Olvasónapló – A számozottak

Idén rendhagyó módon nem netnaplóval, hanem olvasónaplóval emlékezem a VII. Hajdúböszörményi Írótábor (HÍR), valamint a FISZ-tábor eseményeire. Elsőként Molnár T. Eszter A számozottak c. novelláskötetéről írok. Ez a kötet a HÍR-táborhoz kötődik annyiban, hogy ott kaptam ajándékba, és ezt olvastam elsőként.

A szereplők által átélt bizonytalanság, szorongás, éhség zavarba ejtheti az olvasót, ha A számozottak történeteit olvassa. Molnár T. Eszter 2016-os novellagyűjteménye tizenkét, önállóan is értelmezhető szöveget tartalmaz. Egyes szám harmadik személyben és múlt időben írt történetek ezek, melyeknek egyes szereplői éhesek vagy étvágytalanok, félnek a büntetéstől, esetleg megvan a szabadságuk arra, hogy vétsenek a szabály ellen. Kata éhes, Heike kidobja a piskótát, Céline embercsempészetet szervez. A szereplőket nemcsak a fennálló rendszerrel szembeni félelem, az éhség és a hideg köti össze, de a boldogtalanság is: Heikének már nem lehet gyermeke, Céline hangulatát nyomasztja az időszak, amikor haldokló férjét ápolja. Őket nem korlátozza semmilyen hatalom, mégis hiányérzetük van.

Az Éhes városban Era és Juli, anya és lánya a boltban vásárol. Először csak a töltényöv kifejezés említése, aztán már a jegyre vett és tiltott gyümölcs, később a barackról szóló párbeszéd árnyalja a hangulatot. Megtudjuk, hogy Juli apja Roy, aki oknyomozó újságíróként érkezett az országba, a titkos ellenzék vezetőivel találkozott, megírt egy cikket, kiutasították, és Era is börtönbe került egy időre. Úgy tűnhet, Era és Juli története is folytatódik a No.24, Számozottak, Fagy c. írásokban.

A Nő a túloldalon c. novella cselekményének középpontjába Roy özvegye kerül. Céline West egy New York-i irodában dolgozik. Míg A szüret szereplője várja, hogy szünet legyen, ő nehezen viseli, mert nem tud miről beszélni a kollégáival. A férjét megmérgezték, sokáig betegeskedett. Amíg Céline Royt ápolta, eltávolodott az emberektől. Megtudja, hogy férje találkozott egy nővel Európában, a történet végén pedig azt is, hogy van egy közös gyerekük. Hirtelen úgy dönt, a nőt és a gyereket is kicsempészi az európai országból.

A szüret a legerősebb szöveg számomra, hangulata és a helyszín miatt. Kert: kedvelem ezt a teret, nekem is van egy szereplőm, aki egy kert nevű térben él. Dása, Vanda, Janina – nők, egymással szemben. Semmi olyan nincs a történetben, amit ne képzelhettünk volna el történelemkönyvek olvasása közben, ugyanakkor a szerző olyannyira érzékenyen írja le a történetet, hogy együtt szisszenünk fel Dásával a szöveg utolsó mondatának átélésekor.

A No.24 kulcsfigurája Levente, akit mostohaanyja vacsoramegvonással büntet, ha hibázik a hegedűjátékban. Éhesen nem lehet koncentrálni az iskolában, és tanulni sem. A portástól viszont cukorkát kap a titkokért cserébe, melyeket a folyosón és az udvaron hall. Feltehetőleg az Éhes városból ismert Juli mondja el neki, hogy külföldre szökik az apjához. Levente nincs tudatában annak, hogy tettével elárulja az embereket. Nincs mércéje, de nem is lehet a nyomasztó környezetben, melyben él. A mostohaanyja bünteti, barátja nincs, az osztálytársai csúfolják, mert dúdol akkor is, amikor nem hallhat zenét. Elutasításban él, ez közrejátszhat abban, hogy titkokat ad el a portásnak, az egyetlen embernek, aki látszólag kedves hozzá.

A Számozottakban egy határőr szemszögéből láthatjuk, miképpen akadályozzák meg, hogy az emberek egy kamionban elhagyják az országot: „Zsuzsi pozíciója hátul volt, neki kellett lelőni azokat, akik tovább tudtak futni az első sortűz után.” [67.]

