Z. és a pánik

(A kert I.)

egyutt-2015-5-boritoErősödő émelygéssel kezdődött, ezt követte a szomjúság, fejfájás, hányinger, majd a szoba hirtelen összeszűkült. Miután a padló nem tűnt többé vízszintesnek, Z. arra gondolt, ez csak optikai csalódás, és az új szemüveg okozza. Amikor meglátta a szoba északi sarkából terjengő árnyékot, arra gondolt, sok horrorfilmet látott. Aztán rádöbbent, hogy egyet sem. Úgy vélte, álmodik, ezért lehunyta a szemét, megcsípte a karját, ököllel belevágott a tükörbe, mégsem változott semmi. A közeledő árnyék miatt az ajtó felé hátrált.

Z. szeme a monitor által világított, ablak nélküli szoba fényviszonyaihoz idomult, ez nehézséget okozott a folyosón való tájékozódásban. A kijárat felé közeledve a nyiDSC00440tva hagyott ajtón keresztül beáramló napfény miatt kénytelen volt csukott szemmel haladni. Miközben hallás és a fal tapintása alapján próbált tájékozódni, érzékelte, hogy valami sisteregve közelít. Érezte, hogy a szeme fölött a homlokát feszíti valami. A fülében erősödni kezdett a zúgás, ami éles sípolással társult, majd vegyült az egyre közeledő sistergéssel. Szemét lehunyta, arcát a napfény felé fordította, és hang nélkül, mozdulatlanul állt, miközben a lassan terjengő sötétség az utolsó gondolatait is elapasztotta.

*

Amikor Z. kinyitotta a szemét, csodálkozva vette észre, hogy a szabadban, egy lámpaoszlopnak támaszkodva időzik. Erős kényszert érzett arra, hogy felvegye a fűben heverő metszőollót, és az ösvényen a kert mértani középpontja felé induljon.

A kert (II.)

Valójában harcos hercegnő vagyok, mondja a mellettem álló nő határozottan. Köhög egy kicsit, majd imbolyogva eltűnik a tömegben. Hallgatom a zenét, figyelem az embereket. Ma már nem találom meg a magyarázatát annak a sürgető érzésnek, mely késő éjszaka arra kényszerített, hogy otthagyjam a táblázatokat, és elinduljak otthonról. Értelmetlen, inkább hazamegyek. Amint elhatározom, zene helyett sistergő hang tör elő a hangszórókból. Az emberek tovább táncolnak, engem viszont zavar, ezért a kijárat felé indulok. Félrehúzódom a szűk folyosón, a pincér épphogy elfér mellettem, miközben megjegyzést tesz egy nőre, akinek elkenődött a sminkje. Amikor a fejfájás végre megszűnik, kényszert érzek arra, hogy benyissak az ajtón, melynek jobb felső sarkára valaki egy hetest festett.

Csend, félhomály és több polc vesz körül. Ez a zöld ajtó a raktárba vezetett. Visszafordulnék, azonban nem látom a kijáratot. Lehunyom a szemem, a zúgás ismét erősödik, aztán elhalkul. Valahonnan beszélgetés zaja hallatszik. A polcok között a hang irányába indulok. Ajtó helyett egy faliszőnyeg előtt állok meg. Mögötte valaki halkan beszél, talán tudja, merre a kijárat. Félrehajtom a faliszőnyeget, hogy megkérdezzem. Ekkor meglátom a nőt, aki percekkel vagy órákkal korábban harcos hercegnőnek vallotta magát. Most egy szőnyegekkel bélelt helyiség közepén ül, fejét lehajtva, halkan kántál egy véres sebesült fölött. Hirtelen felemeli a fejét, egyenesen rám néz, és így szól: Miként lehetséges, hogy a mondák hősei ellátogatnak hozzám? Hirtelen nem tudom a választ, azt sem, hogy kikre gondol, én csak Olimpia vagyok, és a heti zsömlefogyasztásról szóló statisztikai adatokat rendezem táblázatba. Valami suhan a hátam mögött, zuhanok.

*

Friss, hideg levegőt és vakító napfényt érzékelek. Nyugtalanság tör rám, a nyakamon nyirkosság és hideg terjed. Magas sövénykerítést látok, egy zárt ajtót, valamint egy fából készült, nyitva felejtett kaput, mely egy kertbe vezet.

20151011_121406Óvatosan lépkedek, mert az ösvényt lehullott gyümölcs borítja. Mély levegőt veszek, lehunyom a szemem, hirtelen megszűnik a menekülés kényszere. Érzem a fölém hajló ágakat, lassan tudatosul bennem, hogy fogságba estem egy gyümölcsfa lombja alatt, mégsem érzek kényszert a menekülésre. Az ágak körém fonódnak, faág-ketrecemben gömb alakú termés növekszik. Gránátalmára hasonlít, valahonnan tudom, hogy a belsejében magok helyett tüskék nőnek, ha megmoccanok, ezernyi éles tű lyuggatja a bőröm. A ketrec előtt áll valaki lila palástban, hozzám beszél. Hiába erőltetem a fejem, nem értem a szavait. Ő egyre ingerültebbnek tűnik, a kert távolabbi részében egy fa megrázkódik, és az összes termésétől egyszerre válik meg.

Ezzel egy időben az ösvényen feltűnik egy alak, kezében metszőollót szorongat.

Megjelent: Együtt, 2015/5, 25-26.

Kovács Eleonóra

Névjegy: Kovács Eleonóra

1989-ben született Szalókán (Ukrajna, Kárpátalja).

Tanulmányait az Ungvári Nemzeti Egyetemen 2012-ben fejezte be (történelemtanár).

2014-től a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) tagja, 2017-től a kvit.hu felelős szerkesztője.

Írásait időközben közölte az Együtt c. kárpátaljai irodalmi folyóirat, valamint a Partium, Somogy, Napút, Irodalmi Szemle, Magyar Napló, Tiszatáj.

FISZ-tag lett.

2019-ben Együtt Nívódíjat kapott.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>