Jelenlét. Válogatás a KVIT-tagok részvételével zajlott rendezvények közül (2018. május–június)

Ez alkalommal a május–június folyamán megvalósult események közül válogattunk.

2018. május 26-27-én részt vettünk a hUNGary fest elnevezésű rendezvényen, melyre Magyarország Ungvári Főkonzulátusa hívta meg társaságunkat. Tagjaink közül Marcsák Gergely, Shrek Tímea, Csordás László, Varga Nikolett, Kovács Eleonóra fogadta a KVIT sátrához látogató érdeklődőket.

2018. június 7-11. között zajlott Budapesten a 89. Ünnepi Könyvhét. Erre az alkalomra több kiadvány is megjelent az Intermix Kiadó gondozásában. Ezek közé sorolható a Viszontlátás II. (Válogatás az Együtt folyóirat 2009-2017 közötti számának szépirodalmi anyagából) c. antológia, melyben társaságunk tagjainak alkotásai is olvashatóak.

2018. június 8-án Shrek Tímea megkapta az Irodalmi Jelen 2017. évi debütdíját.

2018. június 14-én Beregszászon Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében zajlott le az Irodalmi kilátó elnevezésű rendezvény. A Magyar Napló szerkesztőségének tagjaival Csordás László beszélgetett. A beszélgetés résztvevői: Jánosi Zoltán, főszerkesztő; Zsiga Kristóf, a Magyar Napló Kiadó ügyvezetője; Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, az Irodalmi Magazin főszerkesztője; Bíró Gergely, a prózarovat szerkesztője és Mórocz Gábor, a kritikai és tanulmány rovat szerkesztője.

Szó esett többek közt a Magyar Napló Kiadó által megjelentetett Irodalmi Magazin és a Magyar Napló folyóirat szerkesztési elveinek eltérő voltáról. A hallgatóság soraiban Marcsák Gergely, Shrek Tímea, Varga Nikolett, és Kovács Eleonóra képviselte szervezetünket.

Kiegészítés: fényképek a hUNGary festről

IMG_2018.05.26.bIMG_2018.05.26.cIMG_2018.05.26.dCsL_201.05.27_oIMG_2018.05.27.b

(A fotókat Csordás László és Marcsák Gergely készítette.)

Kovács Eleonóra

Névjegy: Kovács Eleonóra

1989-ben született Szalókán (Ukrajna, Kárpátalja).

Tanulmányait az Ungvári Nemzeti Egyetemen 2012-ben fejezte be (történelemtanár).

2014-től a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) tagja, 2017-től a kvit.hu felelős szerkesztője.

2017-ben a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájának abszolvált hallgatója lett.

Írásait időközben közölte az Együtt c. kárpátaljai irodalmi folyóirat, valamint a Partium, Somogy, Napút, Irodalmi Szemle, Magyar Napló; három tudósítását és egy interjúját a SZIFONline.

Tagjává választotta a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ).

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>