Kovács Vilmos: Elmondom neked

Meglásd,

holnap könnyebb lesz a szó,

mely ma kimondhatatlan.

 

Könyökölünk majd a híd vaskorlátján,

neonlámpák kék szirma hull vállunkra,

s míg mélyen alattunk csordogál

a bokáig érő idő –

én elmondom neked,

hogy sokszor eszembe jutnak

az ótvaras kölykök,

akikkel a pad alól lestünk

a Tanítókisasszony szoknyája alá.

 

Ilyenkor rád gondolok

és szégyellem,

hogy meztelenül láttalak.

 

S azt is elmondom talán,

hogy mikor ruhátlan szobrot nézek,

magamra emlékszem.

Hasalok a kanálisparton.

Újságpapírba sodort

száraz lótrágyát szívok.

Szememből patakzik a könny.

Asszonyok jönnek, rőzsével hátukon.

Térdig gázolnak a vízbe.

Ruhájukat köldökig felfogják.

Arcuk szürke, mint a kő.

Hasuk fehér, mint a márvány.

Ilyenkor anyámra gondolok

s szégyellem, hogy nem tudom,

mikor van Halottak Napja.

 

Harminchárom évet élt.

*

A vers a  Csillagfénynél c. kötetben jelent meg 1968-ban.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>