Hűlt hely

autumn-leaves-2178763_640

Sírfelirat a Kapos utcai temetőben

Mi visszaadtuk már a földnek,
amit, míg éltünk, adhatott.
Kik itt laknak, hát nem pörölnek,
és hátralékot sem hagyott

senki a holtak táborából
még ott, a másik oldalon.
Borostyán zöldje – hűvös fátyol
alatt van minden sírhalom.

Köröttünk zúg és nő a város.
Az élet

szélcsend

grotto-2785858_640

elfoglaltságot kell keresni, úgy könnyebb – 

ezt akár börtönlakóknak is mondhatnád.

de a távolságot nem lehet tanácsokkal

gyógyítani. a két test közötti űr

most a hiány mágneses zónája.

tárgyak, szokások és mondatok,

amelyek okot adnak az emlékezésre,

lassan különlegesekké válnak,

mint azok a zenék, amiket

sokáig használtunk csengőhangként.

pattogó almák,

Én mindig csak hazudok neked

ship-2-316557_640

Én mindig csak hazudok neked.

Elmondom, milyen az idő nélküli végzet,

ha nem figyelsz a leheletre a tarkódon.

Inkább ültess cserépbe csillagot,

nevelj belőle naprendszert vagy

univerzumot, sajtlyukú

kisbolygót, csak egy életet,

a születés próbatétele. Szuszogás.

 

Engedj papírhajót a vízhabok közé,

kit érdekelnek a korallzátonyok,

ha benépesítjük a lakatlan szigetet?

Alkony a vitrinben

Magyar-Napló-januári-boritók-b1-webes-m

 

Az asztal alól sötétség szivárog,

ellepi a lassan sárguló szobát,

és kiszorít a sűrűsödő vitrinből

egy régi orosz porcelánbabát.

 

És ha az alkony valamit felborít,

azt az emléket az idő töri el,

s nem juthat eszünkbe, hogy megbékítsen,

ha évek múltán majd emlékezni kell.

 

A földre hulló porcelánt nézem,