Még merészen kicsapott ablakszárnyba’
szépíti magát az őszi nap,
de kékfelhős útjuknak nekivágva,
a gólyák már messze szállanak.
Már a szekérkerekek nyöszörögve
átkozzák egymás közt a sarat,
és hangtalan perdül az ázott rögre
a levél az almafa alatt.
Tegnap fent pompázott az ágon,
ma rajta, mint izzadt, dúlt ágyon,
vergődik a szárnyatörött szél.
De áll a fa s dérbe-szunnyadt föld
alatt új, almáért élő, zöld
levélről álmodik a gyökér.
*
A vers eredetileg Kovács Vilmos Vallani kell (1957) c. kötetében jelent meg. A Falevél olvasható olvasható A tudat szunnyadó határőrei. Válogatás Kovács Vilmos műveiből c. kiadványban is.
