netnapló – A díjátadó

01Reggel izgatottan ébredek. Május 10-e van, a minisztériumi pályázat díjátadójának a napja. Nem tudok hajnali öt óránál tovább aludni, pedig még lenne rá időm. Kimászok az ágyból, Bogyó a lábam körül szaladgál, jelzi, hogy éhes. Felnyitom a konzervdobozt, a tartalmát a táljába teszem. Kávé, cigi. Hét óráig. Most már lehet készülődni. Nyitom a ruhásszekrény ajtaját, a macska máris benne van. Elégedetten hunyorog rám, szinte mosolyog. Tudom, hogy őrült.

Felhívom nővéremet, fél kilenckor indul a busz. Figyelmeztetem, legyen a megállóban időben, ő nevetve közli: már ott áll. Szerinte nagyon szép nap a mai, hiszen nyertem. Rövidpróza pályázatot hirdetett meg Kárpátaljai horizontok címmel Ukrajna Kulturális Minisztériuma, jelentkeztem, de nem gondoltam volna, hogy Andrej Kurkov, az ukrán rövidpróza- és forgatókönyvíró társaival úgy gondolja, a Kárpátontúli területen (Kijevtől számítva) a beérkezett több mint félszáz alkotás közül az én műveim a legjobbak. Kissé feszülten, a gyomromban gombóccal szállok fel a buszra, ami végül nem a Nagyszőlős–Ungvár járat. Az állomáson döbbenek rá, hogy arra a járatra nemhogy én és a nővérem, de még egy gombostű sem férne fel. Félórás késéssel Munkács felé tartunk. Bízom benne, hogy időben vagyunk, aztán, amikor meglátom az átszállásnál a jegyet és az Ungvárra érkezés időpontját, rájövök, hogy nagyot tévedtem.

11 óra 38 perc. Megérkezünk. Ha már késünk, gyújtsunk rá, úgyis taxival megyünk. Kurkov kétszer hív, közlöm vele, hogy úton vagyunk. Odaérünk, már a székház kapujában vár. Kicsit égő a helyzet, általában pontos ember vagyok, de ez most nem jött össze. Köszönés, kézfogás, irány a terem. Meglepődök vagy csalódok? Nem tudom.

A terem egyik oldalában, a bejárati ajtó mellett, bal oldalon ülnek a szerzők. Amikor belépek, mindegyik feláll, magyarul köszönnek. Megtisztelő. Velük szemben három fiatal lány feszülten mocorog egy kanapén. A bejárattal szemben Huszti Vaszil, az Ukrajnai Nemzeti Írószövetség Kárpátontúli Tagozatának elnöke, mellette egy újságíró hölgy. Keresem a többieket, de hiába.

Műhelymunka kezdődik, hasonló a mienkhez, a KVIT-ben. Van néhány érdekes gondolat, felírom, a többiekkel is megosztom majd. Kurkov az irodalmi főhős személyiségfejlődését szemlélteti a bejárati ajtón, amikor az hirtelen kicsapódik, belép rajta egy rövidhajú, magas lány, kockás overallban. Minden köszönés nélkül süpped bele a kanapé ülésébe és feltűnően csámcsog a rágójával. Mihajlo Rosko, író, az UNE tanára köszönti a lányt, majd hellyel kínálja a mellettem lévő üres széken. Okszána – akiről időközben tudom meg, hogy ez a neve – feláll, gúnyos arccal végigmér, majd ugyanazzal a mozdulattal vetődik a székbe, amivel az imént a kanapéba. Elmondják róla, hogy prózaíró, ő közbevág, hogy csak volt valamikor. A hátam mögött idősödő hang jegyzi meg, hogy vajon mikor halt meg.

02Folytatódik a beszélgetés. Nem tudom eldönteni, hogy szomjas vagy éhes vagyok-e, vagy egyszerűen csak jól esne egy kávé. A szerzők asztalán van víz, rápillantok. A műanyag pohár koszos. Az ötletet, hogy kérek belőle egy keveset, hamar elvetem. A diskurzus végén a kezembe nyomnak egy Balla László-kötetet. Milyen ironikus…

Ebédre invitálnak, hallom, ahogyan összesúgnak, hogy a minisztérium csak öt személyre fizette ki, mi pedig hatan vagyunk. Kellemetlenül érzem magam, elmondom, hogy nem szeretnék alkalmatlankodni. Látom, hogy az overallos méreget, kilépünk az utcára. Rágyújtunk. Én is, ő is. Hátrébb áll, orrát a magasba emeli, látom, hogy sértődött, nem tudom, miért. Rosko megkérdezi tőle, vett-e okleveleket. Közömbös választ kap: „Kellett volna?” A férfi pénzt ad neki, mi autóba szállunk.

