Enyhe északi szél, szoknyának még kedvező.
Kézfeje ökölben, a partnak háttal állt,
a tó hullámai hajában végződtek.
Talán szándékos a helyszíntervezés a sirályok miatt,
így lenne leírható a merülés, amitől a tóéhoz
hasonló halmazállapotban a bőrfelszín alá lehet kerülni.
Odalentről nincs kép, vagy csak nagyon homályos,
akár egy vers sokadik értelmezési lehetősége.
Fókuszban újra a lány, ahogy eldob valamit,
de az arca nem látszik.
Ez a snitt jelentéktelen, mint egy íróasztal mögé hullott
rózsaszirom, amit a virág után jóval később dobnak ki.
A rész előidézi az emlékezést: az érfalak medreiben
szokatlan áramlatok, változás a reakcióknál.
Megismétlődik a felvétel, de nem tudni,
mi lehetett a kézben. Csak az biztos,
hogy a hajítás után távol voltam a mellkastól,
mint az a szitakötő borostyánkő-magányában.
Megjelent: Együtt, 2020/1.
