Kovács Vilmos: Testamentum

Uram, emeld fel csontig nyűtt testem,

s fújd el belőle múlt lobogások

füstölgő üszkét.

Ismerd fel bennem halandó másod,

ki most fekete árnyadra estem,

s hozzá szegeznek lázvörös tüskék.

 

Uram, megjártam én is poklod,

ha teremtésed csodája hívott,

kiosztva részem.

Semminek sok volt, de csillaggal írott.

Uram, mostantól több lesz a gondod,

s műved, a csoda, késve lesz készen.

 

Uram, marad itt még néhány bolond,

s ha most felemelsz, mindőjük nevét

füledbe mondom.

Oszd fel közöttük poklunknak felét.

Homlokuk jeles, nyakukban kolomp.

S vigyázzunk rájuk ott a porondon.

 

 

Forrás: A tudat szunnyadó határőrei. Válogatás Kovács Vilmos műveiből. (szerk.: Marcsák Gergely).  Beregszász: Kálvin Nyomda, 2012, 77. old.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>