajta.
mégis tudtuk: a nyár hamar eltűnik,
mint egy köpés a poros földúton.
költöző madarak, reptük halált hoz.
a megszokást gyászolod. fájdalmad relatív:
a viszonyítási pont a behatárolható
elmúlás mértéke.
ki nem mondott szavak rothadnak.
nem búcsúzkodtam. hagytam, hogy
csalódások feszüljenek