Shrek Tímea: A gyanúsított

Kopogtak az ajtón. Líz álmosan kászálódott ki az ágyból, a földön heverő köntöséért nyúlt, hogy magára húzza. Megyek már, kiabálta, de a csengő egyre hevesebben és  vadabbul  szólt. Már többször elgondolkodott azon, hogy lecseréli. Nem szerette a hangját. Valami, a szovjet időből visszamaradt, madárhangra emlékeztető szerkezet volt, ami csak akkor működött, ha a bejárati ajtó előtt álló szinte ráfeküdt. Most is ez történhetett.

Líz a tükörbe nézett, haja kócos volt, egyik kezével igyekezett megigazítani, hogy ne tűnjön túl csapzottnak, bár arca így is arról árulkodott, hogy csak pillanatokkal korábban ébredt.

Kinézett a kémlelőnyíláson és látta, hogy két egyenruhás férfi áll odakinn. Egyikőjük magasabb volt és barna hajú, a másik szőke. Elfordította a zárat, majd résnyire nyitotta az ajtót.

– Tessék? – szólt ki.

– Hölgyem, legyen szíves, nyissa ki az ajtót – szólt kívülről egy hang.

Líz szélesebbre tárta azt és beengedte a rendőröket.

– Miben segíthetek? – kérdezte udvariasan, közben arra gondolt, hogy talán a felső szomszéd éjszakai zenélése miatt érkeztek a fiatalemberek.

– Beljebb mehetnénk? – viszonozta a kérdést a már ismerős hang. – Talán jobb lenne, ha leülnénk egy kicsit beszélgetni.

A lány értetlenül nézett. Soha nem volt gondja a hatóságokkal, nem tudta mire vélni a látogatásukat. A konyha felé vette az irányt, majd hellyel kínálta a rendőröket.

– Kávét? – mondta és már be is kapcsolta a kávéfőző gépet. – Felébresztettek. Ne haragudjanak, de nekem szükségem van rá ilyenkor.

– Csak nyugodtan – néztek össze a fiatalemberek, majd a szőke folytatta: – Én megköszönném azt a kávét.

Líz bólintott, a tűzhely fölötti polc ajtaját szélesre nyitotta és csészéket vett elő. Mindhármójuknak töltött a fekete löttyből.

– Hölgyem… Elkérhetnénk az iratait? – szólt a barna férfi.

– El, de én is szeretném, ha bemutatkoznának és elmondanák, mit akarnak.

A szőke dokumentumokat vett elő az oldaltáskájából, és átnyújtotta a lánynak. Líz figyelmesen elolvasta a neveket, bólintott és visszaadta a kért iratokat.

– Még mindig nem mondták meg, hogy mit akarnak.

– Ezzel egy kicsit várnunk kell – mondta a barna. – Ideadná kérem a személyi igazolványát?

A lány – nemtetszése jelenként – felhúzta szemöldökét, de mégis előkereste táskájából az igazolványt. A szőke férfi átvette és azonnal jegyzetelni kezdett belőle.

– Maga mit csinál? – kérdezte Líz.

– Felveszem a jegyzőkönyvbe az adatait, hölgyem.

– De én erre nem adtam engedélyt és azt sem tudom, milyen jegyzőkönyvről van szó! – ezt már dühösen mondta.

– Hát, arról van szó, hogy ön…

– Hallgass már el, te idióta! – sziszegte a fogai között a barna, majd kikapta társa kezéből az iratot. – Kedves Elizabet, mióta él ön ebben a lakásban? – folytatta.

– Úgy, hat-hét éve – válaszolta.

– Egyedül? – folytatta a faggatózást a rendőr.

– Most igen.

– Ki élt itt önnel azelőtt?

– A volt barátom… – válaszolta.

– És ő hol tartózkodik jelenleg?

– Fogalmam sincs. – Líz egyre idegesebb lett, látta, ahogyan a szőke férfi minden szavát lejegyzi, és ismét kérdőre vonta őket. – Mondják már meg, mit akarnak?

– Előbb kérem, ön válaszoljon az én kérdéseimre, különben a kolléga beírja a jegyzőkönyvbe, hogy nem volt hajlandó együttműködni. Remélem, azt ön sem szeretné, ha a kihallgatást a rendőrőrsön kellene továbbfolytatni.

Líznek nem tetszett ez a hangnem, de a gondolat, hogy a rendőrségre kelljen mennie, még inkább taszította. Kortyolt egyet a kávéjából, és rágyújtott egy cigarettára.

– Rendben, akkor folytassuk. Mikor költözött el az exe?

– Úgy négy-öt hónapja.

– Mi volt az indok?

– Nem jöttünk ki jól.

