Marcsák Gergely: „A mi üdvünk a változás…”

glass_09.29._720

Kalandvágyból az idő folyosóján

képzeletem olykor új szobákba nyit.

Ilyen véletlen csapongás során

találtam meg az ágyban fekvő Adyt.

 

A halállal s egy tablettával küzdött,

nem tudta őket lenyelni szegény.

Csapzott haja homlokára hullott,

táltos szemében pislákolt a fény.

 

Nagyokat kortyolt s faggatni kezdett

a vizespoharat félretéve.

Ung-vidék? – mosolygott

Kovács Vilmos: Falevél

09.15._720

Még merészen kicsapott ablakszárnyba’

szépíti magát az őszi nap,

de kékfelhős útjuknak nekivágva,

a gólyák már messze szállanak.

 

Már a szekérkerekek nyöszörögve

átkozzák egymás közt a sarat,

és hangtalan perdül az ázott rögre

a levél az almafa alatt.

 

Tegnap fent pompázott az ágon,

ma rajta, mint izzadt, dúlt ágyon,

vergődik

Marcsák Gergely: Nagyapa

2019.08.22._960_720

Nagyapából egy nap az élet kiköltözött.

Hiányába a perc hideg testet ékelt.

Beletelt szegénynek hetvenkét évébe,

mire ledolgozta azt a jóvátételt,

amit az Isten szándékában kezdett,

és negyvenhétben Donbászon folytatott.

Fényekbe merült szembogara zárta

a sorsát jelentő összetett mondatot.

 

Nagyapából egy nap kiköltözött az élet,

és a dédmama szülőhelyét felkereste.

Kovács Vilmos: Falusi emlék

road_07.30_1920

Rongyos kis falu volt, a patakja sárga,

a papja kölcsönpap, a kisbíró sánta.

Rongy falu, ahol az asztalos már úr volt,

petró- és pálinkaszagú volt az új bolt,

kifent késsel jártak a fiúk a bálba,

s félvéka búzát kért érted is a bába.

 

Most hogy méregetem, meddig ér az emlék,