Út az irodalomhoz és önmagunkhoz

Talán kicsit túl nagy félelemmel a szívemben vágtam neki az utazásnak egy vihar utáni reggelen. Képeken látott arcokat kerestem a tömegben, és azon gondolkodtam, mennyire lehet messze Hajdúböszörmény. Aztán pár átszállással és jó néhány megtett kilométerrel a hátam mögött fáradtan mosolyogtam három társamra, hisz épségben megérkeztünk. Mi négyen, név szerint

Pelmenyi-e a barátfüle?

A világirodalom klasszikusait húszévente újra kell fordítani – olvasom az elfutó címet valahol a facebook idővonalán. Magam előtt látom Hobót, aki Jim Morrison és a tavalyi Nobel-díjas Bob Dylan verseiről rajongva mesél, majd hozzáteszi, a világ legjobb költője azért József Attila, csak éppen képtelenség lefordítani. Ekkor pedig látom Tinkó Máté

Talány

Három madárfiókát kiragadok a fészekből, apró ketrecbe zárom őket, enni adok nekik, de egyre csak sorvadnak. Tudom, fecskéket raboltam, mégis csirkére hasonlítanak. A közelből zaj szűrődik, kinyitom a szemem. Az ablakon beáradó fény ellenére sokáig töprengek azon, mi lett a fiókákkal.

Másfél órám van az indulásig, elolvashatnám a vázlatpontjaimat, de

Már 15 éve együtt

Már 15 éves az Együtt, és én még csak három éve publikálok benne rendszeresen. Gyerek voltam még, amikor a folyóirat már létezett… Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarognak bennem április 20-án, amikor a Beregszászi Járási Központosított Könyvtárhálózat felé tartok.

Az épület előtt gyülekeznek a szerzők. Vári Fábián László, Dupka György,