Shrek Tímea: Boszorkányszombat

Az augusztusi meleg beszökött a lakásba. A falakból napok óta áradt a hőség.

Líz felállt az ágyról, nedves törölközőt tekert a nyakába, ránézett a faliórára, egy óra negyvennyolc percet mutatott. Ma éjjel sem fogok aludni, gondolta, majd az erkélyre ment, és rágyújtott.

A lakótelep udvara üres volt. Csak néhány bagoly tudatta ébrenlétét monoton, idegfeszítő sikoltozásával. A nő végignézett a szemközt fekvő házakon. Néhány ablakban pislákolt némi fény, akadt, ahol a televízió képernyője festette színesre az üveget. Más sem alszik, állapította meg, és visszament a szobába.

A nedves törölköző és a maximumra tekert légkondicionáló enyhítette a forróságot, de aludni még mindig nem tudott. A szekrényhez lépett, lenge nadrágot és pólót vett ki belőle, felöltözött, kiment az utcára.

A városban éjfélkor lekapcsolják a közvilágítást. Takarékoskodnak az árammal. Líz rutinosan kerülte ki az útjába kerülő gödröket és a járdára lehajló bokrok ágait. Egy-egy kapualjban halálra rémítették a kutyák. Veszett ugatással jelezték gazdájuknak, hogy valaki elhaladt a kerítés előtt. Nem voltak hozzászokva az éjszakai sétálókhoz. A nő sokkal elviselhetőbbnek érezte a meleget, megkönnyebbülve járta a lakásához közeli utcákat. Messzire nem ment, mert kissé tartott attól, hogy összetalálkozik néhány részeg fiatallal, akik épp diszkóból tartanak hazafelé. Ilyenkor, szombatonként gyakran hallani, ahogy énekelve térnek haza a szomszédos lakásokba. Nem szerette őket, hangosak voltak, és felverték a lépcsőház lakóit.

Miközben egymás után szívta a cigarettákat, eszébe jutott, hogy fiatalkorában ilyenkor szeretett a leginkább csavarogni. Hol biciklivel indult el a közeli tóhoz, hol pedig gyalog járta céltalanul az utakat.

Közben egy útkereszteződéshez ért. Szemben vele a városvégi mező, jobb és bal oldalán a panelházak sokasága felé vezetett az út. Egyenesen szerette volna folytatni az útját, megkerülve a kerteket, hogy visszatérjen otthonába. Háta mögül zajt hallott. Az egyre erősödő hang valaki vagy valami közeledtét jelezte. Líz nem tudta eldönteni, hogy autó-e, vagy szekér, amíg meg nem hallotta a lódobogást.

– A mezővégi cigányok lehetnek. – gondolta, és a bokrok közé húzódott – Jobb, ha nem látnak meg.

A szekér egyre gyorsabban közeledett. A fényhiány miatt nem tudta megállapítani, ki ül a bakon. A bokrok ágai szúrták a testét. Lélegzetét visszafojtva várta, hogy elmenjenek.

– Hó! – kiáltotta egy hang – Álljatok meg!

A szekér megállt az út közepén. Két sötét alak szállt le róla, földig érő, hosszú ruhában. Egyikőjük a lovak elé ment, és megemelte a petrencésrudat, a lovak hátrálni kezdtek. Egy méternyit mehettek így, amikor a másik megszólalt.

– Itt jó lesz.

Mindketten a szekér végéhez mentek, majd ásót vettek elő, és ásni kezdtek. Líz nem mozdult, lélegzetét visszafojtva várt. Régebben sokat olvasott különböző mágikus szertartásokról, amelyeket az útkereszteződésben végeztek a boszorkányok, vagy, akik szövetséget akartak kötni az ördöggel. Csak erre tudott gondolni, gyomra görcsbe rándult, megdermedve figyelte az eseményeket.

A két sötét alak egyre mélyebbre ásott. Folyamatosan motyogtak valamit, amit a lány nem értett.

Az egyik alak a szekér végéhez ment, nagy nejlonszerű anyagot terített a földre. Sarkait kövekkel rögzítette, majd a másik segítségére indult. Kiemeltek a földből valamit. A sötét miatt Líz nem tudta kivenni, pontosan mi az, de olybá tűnt, hogy egy összekötözött emberi test. Rémület fogta el, és csak azért imádkozott, hogy észre ne vegyék.

