az emberek itt az éjszakát
mintha a zsebükből vennék elő,
majd sörre és vodkára cserélik.
a terek kihaltak, csak szerelmesek
és részegek szállingóznak.
halvány fények, körülöttünk beton-csönd.
nézem, ahogy a szél hajszálakat
karcol az arcodra. ez is egy,
a benzinkúton cigizéseinkből.
nézem, ahogy a szél hajszálakat
karcol az arcodra. ez is egy,
a benzinkúton cigizéseinkből.
nem lenne szabad – mondják,
ahogy a szózatot sem komolyan
venni. mégis elhisszük minden sorát.
most minden szó jól esik:
a pirkadati fecskéket
csodáljuk. irigykedünk kicsit,
nekik nem kell repjegyet venniük.
felemelem az üvegem,
ez lesz az utolsó korty. abban
a pirkadati fecskéket
csodáljuk. irigykedünk kicsit,
nekik nem kell repjegyet venniük.
felemelem az üvegem,
ez lesz az utolsó korty. abban
reménykedünk, hogy a kátyúk
csak az országhatárig követnek.
Megjelent: Magyar Napló, 2018/1.
