Lévai Aliz Mária

2002 őszén született Bótrágyon. 2017-ben nyert felvételt a II. RF KMF Szakgimnázium Óvodapedagógia szakára, ahol sikerrel érettségizett, majd diplomát szerzett. Jelenleg magyar nyelv és irodalom szakos hallgató a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, illetve a budapesti Előretolt Helyőrség Íróakadémia pályakezdő hallgatója.

Tizenhárom éves kora óra ír verseket, 2021 óta publikál.

Próbálja megfogadni legkedvesebb tanára tanácsát, miszerint motivációját motivációtalanságában keresse.

Lévai Aliz Mária: Férc

„Üszkös sebek felett múlnak az évek,

s én, a régi kislány, visszatérek,

mert vannak, akik mindig élnek,

és én sem haltam meg, én is élek.

Élnem kell, mert láttam az ördögöt.

Emberarca volt és szelíd kék szeme…”

Kovács Vilmos

Minden este, mikor aludni próbálok,

a fal túloldaláról egy nő sikoltását

Lévai Aliz Mária: Abortálás; Egyszer használatos; Rejtegetnivaló

Abortálás

 

Anyám tudta nélkül szült volna ikreket.

Köldökzsinórból kötött hurkot

nyakam köré a domináns fél,

a félelem. Elsőszülöttként túlnőtt rajtam,

halva születtem. Anyám tudta nélkül

szült volna ikreket. Most csak az újszülött

félelmet nevelheti fel. Azt, aminek a méhében

meg kellett volna halnia.

 

Egyszer használatos

 

Fogtömésbe ragadnak a fontos szavak,