Kovács Eleonóra

1989-ben született Szalókán (Ukrajna, Kárpátalja).

Tanulmányait az Ungvári Nemzeti Egyetemen 2012-ben fejezte be (történelemtanár).

2014-től a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) tagja, 2017-től a kvit.hu felelős szerkesztője.

Írásait időközben közölte az Együtt c. kárpátaljai irodalmi folyóirat, valamint a Partium, Somogy, Napút, Irodalmi Szemle, Magyar Napló, Tiszatáj, Tempevölgy.

FISZ-tag lett.

2019-ben Együtt Nívódíjat kapott.

2020-ban Ungváron, az Intermix Kiadó gondozásában jelent meg első kötete, az Érzékelés (Könyvismertető, filmnapló, jegyzet).

Jelenlét. Válogatás a KVIT-tagok részvételével zajlott rendezvények közül (2018. május–június)

Ez alkalommal a május–június folyamán megvalósult események közül válogattunk.

2018. május 26-27-én részt vettünk a hUNGary fest elnevezésű rendezvényen, melyre Magyarország Ungvári Főkonzulátusa hívta meg társaságunkat. Tagjaink közül Marcsák Gergely, Shrek Tímea, Csordás László, Varga Nikolett, Kovács Eleonóra fogadta a KVIT sátrához látogató érdeklődőket.

2018. június 7-11. között zajlott Budapesten

Hangulatjelentés

2018. március 31-én zajlott a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) soron következő műhelymunkája. A Változat egy hétköznapra. Beszélgetés az irodalomterápiáról c. eszmecsere moderátora Varga Nikolett volt. A műelemzés helyett ez alkalommal az vált hangsúlyossá, hogy az adott vers olvasása és értelmezése miképpen befolyásolja az egyén pillanatnyi lelkiállapotát, milyen asszociációkat ébreszt

Visszavonulás

Az órásmester a függöny mellett áll. Napok óta azon töpreng, hogyan zárulhatna győzelemmel a látogatás, amely akár a bukását is előidézhetné. Közben a kertet figyeli. A kapu felől bizonytalan léptekkel közeledik valaki. Még nem visel egyenruhát. Megtalálhatta a szórakozóhely raktárába vezető zöld ajtót, majd a faliszőnyeggel bélelt helyiséget, végül a