Nagy Tamás

180° lentről felfele nézve — a lépcsőfordulóban

hagyott nosztalgia. Visszamentem oda, ahol

elhallgatott mondataink téglákként sorakoztak.

Mozdíthatatlanok, amióta falat építettél

közénk. Foghatnánk az egészet az időjárásra,

vagy a hídról leejtett esernyődre, ami után

sokáig idegeskedtél, és akár a kanyargós folyók,

magaddal hoztad az erdők hűvösségét.

Hárítani könnyebb, fejben levezetve arra…

emlékeibe merült, az őszt előbb-utóbb

korszakká rendezi magában, mint a tenger

az elsüllyedt hajókat. vörös hajfürtökre

gondolt, és hogy ronccsá tette a három

hónapnyi egyedüllét. a táj helyett

esőcseppek versenyét nézte a busz ablakán.

háta mögött ismeretlen városok és szántóföldek,

de saját határait most sem lépte át.

egy mondat, vagy …

A hideg kőlapról csak a kezeim csúsznak
le néha. Figyelem ennek az idegen
bolygónak a törvényszerűségeit, ahogy
az örök naplemente átszűrődik az
óriásgombák közt, amelyek kedvük
szerint forognak, akár a Szaturnusz
gyűrűi. Tanácstalanok a körülvevő lények:
amit magammal hoztam, azt
gömbölyödő csontok közé rejtem.
Ott kering ez az állandó bizonytalanság,…