Háromnegyed hatkor kellett volna, de negyed hétkor ébredek. Félálomban eldöntöm, nem ragasztok fóliát az ablakra.
Hét óra előtt két levelet fogalmazok, nyolckor a buszt várom. Kilenckor már Csapon vagyok, érkezik a vonat. Baktériumsereg, átláthatatlan ablak, sok utas. Cs. L. már itt van. Zúg, zörög, rezeg a mozdony után következő első vagon. Amikor ezt hallom és érzem, eszembe jut Z. és a hernyó. Indul a vonat, lassan a beszélgetés is.
Fél tízkor már tudom, hogy több koffeinre vagy alvásra van szükségem. Amikor ilyen napom van, szinte vánszorgok, lassulok, az emberek tovahaladnak, nehezen fejezem ki magam. Ilyenkor szívesen szemlélem a külvilágot, de ma gyerekeknek kell beszélni. Miről, kérdezi Cs. L., nem tudom a választ. Előző este ceruzával aláhúztam a 2015/5-ös Együttben, hogy a Z. és a kataklizma melyik részét lehetne felolvasni. A teljes szöveget képtelenség, és egyébként is inkább olvasásélményről, az idei évben lezajlott, a KVIT tagjait is érintő eseményekről kellene beszélni. Eszembe jut, hogy a KurucFesztre készített szórólapokat otthon hagytam.
A szövegekről beszélgetünk, már megint elhatározom, hogy sokat fogok olvasni. Titokban kételkedem saját elhatározásomat illetően.
Ungváron hideg levegő fogad. A sapkám is otthon maradt. Rövidített útvonalon érkezünk az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskolához. Ma kezdődik a IX. Együtt Írótábor – Kárpátaljai Irodalmi Napok c. rendezvénysorozat, melynek első helyszíne ez az iskola.
A kapu előtt egy idős úr faleveleket söpör. Ukránul kérdez, nem hallom, ismétel, bólintok, kinyitja a kaput. Be volt csukva, felirat jelzi, hogy 14.30-ig így is lesz. Az udvaron, az aszfaltra festett rajzot nézem, közben telefonálok, jön M. G. Ő fogad minket, kulccsal nyitja a dísztermet. Üres. A falon fotók és tárgyak. Várunk. Megtudom, hogy fél órával korábban kezdődik, mint hittem. Az események elrohannak mellettem, lelassulva ámulok ezen.
A gyerekek leülnek, közben kérdezgetik, mi lesz. Szólnék, de inkább hallgatok. Szükségem van még egy kávéra.
Megérkezik Dupka György és Tárczy Andor. M. G. bevezető szavaival áthidalja a szünet és a tanóra közötti szakadékot. Motiválja a gyerekeket és felkelti a téma iránti érdeklődésüket. Elmondja, hogy 2010-től publikál az Együtt című folyóiratban. Hozzáteszi, hogy verset és prózát ír, valamint a KVIT tagja. Átadja a szót Dupka Györgynek, aki röviden bemutatja a vendégeket. A múlthoz fűződő kapcsolatáról, eredményeiről beszél; majd felolvas egy rövid részletet az „Uram… segíts haza minket ..!” című kiadványból.
Cs. L. a KVIT-ről, valamint a kritikaírásról beszél. Ezt követően előadja Kis(s)-paródia (rímjáték egy rímjátékra vendégszöveggel BKK módra) című versét.
Dupka György átadja a szót nekem. Gyűlnek a körmondatok, érzem, hogy elvesztem bennük, az arcokra is ez íródott ki. Hangosan azt mondom, hogy internet, virtuális világ. Saját magamon nevetek, amikor azt olvasom, hogy wifi-elosztásért felelős gömbök.
Amikor végre befejezem, Tárczy Andor következik. Szívesen, lendülettel beszél. Felolvassa Lebben a lány a hold után… kezdetű versét az Úgy szépen című legutóbbi kötetéből.
Figyelem a gyerekeket, páran érdeklődő arccal ülnek, néhányan fegyelmezetten, egy kisfiú, távol a tanárnőtől, a társát ütögeti egy gumiszalaggal. Rosszallóan nézek rá, nem látja, nem is kell. Gyorsan eltelik a negyvenöt perc. M. G. felhívja a figyelmet az iskola könyvtárában fellelhető, Kárpátaljára vonatkozó irodalomra. Ezek után előadja Tárczy Andor Többet kaptam c. versének megzenésített változatát. Hiába összpontosítanék, már késő. Nem figyeltem időben a szóra és dallamra, elszalasztottam a lényeget.
Csengő, a gyerekek fellélegeznek, elhagyják a termet, készítek egy fotót. Délután egytől ismét dolgozom, de még csak tizenegy óra múlt.
Felszabadult vagyok, ebben az időpontban soha nem sétáltam eddig az Ung-parton. Fotók készítése közben a hírhedt zsebtolvajokat lesem, nem jönnek. A város központjában ismét zenél valaki, pénzt remél. Az egyik kirakat rendezés alatt, ezt felirat nem jelzi, a bábu pedig meztelen. Megtalálom a kedvenc falrészletemet: egy tábla figyelmeztet a közelben lévő térfigyelő kamerára.
Nyugodtan sétálok, aztán rezegni kezd a telefonom. Végtelenített másfél óra vár a munkahelyen, de legalább van fűtés.
Hideg van és csillagos az égbolt. Ez fogad fél nyolckor otthon. A verandaablakot szemlélem az utcai világítás gyér fényében. Megtudom, hogy egy csepp malter sem került az ablakra, fölösleges lett volna a védőfólia.