– Közös gyerekük van?

– Még csak az hiányozna!

– Nem szereti a gyerekeket?

– Dehogynem, csak…

– Mi csak? Szereti őket vagy nem?

– Hogyne szeretném!

– Nem lenne rá képes, hogy megölje?

– Kit? Az exemet?

– Vagy a gyermekét…

– Egyikre sem.

– Kérem, mutassa meg a hasát.

– Hogy mit?

– Jól hallotta, a hasát.

– Az meg miért szükséges?

– Hogy megbizonyosodjunk róla, hogy nem szült.

– Maga teljesen hülye? Már hogyan tudná eldönteni valakiről, hogy szült-e, abból, hogy megnézi a hasát?! Nekem ebből elegem van! Vagy elmondja, mit akarnak, vagy húzzanak el innen a francba!

– Ne olyan hevesen, Elizabet! A szomszédjai jelentették, hogy ön terhes volt.

– Sosem voltam terhes!

– Hallott róla, hogy egy halott csecsemőt találtak a szemétdombon?

– Csak nem engem gyanúsítanak? És igen, hallottam róla.

– De, hölgyem, ön az első számú gyanúsított. Több szemtanúnk is van arra, hogy ön terhes volt. A szomszédok jelentették.

Líz gondolkodóba esett. Nem is ismeri a szomszédjait, pedig évek óta itt él. Annyit tud, hogy csupa vén egyedülálló asszony lakik a lépcsőházban, meg a fenti férfi, aki éjjelente diszkót rendez.

– Az lehetetlen. Menjenek csak be a munkahelyemre és kérdezzék meg a kollégáimat. Sosem volt gyermekem!

– Főnök, ne haragudjon, hogy közbeszólok, de itt az áll, hogy a gyanúsítottnak több gyermeke is van…

– Biztos, hogy nincs gyereke? – tette fel a kérdést a barna.

– Nincs! – válaszolta dühösen Líz.

A szőke férfi a kezében forgatta a személyi igazolványt. Majd megszólalt:

– Hölgyem, ide adná a lakcímkártyáját is?

Líz a pénztárcájába nyúlt, kivette és átadta a papírt. A szőke férfi nézegette, majd a barna felé fordult.

– Főnök, azt hiszem, tévedtünk. Ez nem az ötvennégyes ház…

– Nem bizony! – vágta rá a lány. – Ez az ötvenes.

A két férfi egymásra nézett, majd lesütötték a szemüket. A szőke felkortyolta a maradék kávéját, felállt, majd minden papírt a táskájába gyűrt.

– Elnézést kérünk a zavarásért – habogta a barna – Rossz házban kopogtattunk… Még egyszer, bocsánat.

– Látja, ha azonnal elmondja, mit akarnak, nem raboljuk egymás idejét.

Líz udvariasan kísérte ki a vendégeket, majd kulcsra zárta az ajtót. Az erkélyre ment és onnan figyelte az eseményeket.

A két rendőrtiszt a másik házba ment, majd néhány perc múlva egy fiatal nőt kísértek ki, megbilincselve. Egy harmadik rendőr az autóban ülve várta őket.

– Ez a napom is el lett baszva – mondta Líz, majd cigarettára gyújtott.

Az első slukk után éles fájdalmat érzett, majd megmozdult valami a hasában.

Forrás: Együtt, 2020/1.

Shrek Tímea

Névjegy: Shrek Tímea

1989. augusztus 13-án született a kárpátaljai Beregszász városában.

2013-ban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. 2009-től a Beregszászi 7. Számú Általános Iskola szervezőpedagógusa és magyartanára, ahol csak kisebbségi (roma) gyermekek oktatásával foglalkozik.

A beregszászi székhelyű Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alapító tagja. 2014-től rendszeresen publikál a kárpátaljai Együtt című irodalmi és művészeti folyóiratban, valamint novelláit közölte az Irodalmi Szemle, a Napút, a  Partium, a Helikon, a Somogy, a Kárpátaljai Hírmondó, a Szózat stb. Kisprózákat és novellákat ír, közel áll hozzá az írói szociográfia.

2016-ban az Ukrajnai Kulturális Minisztérium által meghirdetett Kárpátaljai dialógusok című rövidpróza-pályázat első helyezettje. Több novelláját Antonenko Miklós ültette át ukrán nyelvre, valamint Ferdinandy György író, költő szintén fordított műveiből, portugálra.

2016-ban Beregszász városának polgármesteri hivatala Drávai Gizella-díjjal tüntette ki, valamint szintén ebben az évben nyerte el a Nemzeti Kulturális Alap által meghirdetett Gion Nándor-ösztöndíjat. Jelenleg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagja.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>