Lázas a Föld! Lázas…
Századok terhével
vergődött az Idő szennyes betegágyán,
és a bitangok – kínoktól eltorzult
arcába köptek.
Nem tudom, mertél-e
perbe szállni velük, vagy hallgattál gyáván,
de voltak, akik felkeltek és jöttek:
dobogó szívükből rakni a dermedt
éjszakába lobogó máglyát.
S meghasadt az ég és véresen derengett,
mikor …
Én még krétával tanultam írni
palatáblára a magyar szót,
s megtanultam azt, hogy szégyen sírni,
törvényekről kökénybot ha szól.
Értelmet és színt adott a szónak
fehér arcon a piros pofon,
diktált a bot s a sok kréta-betű
tántorgott a piros sorokon.
Aranymondást, igéket körmöltem,
hogy élni jó, hogy a szenvedés…
Pestről jöttél a Kárpátok alá,
és mert ez a nagyvilág oly kicsi –
találkoztunk,
s úgy éreztem, talán
örültünk is egymásnak egy kicsit.
Ültünk ketten… Halkra fogta szavát
a szellővel feleselő nyárfa,
s a déli nap csurgatta aranyát
az égről a két boros pohárba.
Szállt a nótánk, de a gondunk …
Szeretlek.
Nem roppan előtted új cipőm meg térdem.
Szeretlek,
fojtogat a szó s a választ nem is kérdem. Szeretlek,
mint te szeretted a gyöngyfogát melledbe vágó
falánk kis gyermeked
jövőjéről álommal hímezett terveket.
Szeretlek,
mint repedezett, durva kéreg
alól rügyekben kicsattanó élet
szereti vakító áldását a fénynek.
Szeretlek…
Szeretlek, ha …
