Kovács Vilmos: Kirakó kockák

Világot versből?

          Isteni szándék: balga és hiú.

A Megváltó sírján a kő mozdulatlan, rideg.

Csak húsz év, s már nem érti apja szavát a fiú.

A világ sorsa egy szál megfeszült ideg.

 

Játsszunk másat.

         A vodka keserű.

        A szád meleg és füstös.

        Az értelem szívós,

a falon csak lassan torzulnak az árnyak.

Játsszunk?

         A kocka perdül.

         Vidd innen azt a harminc ezüstöt!

Cimborám, Ikarus,

        ma sem veszem meg két törött szárnyad.

 

A szaxofon torkából bomló század tébolya süvölt.

Perdül a kocka.

        Mondd hamar, mi több:

        a márvány vagy az egyszerű föld.

Italoddal ne itass, Uram,

mert nő az árny, pedig az ember olyan apró.

Nem viszek neked semmit.

         Tudod, ott papírból volt a rózsa.

És perdültek

         és perdülnek a kockák.

Egy csendes zug kell.

Egy parti lóca.

És megmondom, mit gondolok a holnapról.

 

*

A vers eredetileg Kovács Vilmos Csillagfénynél (1968) c. kötetében jelent meg. A Kirakó kockák olvasható A tudat szunnyadó határőrei. Válogatás Kovács Vilmos műveiből c. kiadványban is.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>