Utazás a zöld delizsánszon

Az utóbbi években, ha regényt, vagy hosszabb lélegzetű prózai művet olvasok, azt legtöbbször e-könyv-olvasón teszem. A kultúrában számomra fontos hívószó a hagyománytisztelet – egyébként is kicsiny szobámon továbbra is legbecsesebb tulajdonommal, a könyvvel, régebbi és újabb kiadványokkal osztozkodom –, de a digitális világ térnyerésétől lehetetlen elzárkózni. A PocketBookot „lapozva” teljes az élmény, nem mellesleg egy kisebb könyvtárnyi anyag tárolható rajta.

Mikor nemrégiben újabb elektronikus könyvek után kutattam, azonnal szembetűnt Fehér Béla Kossuthkiflije. Az első asszociációm a Rudolf Péter-féle azonos című, enyhén szólva sikertelen tévésorozat volt, amiből magam is legföljebb fél részt láttam. Utólag visszagondolva nem is bánom, a film szereplőgárdája legalább nem volt hatással arra, hogyan képzeljem el olvasás közben a karaktereket. Csak ez után jutott eszembe, hogy Fehér Bélát személyesen is hallottam már az írásművészetéről beszélni. Azon a találkozón többször szó esett a gasztronómiához való vonzalmáról, de én ezzel úgy vagyok, hogy ha ízes, étvágygerjesztő, nagy zabálós szövegekre vágyom, csak találomra felütöm Krúdy Gyula Delikátesz című elbeszéléskötetét (érdekességként megjegyzem, hogy a Szindbád film ikonikus vendéglői étkezős jelenete, a főszerepben a kiváló Latinovits Zoltánnal, az Isten veletek, ti boldog Vendelinek! című elbeszélés alapján készült). De a Kossuthkifli nemcsak „ízes hasregény”, mint Cserna-Szabó András fogalmaz, a gyakran előforduló cukrászreceptek és XIX. századi ételnevek csak erősítik a színes kavalkádnak azt a benyomását, ami letaglóz és magával ragad.

A szerző hazafias kalandregényként határozza meg művét, de hamar nyilvánvalóvá lesz, hogy amint a Kossuthkifli egészét, úgy ezt sem vehetjük teljesen komolyan. Nem vitás, hogy kalandos, hiszen minden fejezetét egy-egy egész estés mozira való fordulat és csodás elem tarkítja (talán ez a tömény cselekményesség volt a megfilmesítés egyik kerékkötője), de véletlenül sem hazafias, mivel gyakran a császáriakat és a forradalmárokat is egyformán megszállott, megbízhatatlan, de legalábbis kiismerhetetlen alakok testesítik meg. Számomra mégis ebben a relativizálásban van a könyv egyik erénye, hiszen éppen az ünnepélyes cukormázat próbálja letörölni a forradalomról, és a kor homogénnek hitt, képzeteinkben a szabadság zászlaja alatt egyként felsorakozott magyar társadalmát mutatja be humoros, mesés, de vélhetően hitelesebb módon.

A történet dióhéjban: egy zöld delizsánszon szállít egy ládányi beuglit Pozsonyból Debrecenbe Swappach Amadé honvédőrnagy, Estilla (Amadé kedvese), Karola grófnő (a magányos arisztokrata) és Batykó (a kocsis). A csapatot pedig Estilla és Amadé édesapja üldözi egy halottaskocsin. Fehér Béla írói teremtőerejét jócskán kihasználja. Bár a történelmi háttér pontos és alapos, mégis mintha egy párhuzamos valóságban utaznánk keresztül a mesebeli, forrongó Magyarországot. Ebben a világban az emberi lélek hártyás-nyálkás, apró teremtményként hagyja el a testet a halál pillanatában, léteznek szellemek, varázslatok, óriások, és a vasorrú bábák a cári orosz hírszerzés emberei. A mű valóságát pedig még egyedibbé teszi az a nyelvezet, amit a szerző régies kifejezésekből, francia, német, szláv gyökerű szavakból és írói leleményből szőtt. Ezt érzékelteti az alábbi idézet:

– Garab falu kitérő! Időt pazarlunk! – Az őrnagy felváltva rázta a térképet és az iránytűt. – A kompasz nem hazudik! Északnak haladunk!

– Ha arra megyen az út, én se mehetek másfele – rántotta meg a vállát Batykó. Négykézlábra ereszkedett, bemászott a lovak közzé, kihozta az elejtett rézkürtöt. – Nézze, meghorpatyt! Kajla lett a jágerhorn!

– Úgy kellett! Áthágtad a parancsot. Minek kürtöltél?

– Hadd hallja a nép, meggyütt a posta.

– Miféle posta? Katonai forspont, titkos szállítmánnyal!

– Haditityok a beugli? Akkó’ a cukros kalács is?

– Kötekedel, fejfaszó? Csak érjünk Debrecenbe! Másnap masíren a harctérre! – kiáltotta vörös képpel Swappach.

 

Az olvasó legfőbb feladata, hogy felvegye ennek az eseménydús történetnek a ritmusát, és megbarátkozzon nyelvezetével. Ha ez megvan, készen áll a kalandos útra, amin nevetésben és izgalmakban egyaránt része lesz.

A regény végéhez érve ismét eszembe jutott a megfilmesítése. Most már örömmel nézném meg a sorozatot is.

Marcsák Gergely

Névjegy: Marcsák Gergely

 Irodalomtörténész, író, költő, zeneszerző, énekes. 1990. február 23-án született az ungvári járási Kincseshomokon.  A Debreceni Egyetem Irodalom és Kultúratudományok Doktori Iskolájának PhD-hallgatója. Az iskola befejezése után az Ungvári Nemzeti Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát, majd öt évig az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola magyartanára és szervezőpedagógusa volt. Első versei 2010-ben jelentek meg az Együtt irodalmi folyóiratban. Azóta írásait közölték a Napút, Helikon, Partium, Magyar Napló, Irodalmi Jelen, Hitel c. folyóiratok. A Szárnypróba (2013), Különjárat (2016), A tökéletes zártság egyetlen pillanata (2017) és az Év versei–2018 című antológiák társszerzője. Verseket, rövidprózákat, tanulmányokat ír. A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alelnöke, a Magyar PEN Club tagja. Budapesten az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója. Egy tanulmánygyűjteménye és egy verseskötete megjelenés alatt áll. Elismerések: Együtt Nívódíj (2017).

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>