Netnapló – XII. Együtt Írótábor

Hétfő

Mondhatnám, hogy beállok a hétfőgyűlölők sorába, de nem teszem. Mióta nem dolgozom az iskolában, minden nap egyformának tűnik, legyen az vasárnap vagy csütörtök.

Vasárnap korán értünk haza Marcsák Gergellyel Budapestről, de reggel így is hajnalban kellett ébredni, hogy időben elinduljunk Ungvárra. Az irodalmi karaván első állomása az Ungvári 10. sz. Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola.

Sietve pakolunk be az autóba: gitár, táskák, szövegek. Még érkezünk beugrani a városvégi bevásárlóközpontba, de a sors közbeszól. Amikor a parkolóban megállunk és a hátsó ülésre nyúlok a pénztárcámért, akkor veszem észre, hogy otthon maradt a táskám. Benne minden, még az autó papírjai is. Gergőt a boltnál hagyom, sietek haza, közben abban reménykedem, hogy nem pont most állít majd meg a rendőr. Félúton jut eszembe, hogy házkulcs sincs nálam, vissza kell fordulnom. A főúton bedöglik az autó motorja, sem előre, sem hátra. Pánikroham. Kuplung be, gyújtás, semmi. Ez még kétszer, végül felhördül a motor. Zolika, – az autónk – sem akar haladni papírok nélkül. Vissza a bolthoz, megkeresem Gergőt, hazamegyünk és 110-el hajtunk Ungvárig.

Bőven időben érünk az iskolához, néhány percen belül Kovács Eleonóra is megérkezik. Besétálunk az intézetbe, elfoglaljuk a helyünket, közben Dupka Györgyöt próbáljuk elérni telefonon. Kis késéssel megérkezik, nem is egyedül, Csordás Lászlót vette fel a vonatállomáson.

Gyuri bácsi elmeséli, mi történt az elmúlt esztendőben, bemutatja a frissen megjelent2018.10.08._Ungvar_KE_foto könyveket, majd Laci veszi át a szót, aki beszél a társaságunkról és a meghirdetett versmondó versenyről is, mi pedig felolvasunk. Mivel kisebb gyerekek is vannak a teremben, úgy döntök, A varázserejű vasfű című mesémmel indítok, ami el is nyeri a közönség fiatalabb tagjainak tetszését.

Idő szűkében gyorsan zárunk, hiszen a nagyszünetben az aradi vértanúk foglalják el az iskola folyosóit. Megdöbbenve hallgatom, hogy az udvaron a gyerekek ukránul beszélnek a magyar tannyelvű iskolában.

Ebéd után az Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnáziumba megyünk át, ez a második állomás. Kis csavargás a lépcsőfordulókban, eltévesztjük a bejáratot.

Egyre náthásabb vagyok, folyamatosan az orromat fújom. Az előadás közben arra gondolok, hogy minden évben ilyenkor terít le az influenza. Nem hagyhatom, hogy legyőzzön, már fejben írom is a listámat a megvásárolandó gyógyszerekről.

Kellemesen meleg az őszi nap, jól esik elfogyasztani egy kávét az egyik étterem teraszán. Még kellemesebb a beszélgetés, ami hosszúra nyúlik a fellépés után.

Kedd

„El kellene kerülni a reggeli csúcsforgalmat” – mondja Gergő, miközben elhagyjuk Kincseshomok határát. Kerülőúton megyünk az Ungvári Nemzeti Egyetemre, ahol Zubánics László ölti magára a házigazda szerepét.

A náthám nem enyhül, sőt, egyre rosszabb. Nóra a 2018.10.09._Ungvár_KE_foto2hogylétem felől érdeklődik, minden érzésemet őszintén megvallom neki. Amikor felolvassa A második játékos című szövegének bővebb változatát, egy pillanatig sem lankad a figyelmem. A főhős igyekvése eszembe juttatja a régi munkahelyemet, s az események, amelyek a történetben játszódnak, folyamatosan azt éreztetik velem, hogy nem másoknak kell megfelelni, hiszen az Órásmester sem értékelte a kertész munkáját. Valójában mindannyian így vagyunk ezzel, ami nagy hiba.

