Nagy Tamás

1996-ban született Beregszászon. 2015 óta tagja a Kovács Vilmos Irodalmi Társaságnak (KVIT). 2017-ben szerzett BA szintű diplomát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola angol nyelv és irodalom szakán. Később ugyanott MA fokozatú diplomát szerzett magyar nyelv és irodalom szakon. Tagja a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ).

 

Jegyzetek L1010-ről

A hideg kőlapról csak a kezeim csúsznak
le néha. Figyelem ennek az idegen
bolygónak a törvényszerűségeit, ahogy
az örök naplemente átszűrődik az
óriásgombák közt, amelyek kedvük
szerint forognak, akár a Szaturnusz
gyűrűi. Tanácstalanok a körülvevő lények:
amit magammal hoztam, azt
gömbölyödő csontok közé rejtem.
Ott kering ez az állandó bizonytalanság,

Részeg párbeszédek

ilyesmikkel is találkozhatunk Juhász Tibor Salgó blues c. novelláskötetében, amelyben a lecsúszott, szegénységben élő emberek alapvető megnyilvánulási pontja a kocsma. Felkavaró hallgatni Tibi felolvasását. Legszívesebben elmondanám neki, mennyi Kék Acél van itt (Kárpátalján), és hány ember küzd a folyamatosan emelkedő rezsivel, a kiszámíthatatlan inflációval, és hányan kényszerülnek külföldre menni

Stalker

Újonnan induló, Stalker nevű rovatunkban versek, novellák és regények ajánlásával próbálkozom. A megnevezés Tarkovszkij híres filmjére utal. Egyfajta cél az, hogy olyan zónát alakítsak ki a honlapon, ahol az olvasók számukra érdekes dolgokra találhatnak. A szó angol jelentése pedig elárulja követő kilétünket. Az írások kiválasztása teljesen szubjektív lesz, nem igazodik

Törésveszély

A diófa, amelyet az utca közepéről is látni lehetett, varjak személyében talált vendégekre. Egy erősebb fuvallattól néhány levél hullott felém, ahogy a letérőhöz érkeztem. Mintha beleillett volna az egyhangú, szürke időbe a panelház látványa. Belülről még illúziórombolóbb, ahogy az első emeleti húgyszagot (már) egészen otthonos doh váltja fel.

Jót tett