Kovács Vilmos: Tenger

 

S most elmondom neked milyen a tenger

 

a tenger sima és rideg

mint a kihűlt beton

melybe beledermednek a városok

 

a tenger mérhetetlen

mint a folyékony idő

fenekén milliószám temetkeznek az évek

 

a tenger névtelen mint a tömeg

roppant hátán egyforma megadással cipel

sirályt és hadihajót

 

a tenger szürke

Gyöngyössy Tibor: Ittmaradunk

Szabó Katával találkoztam néhány hete a Kölcsey Ferenc Szakkollégium teraszán. Mindketten fáradtan, a munkából visszatérve ültünk le. Cigarettára gyújtottunk, majd beszélgetni kezdtünk. Megemlítette, hogy Shrek Timiék szívesen eljönnének hozzánk, hogy egy irodalmi estet tartsanak. Mondtam, hogy részemről rendben, és aztán szóltam a többieknek is a koli hallgatói önkormányzatánál. A csapat

Marcsák Gergely: lapszélvers lágerimákhoz

tűzhelyen melegítjük a maltert

hogy szavainkat összefogja

és ami utánunk marad

ne tudja csonkítani a fagy

széthordani szél

imánk minden versszaka

a vorkutai üzem újabb szintje

s bár isten felé építkezni

babiloni balga törekvés

minket rabokat kényszerít

a remény a felvigyázó tiszt

és a barakkokba párnáiba

varrt kenyérhéj

 

tudtad-e a

Kovács Vilmos: Őszi elégia

Hull a vadgesztenye.

Barna és meztelen,

mint vetkőző lányok

nyári ruhából kifeslő teste.

Egy fruska gondolat ül mellém nesztelen.

Megnézzük egymást. Ő hallgat, én várok.

Megérinti arcom hajával az este.

 

Hull a vadgesztenye.

A beton szalagon apró morzejelek.

Vajon mit üzenhet az ősz a télnek?

Hogy a díszfa-élet

meddő és