A Druzsba szállóban már jártam. Nővéremmel megcsodáljuk a kilátást, elmondom neki, hogy itt jó a kaja. Soltész Bandi csatlakozik hozzánk, ő a szerzők egyike. Aranyos fickó, beszélgetünk, most már, hála Istennek, magyarul. Eszembe jut, hogy a műhelyen azt mondta, akkor jó egy novella, ha a befejezés arcon csap, meghökkent, váratlanul és lesből támad. Megjön Kurkov, siettet, mert még a Tisza–1 stúdiójába kell mennünk. Meglepődök, erről eddig szó sem volt. Mindegy. Az ukrántudásom nem pont a televízióba való, de megoldom, ezt is, mint mindig minden mást. Nyugtatom magam, ami semmit sem ér.

Belépünk az étterembe, helyet foglalunk. Nővérem megtalálja a közös hangot velük, én nem, és valahogy nem is akarom. Mielőtt ideértünk volna, legalább háromszor mondták el, hogy hatan vagyunk, öt ember étkeztetésére. Velem nem éreztetik a szervezésük hiányosságát, viszont az étvágyam elment. Ismét kellemetlen a helyzet.

Rohanás a Tisza-1 székházába, azt mondják, a nővérem nem jöhet be. Akkor én sem megyek, mondom fennhangon. A stúdióban beültetnek egy bőrszékbe, aztán felállítanak, ismét ül, aztán megint feláll. Kedvem lenne itthagyni őket. Haza akarok menni. Elegem van a mai napból.

03A beszélgetés negyven percig tart, amilyen nehezen indul, olyan jól végződik. Egészen belejöttem, és tetszenek Kurkov gondolatai. Nővérem ujjong, tiszta szívből örül az én sikeremnek, hát ha még tudná, hogy csak miatta jelentkeztem. Gratulál a főszerkesztő, a stáb, a műsorvezető, mindenki, aki szembejön velem. Ők nem tudják, hogy a kijevi oklevél nem érkezett meg – azért kell az overallosnak megvennie, hogy ne menjünk haza üres kézzel –, holnap kellene visszajönnöm érte, de nem tudok.

Megint rohanunk, kezdem unni. Most a megyei könyvtár a cél, ott lesz a díjátadás. Érkeztünk volna egy kávét inni, de a többiek siettek, aztán meg mi vártunk rájuk.

Forgolódom, keresem az ismerős arcokat, de leginkább a Kísérőmét. Reménykedem, hogy időben ideér.

Köszöntők, oklevélátadások, mindjárt én következem. Vetek még egy pillantást a hátam mögé, megérkezett Ő is. Hallom a nevem, elindulok. A fordítómat is hívják, Antonenkó Miklóst, aki egy tüneményes ember, négy prózámat fordította ukránra, azzal nyertem és ezzel egy kicsit ő is. Magyarul köszönöm meg a lehetőséget, átveszem az oklevelet és az ukrán könyveket, majd angolosan távozunk.

Megint sietni kell, pedig most aztán igazán nem szeretnék, de más módon nem jutok haza. Kísérőm erősen szorítja a kezem, sajnálom, hogy csak pár perc erejéig láthatom. A pénztárnál jegyet váltunk, ő addig kinn vár. Kilépek az épületből, nem látom sehol. Keresem. Egy perccel később látom, ahogyan befordul a sarkon, kezében egy csokor rózsával.

– Tudom, hogy ezt nem itt kellett volna.

Könnyes a szemem, meghatódom. Nyakába ugrom, megköszönöm, de már fel is bődül a busz motorja. Megint menni kell…

Későn érkezem haza. Megviselten. Bogyó az ajtóban vár, átöltözöm. A konyhában megtöltöm a vázát vízzel, megszagolom a csokrot, elégedetten teszem vízbe, a könyveket és az okleveleket a polcra rakom. Kávét töltök, tovább bámulom a rózsákat. Bogyó őrült rohanással terem a konyha közepén, szájában a fél pár koszos zoknimmal. Leül velem szemben, vidám arcot vág.

– Macska, te nem vagy normális. De én sem.

Shrek Tímea

Névjegy: Shrek Tímea

1989. augusztus 13-án született a kárpátaljai Beregszász városában.

2013-ban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. 2009-től a Beregszászi 7. Számú Általános Iskola szervezőpedagógusa és magyartanára, ahol csak kisebbségi (roma) gyermekek oktatásával foglalkozik.

A beregszászi székhelyű Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alapító tagja. 2014-től rendszeresen publikál a kárpátaljai Együtt című irodalmi és művészeti folyóiratban, valamint novelláit közölte az Irodalmi Szemle, a Napút, a  Partium, a Helikon, a Somogy, a Kárpátaljai Hírmondó, a Szózat stb. Kisprózákat és novellákat ír, közel áll hozzá az írói szociográfia.

2016-ban az Ukrajnai Kulturális Minisztérium által meghirdetett Kárpátaljai dialógusok című rövidpróza-pályázat első helyezettje. Több novelláját Antonenko Miklós ültette át ukrán nyelvre, valamint Ferdinandy György író, költő szintén fordított műveiből, portugálra.

2016-ban Beregszász városának polgármesteri hivatala Drávai Gizella-díjjal tüntette ki, valamint szintén ebben az évben nyerte el a Nemzeti Kulturális Alap által meghirdetett Gion Nándor-ösztöndíjat. Jelenleg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagja.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>