Marcsák Gergely: Terek

2020.01.02._640

Lelkünk terei végül kiürülnek,

mint ár után a bibliai bárka.

És puha testével kitölti őket

önmaguk nyirkos funkciótlansága.

 

Vissza aztán csak egyszer tér az ember.

Számadás előtt megkeresni magát,

hogy ráeszméljen bomló értelemmel:

legtöbb emléke csak lerongyolt plakát.

 

És csalódni fog, ha ideköltözne

törmelékekből állítani össze

a feloldozó, sosemvolt egészet,

Marcsák Gergely: Kámfor

pixabay.12.21.b_720

Ásít, dohog, megrezzen a város.

 

Kabátját az éj a téren felejtette,

foszlányait makacsul markolják a fák.

 

Ungvár ezer szemén

kattogva kúszik a redőny,

nyújtózik a folyó

rideg kavicságyon.

 

Lábamra gesztenyelevelet

söpörnek a sosem-alvók,

majd eltűnnek.

 

Megjelent: Marcsák Gergely (2019) Fekete-Tisza. Budapest, Előretolt Helyőrség Íróakadémia

Marcsák Gergely: lapszélvers lágerimákhoz

2019.11.18.720

tűzhelyen melegítjük a maltert

hogy szavainkat összefogja

és ami utánunk marad

ne tudja csonkítani a fagy

széthordani szél

imánk minden versszaka

a vorkutai üzem újabb szintje

s bár isten felé építkezni

babiloni balga törekvés

minket rabokat kényszerít

a remény a felvigyázó tiszt

és a barakkokba párnáiba

varrt kenyérhéj

 

tudtad-e a

Marcsák Gergely: „A mi üdvünk a változás…”

glass_09.29._720

Kalandvágyból az idő folyosóján

képzeletem olykor új szobákba nyit.

Ilyen véletlen csapongás során

találtam meg az ágyban fekvő Adyt.

 

A halállal s egy tablettával küzdött,

nem tudta őket lenyelni szegény.

Csapzott haja homlokára hullott,

táltos szemében pislákolt a fény.

 

Nagyokat kortyolt s faggatni kezdett

a vizespoharat félretéve.

Ung-vidék? – mosolygott