A Fagyban feltűnik Heike, akinek már nem lehet gyermeke, egyedül van, nincs étvágya, kidobja a piskótatekercset. Az éhség központi motívum volt az Éhes város, Ragu meg minden, No.24, A harmadik c. novellákban, így hangsúlyosabb, hogy Heike nem tudja megenni az általa szabadon választott és vásárolt süteményt. Ebből az írásból kiderül: túléli-e a határátlépést a gyümölcsszállítmánnyal átcsempészett kislány. Ő lehet  Juli, az Éhes város és a No.24 szereplője, vagy  A harmadikból ismert nő gyermeke is.

Az Elsötétítés a kötet zárónovellája. Főszereplője egy sebész, akit Gábornak hívnak. Benéz a betegekhez, így megtudjuk, a portás menthetetlen állapotban van (akinek Levente a titkokat adta), Johanssen halott (ő a Végkezelés egyik szereplője). Gábor felesége naplót vezet: „Akkor kezdett megint kézzel írni, mikor a számítógépek után két évvel a hagyományos írógépeket is begyűjtötték. …Amikor betelt a füzet, elölről kezdte a már teleírt lapokon.” [79.] Éva elégeti a füzetet, hogy felmelegedhessen.

Eltérő elbeszélői nézőpontokból fedezhetjük fel a diktatúrán belüli életet, melyet áthat az éhség, a fizikai fájdalom, illetve a testi és lelki megsemmisüléstől, valamint az árulástól való félelem. Azért tetszett Molnár T. Eszter szövegvilága, mert pontosan kiszámított hosszúságú szövegekkel annyit ér el, amennyi szükséges: kizökkenti az olvasót a nyugalmából, mégsem hatásvadász. A szerző egyik szereplőjét sem idealizálja. Egy nő átengedi a testét egy idegennek, hogy a gyermeke és a férje ehessen, Levente titokért cukorkát kap a portástól, a mostohaanyja pedig éhezteti; Juli figyelmetlen, és elárulja a szökés tervét; Zsuzsi azt bánja, hogy nem a fűtött kocsiba ült, azt nem, ha elhibázza a lövést; Valkait és Johanssent a kormánya mérgezi meg – a kötet szereplői, akiknek az életéből csak pár órát ismerhetünk meg. Molnár T. Eszter összegyűjtötte a legmeghatározóbb élethelyzeteket és legpontosabb szavakat ahhoz, hogy a szereplők hiteles képet nyújthassanak saját valóságukról, életükről; arról a mozaikról, amelynek összetevőit egymás mellé illesztve egységes képet kaphatunk a városról és és diktatúráról, melyben élnek.

Két külföldi szereplő élethelyzetébe is betekintést nyerhetünk: Céline férje halott, Heikének nem lehet gyermeke. Életkörülményeik ismerete meggátolja az olvasót abban, hogy arra gondoljon, északon vagy a tengerentúlon minden rendben lenne.

Az olvasó megdöbbenhet a novellagyűjtemény böngészésekor, ugyanakkor sejthette, hogy történhetett hasonló. A hangsúly arra is kerülhetne, hogy az emberek tanuljanak a múltban elkövetett hibákból. A kötet szövegei ennek  hiányára is rámutathatnak.     

A kép forrása: moly.hu

A kép forrása: moly.hu

Felhívhatják a figyelmet a totalitárius rendszerrel szemben magára maradt ember viszonyára. Mondhatnám, írhatnám. Nem teszem, mert a kötet újraolvasásakor nem ez jut eszembe. Inkább az, hogy pontosan megfogalmazott és a megfelelő időpontban elvágott történetszálak együttesét látom. A cím, a névválasztás, a sejtetés, az elhallgatás, a lezárás egységet alkot mindegyik novella esetében. Az utolsó novella, az Elsötétítés miatt arra gondolhatunk: nem lehet változtatni. A számozottak borítója reményt sugall. De csak a borító.

Kovács Eleonóra

Névjegy: Kovács Eleonóra

1989-ben született Szalókán (Ukrajna, Kárpátalja).

Tanulmányait az Ungvári Nemzeti Egyetemen 2012-ben fejezte be (történelemtanár).

2014-től a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) tagja, 2017-től a kvit.hu felelős szerkesztője.

2017-ben a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájának abszolvált hallgatója lett.

Írásait időközben közölte az Együtt c. kárpátaljai irodalmi folyóirat, valamint a Partium, Somogy, Napút, Irodalmi Szemle, Magyar Napló; három tudósítását és egy interjúját a SZIFONline.

Tagjává választotta a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ).

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>