Kovács Vilmos: Falevél

Még merészen kicsapott ablakszárnyba’

szépíti magát az őszi nap,

de kékfelhős útjuknak nekivágva,

a gólyák már messze szállanak.

 

Már a szekérkerekek nyöszörögve

átkozzák egymás közt a sarat,

és hangtalan perdül az ázott rögre

a levél az almafa alatt.

 

Tegnap fent pompázott az ágon,

ma rajta, mint izzadt, dúlt ágyon,

vergődik

Fesztiválra megyünk

 2019. szeptember 7-8-án lesz a III. hUNGary fest Ungváron, az Ung folyó partján, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának épülete közelében.

A KVIT is ott lesz.

Mi is várunk minden érdeklődőt!

Nagy Tamás: Ahogy a többiek

Évszakról évszakra vándorlunk, mégis

tartunk háziállatokat, amiket

félelmeinkről nevezünk el.

Végül marad egy csehországi gyár,

vagy ami besikerül a kilátástalanság

horizontján. Élni csak úgy,

rivaldafényen kívül, nélküled.

 

Az első V-t az égen nem győzelemként

könyvelem. Külső hatás és ajándék.

Széttárt karokat adok csak,

eljátszani a nihilisták szerepét,

amíg a hidak

Marcsák Gergely: Nagyapa

Nagyapából egy nap az élet kiköltözött.

Hiányába a perc hideg testet ékelt.

Beletelt szegénynek hetvenkét évébe,

mire ledolgozta azt a jóvátételt,

amit az Isten szándékában kezdett,

és negyvenhétben Donbászon folytatott.

Fényekbe merült szembogara zárta

a sorsát jelentő összetett mondatot.

 

Nagyapából egy nap kiköltözött az élet,

és a dédmama szülőhelyét felkereste.