Nóra nélkül folytatjuk utunkat Nagydobrony felé. Csapon még felvesszük Kertész Dávidot, akit előző nap Gyuri bácsi kért meg a csatlakozásra, hiszen ma Laci sem tudott eljönni. Így négyen, Gyuri bácsi, Gergő, Dávid és én karavánozunk a Nagydobronyi Református Líceumban.

Két út áll előttünk: az egyik rossz, a másik járhatatlan. Az első mellett döntünk, amikor Beregszász felé indulunk. Mert nem az íróemberek életútjáról van szó, hanem az aszfalt nélküli, kátyús kárpátaljai közutakról. Utoljára tavaly novemberben tettük meg ugyanezt az útvonalat hárman (Gergő, Dávid és én), amikor az autót hazavittük. Azóta is szállóige közöttünk a Break felirat, ami – mint utólag kiderült – nem szünetet jelent, ha feltűnik a panelen.

Szerda

Beregszászból a már megszokott felállásban Munkácsra megyünk. Délelőtt a Munkácsi Állami Egyetem Humán–Pedagógiai Koledzsének magyar tagozatán kezdünk. Rengeteg ismerős arc és néhány új diák tűnik fel a hallgatóság soraiban.

Gyuri bácsival sokáig beszélgetünk a nyelvtörvényről, ez a téma az egész heti karavánt megbélyegzi.

Következik a Gáti Kovács Vilmos Középiskola, ahol eddig még nem jártam. A tanintézmény folyosóján minden a magyarságunkra hívja fel a figyelmet. Ko2018.10.10._Gát_MG_fotovács Vilmos kinagyított portréja köszön ránk, a magyar zászlók még az épületen belül is lengedeznek. Jóleső érzés belépni ide. Gergő a falon egy kézzel készült rajzot pillant meg, le is fotózza. A falu szülöttjének tiszteletreméltó kultusza van a gyerekek és a felnőttek körében is. Külön hirdetőtáblán vannak elhelyezve az iskola névadójának versei is.

Az előadóterem nagy és tágas, kissé hűvösnek érzem a levegőt, de nem vittem be magammal a kabátomat. Mindez biztosan nem tesz jót a betegségemnek.

A felolvasás végeztével megkoszorúzzuk Kovács Vilmos mindkét emléktábláját, majd sietősen távozunk. Három órakor kell találkoznunk Finta Évával, Lőrincz P. Gabriellával, Szemere Judittal és Lengyel Jánossal a Beregszászi Járási Központosított Könyvtárban.

Nagy meglepetésünkre a teremben nem csak ők várnak ránk, hanem Bakos Kiss Károly is, aki sajnos csak évente egyszer, ilyenkor tűnik fel az irodalmárok között. Pedig ő sokkal többre lenne képes, ha igazán akarná.

A rendezvény hosszúra nyúlik, hiszen már sokan vagyunk, ám mégsem unalmas. Párbeszéd alakul ki a résztvevők és a vendégek között Gergő Opsi című versének kapcsán. Noha nem ért mindenki mindenben egyet, akkor is figyelemre méltó, hogy egy egyszerű vers milyen hatással van arra, akit elér.

Gergő, Dávid és én nem busszal megyünk Tiszabökénybe, hanem maradunk Zolikánál, az autónál. Ez szükséges, mert szombat reggel korábban kell majd elhagynunk a tábort.

Az est hosszúra sikeredik, már akkor tudom, hogy számomra a másnapi fellépés halott ügy.

Csütörtök

Jó ötlet volt Gergő részéről, hogy megelőzött minden bajt. Nem tartok a többiekkel, mert jártányi erőm sincs. Nem csak a láz terített le, hanem bevallom őszintén, a pálinka is.

Két alvás és egy forró fürdő között azon gondolkodom, hogy a többiek merre járnak. Időnként felnézek az órára.

10 órakor Nagyszőlősön, a Perényi Zsigmond Középiskolában kezdtek, itt csatlakozott a csoporthoz Vári Fábián László is.

Délután 1-kor Visken, a Kölcsey Ferenc Középiskolában folytatták, majd megkoszorúzták Fodó Sándor sírját.

Este öttől pedig író-olvasó találkozót tartottak Karácsfalván, a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban.

Mire visszaértek, már én is egészen tűrhető állapotba kerültem.

Péntek

Mára sokkal jobban érzem magam. Lehet, hogy a szauna, esetleg a gyógyszerek segítettek rajtam. Nem tudom. Arra ébredek, hogy Gergő nehezen veszi a levegőt, elkapta a betegséget.