A két alak a szétterített ponyvára tette azt a valamit, begöngyölte, majd óvatosan a szekérre rakta. Egyikőjük kaszát vett le a szekérről, majd Líz felé indult. A lány egyre mélyebben húzódott a bokorba, érezte, ahogy teste remegni kezd. A sötét alak megállt, és az útszéli füvet kezdte el csapdosni a szerszámmal. Néhány pillanat alatt jókora területet szabadított meg a magas gaztól. A másik ez idő alatt gereblyét hozott, és összeszedte, amit az első lekaszált. A gödröt betemették, a szerszámokat a levágott fű tetejére dobva felpattantak a bakra, a mező felé vették az irányt.

Líz megkönnyebbülten mászott ki az ágak közül. Nem vették észre. Gyors léptekkel, szinte futva tért haza a lakásába. A bejárati ajtót kétszer is ellenőrizte, hogy zárva van-e. Hajnali fél négy volt. Kávét főzött, elszívta maradék cigarettáját. Közben elővette az összes könyvét, amiben szó volt az útkereszteződésről és a mágiáról. Az ágyra pakolta, tanulmányozni kezdte őket. Reggel nyolc óra lehetett, mire elaludt.

A bejárati ajtó csengője ébresztette fel, a szomszéd ment át kölcsönkérni néhány hagymát. Miután bezárta az ajtót, ismét az órára nézett, késő délután volt. Cigarettáért nyúlt, de eszébe jutott, hogy az még hajnalban elfogyott. Felöltözött, és lesétált a közeli boltba.

A kereszteződésnél járva az utat figyelte. A kellős közepén frissen ásott föld emlékeztetett az éjszaka történtekre. A boltba érve két doboz cigarettát kért, de az eladó csak bámult rá. Még egyszer elmondta, hogy két dobozzal kér, erre az eladó erősen artikulálva, szinte Líz szájába rágva mondta:

– Nem hallom, mit mond. Vegye le, kérem, a polcról.

Líz értetlenkedve nézett rá, majd a polchoz lépett, elvette az árut.
 Amikor kilépett a boltból, elővette telefonját, és bekapcsolta rajta a diktafont. Jó reggelt kívánok, mondta bele, majd visszajátszotta. A hang alig volt érthető. Sípoló, rekedt, mintha az alvilágból szólt volna.

– Elvitték a hangomat! Kellett nekem leskelődni. – gondolta, majd sírva fakadt, és hazament.

Majdnem egy hétbe telt, mire visszajött a hangja. A városközpontban sétálva vásárolt egyet a helyi hetilapból, majd leült egy padra. A szalagcím a következő volt:

„Elfogták a helyi csőtolvajokat!”

Líz lapozott, elolvasta a rövid cikk néhány sorát.

Amint a városvégi lakótelep lakosai már tudják, múlt vasárnapra virradó éjjel eddig ismeretlen tettesek felásták, majd eltulajdonították a József Attila és Kölcsey utca kereszteződésében lévő, nemrégiben lefektetett vízvezetékcsöveket. Emiatt két napra a J. A. utcai lakosok az augusztusi hőségben vízellátás nélkül maradtak. A rendőröknek sikerült kézre keríteniük két helyi lakost, akik bevallották a lopást…”

– Vízvezetékcső. Hogyne. És az én hangomat ki vitte el? – szólalt meg a lány fennhangon.

Líz becsukta a szemét, felidézte az eseményeket, amik azon az éjjelen történtek. Összegyűrte, majd a kukába dobta az újságot.

 

Megjelent: Együtt, 2020/1.

Shrek Tímea

Névjegy: Shrek Tímea

1989. augusztus 13-án született a kárpátaljai Beregszász városában.

2013-ban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. 2009-től a Beregszászi 7. Számú Általános Iskola szervezőpedagógusa és magyartanára, ahol csak kisebbségi (roma) gyermekek oktatásával foglalkozik.

A beregszászi székhelyű Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alapító tagja. 2014-től rendszeresen publikál a kárpátaljai Együtt című irodalmi és művészeti folyóiratban, valamint novelláit közölte az Irodalmi Szemle, a Napút, a  Partium, a Helikon, a Somogy, a Kárpátaljai Hírmondó, a Szózat stb. Kisprózákat és novellákat ír, közel áll hozzá az írói szociográfia.

2016-ban az Ukrajnai Kulturális Minisztérium által meghirdetett Kárpátaljai dialógusok című rövidpróza-pályázat első helyezettje. Több novelláját Antonenko Miklós ültette át ukrán nyelvre, valamint Ferdinandy György író, költő szintén fordított műveiből, portugálra.

2016-ban Beregszász városának polgármesteri hivatala Drávai Gizella-díjjal tüntette ki, valamint szintén ebben az évben nyerte el a Nemzeti Kulturális Alap által meghirdetett Gion Nándor-ösztöndíjat. Jelenleg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagja.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>