Reggeli után Kiss Ferenc irodalomtörténész emléktábláján helyezünk el koszorút, ami Tiszapéterfalván, a Kölcsey Középiskola udvarán található.

A Péterfalvai Református Líceumban már vár ránk egy rendhagyó irodalomóra. A bejáratnál Csornyij Dávid bukkan fel, aki itt csatlakozik társaságunkhoz.

Talán a legjobb közönségünkkel találkozunk itt a héten. A gyerekek kérdésekkel készültek, a szokásos 45 percből kétórányi beszélgetés alakul ki. Fantasztikus érzés.

Egy gyors látogatást teszünk a Batári Tüzes farmergazdaságban, felpakoljuk magunkat mangalica kolbásszal és sonkával, majd visszatérünk a főhadiszállásra.

Az ebédnél csatlakozik hozzánk Laci is. Ő csak a hét elején és végén tud közöttünk lenni munkája miatt. Munka. Ez az első karavánom úgy, hogy nem kell elkérezkedni sehonnan, nem kell kérvényt írnom, és a fizetésemből sem vonnak le. Szokatlan, mégsem rossz érzés. De nem is jó. Hiányoznak a munkatársak és a gyerekek is.

Délután a Tiszapéterfalvi Közkönyvtárban van a karavánunk utolsó állomása. Az iskola dolgozói a könyvtárral közösen meglepetéssel készültek számunkra, a gyerekek az Ilók és Mihók című mesejátékot adták elő a megjelent vendégeknek.

Felolvasás és kötetlen beszélgetés veszi kezdetét. Erre a helyre kicsit mindig hazatérek, bár én sosem laktam itt, csak édesanyám. A novelláim nagy része ebben a térségben játszódik, így egy kicsit én is itt élek, legalábbis ezekben a történetekben.

A szüreti mulatság ugyanebben az épületben van, és nem mondhatunk nemet a Kokas banda meghívásának. Az I. Énekes Népi Gyermekjáték Fesztivál fantasztikus hangulatban zajlik, az apró gyermekek olyan ügyesen járják a népi táncokat, mintha csak arra születtek volna.

Az est hátralévő része otthon, beszélgetéssel telik.

Szombat

Természetesen elaludtunk, és késésben vagyunk. Dávid is elkapja a kórt, alig kap levegőt és majd megfúl a köhögéstől. Gyógyszert adok neki, amit nem szívesen vesz be, de annyira rosszul érzi magát, hogy nincs más választása.

Búcsút veszünk a vendéglátónktól, Gyuri bácsitól, a háztól, a Tiszától és a tájtól. Csak reménykedni tudunk benne, hogy jövőre, ugyanitt még találkozhatunk.

Felhördül Zolika motorja, és elhagyjuk Ugocsa vidékét. Este már Budapesten hajtjuk álomra fejünket, miközben arra gondolunk mindannyian, hogy mi lesz a mi kis hazánkkal, Kárpátaljával.

Shrek Tímea

Névjegy: Shrek Tímea

1989. augusztus 13-án született a kárpátaljai Beregszász városában.

2013-ban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. 2009-től a Beregszászi 7. Számú Általános Iskola szervezőpedagógusa és magyartanára, ahol csak kisebbségi (roma) gyermekek oktatásával foglalkozik.

A beregszászi székhelyű Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alapító tagja. 2014-től rendszeresen publikál a kárpátaljai Együtt című irodalmi és művészeti folyóiratban, valamint novelláit közölte az Irodalmi Szemle, a Napút, a  Partium, a Helikon, a Somogy, a Kárpátaljai Hírmondó, a Szózat stb. Kisprózákat és novellákat ír, közel áll hozzá az írói szociográfia.

2016-ban az Ukrajnai Kulturális Minisztérium által meghirdetett Kárpátaljai dialógusok című rövidpróza-pályázat első helyezettje. Több novelláját Antonenko Miklós ültette át ukrán nyelvre, valamint Ferdinandy György író, költő szintén fordított műveiből, portugálra.

2016-ban Beregszász városának polgármesteri hivatala Drávai Gizella-díjjal tüntette ki, valamint szintén ebben az évben nyerte el a Nemzeti Kulturális Alap által meghirdetett Gion Nándor-ösztöndíjat. Jelenleg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagja.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>