netnapló – Hogyan nem fogtam mándrucot a nyáron, és lettem tagja az Előretolt Helyőrség Íróakadémiának

00337516

A kép forrása: Népszava

Azt hittem, hogy a tavalyi nyarat nem lehet überelni. Nagyot tévedtem. Ez már akkor kiderült, amikor Ferdinandy György felhívott, hogy a 87. Ünnepi Könyvhét napjaira szállást nyújt a házában. Izgatottan indultam el Lőrincz P. Gabriellával Budapestre, június 8-án délután négykor. A késői érkezés megrémített. Az pedig, hogy egyedül kell eljutnom Pestről Budára, metróval és busszal, egészen kiborított. Fogtam a hátizsákom, összeszedve minden bátorságomat lementem az aluljáróba, és elindultam megkeresni azt a bizonyos utcát, ahol vendéglátóm lakik. György a buszmegállóban várt rám, örömkönnyek között sétáltunk el a házához. Másnap reggel ellátogattunk a Magyar Írószövetség székházába, onnan a Magyar Művészeti Akadémiára, végül belecsöppentünk a könyvhét nyüzsgésébe. A megnyitó után személyesen is találkozhattam Esterházy Péterrel, akit sajnos azóta magához szólított a Teremtő.

A tavalyi évhez képest magabiztosan sétáltunk a pavilonok között, közösen adtunk interjút a Népszavának, harmadnap pedig a Francia Intézetben voltunk egy könyvbemutatón. Aznap este búcsút vettem mentoromtól, mert Kísérőm megérkezett, és el kellett foglalnunk a szálláshelyünket az Alkotmány utcában, ahova már Gabriella is velünk tartott.

A könyvhét sűrű programjába be kellett zsúfolni egy balatonfüredi kiruccanást, június 11-én. Ez lesz az idei első Balaton-látogatás, ha csak a lábunkat is, de megáztatjuk a tóban, jelentettük ki határozottan útközben, de az időjárás közbeszólt. Jókedvünket a felhőszakadás sem tudta elmosni. Orbán János Dénes az Alkalmi mesék idegbeteg fölnőtteknek című új kötetéből, Muszka Sándor pedig a Sanyi bá’ nevet viselő könyvéből olvasott fel, ezzel megalapozták a remek hangulatot. Később baráti beszélgetésbe kezdtünk, és mielőtt útnak indultunk volna, OJD kijelentette, hogy hónap végén vár minket a híres gölöncséri birtokocskáján. Nosza, az alkalmon kapni is kell, hiszen nem mindennap találkozhat az ember lánya mándruccal és mindenféle veszedelemmel önszántából.

Kísérőm el is tervezte gyorsan, hogy mielőtt még elnyelne minket a nagy büdös semmi, pihenjük ki a tanév fáradalmait Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn,  az Aquarius Élményfürdőben, aztán nézzünk meg néhány igazi állatot is a helyi állatparkban. Ez történt június 25-27. között.

Július 1. Reggel 6 óra 30 perckor jegyet vettünk a beregszászi buszállomáson. Fél nyolckor az eladó bejelentette, hogy a Beregszász-Nyíregyháza buszjárat mégsem indul. Nem is mi lennénk, ha nem így történt volna. Hívtunk egy iránytaxit, útközben felvettük Csornyij Dávidot, és négyen haladtunk tovább Nyíregyháza felé. Kísérőm, a Mama, a Madár és én.

A Budapestre tartó IC-t épphogy elkaptuk, a sikeres felszállás örömére gyorsan elfogyasztottuk a kötelező „gúdvéjdrinket”.

Az Alkotmány utcában türelmesen várt minket Nagy Koppány Zsolt, aki vállalta azt a rémséges feladatot, hogy eljuttat minket Gölöncsérre, OJD-hez.

Amikor megérkeztünk, mándruccal és szörnyekkel nem találkoztunk, ám várt ránk egy igazi Para Manó, egy túlszaporodott vakondpopuláció és Farkas Wellmann Endre, aki vércse módjára csapott le a magunkkal vitt művekre, aztán szépen, lassan, késsel-villával szedtük szét már közösen az írásainkat. A műhelymunka igazán termékeny és hasznos volt. A Madár azóta kétoldalassá nőtte ki a versét, Kísérőm különjárata már csak a mi számunkra van fenntartva, én közelebb kerültem halott nagyanyáimhoz, örökbe fogadtam egy árvát, megtaláltuk a helyi pinarágót, és persze megváltottam a világot. Kétszer is. (Arról, hogy hogyan csatoltuk vissza az elszakított területeket, és állítottuk vissza a történelmi Nagy-Magyarországot, és hogy miért nincsenek már vakondok Gölöncséren, itt túl hosszú lenne beszélni.)

A következő négy napban intenzív munka várt ránk. Szellemileg és fizikailag is. Utóbbi annyiból állt, hogy linóleumot gurítottunk a pingpong-asztal alá, és úsztunk egy jót a helyi termálvízben. Endre szigorúsága az utolsó napra már egészen megszűnt, és, hogy ezt tudtunkra is adja, meghívott minket Etédre, egy igazi erdélyi utazásra. Na, most már csak látok egy mándrucot, dörzsöltem össze a tenyereimet.

Július 15-én zökkenőmentesen értünk a magyar-román határra. Aztán a román határőr úgy gondolta, jó lenne belekötni az ukrán útlevéllel érkezőkbe, és megkezdte a mondókáját. Rezervátum, euró? Néztem rá nagy szemekkel, hogy most mit akar tőlem, mondtam neki, hogy van forintom, majd a túloldalon váltunk lejt. Nem tetszett neki. Hátradőlt a székében, láttam, ahogy rezeg a pocakja a kuncogástól. OJD próbálta elmagyarázni neki, hogy vendégségbe megyünk, de az csak fújta a maga rezervátumát meg euróját. Végül engedett a szomorú szemeinknek, és átengedett bennünket a határon.

Az erdélyi táj lenyűgözött minket, a kacskaringós utak, a székelykapus udvarok egészen képeslapra illőek. Az autó ablakából hosszú órákon át figyeltem, mikor fut elénk egy veszedelmes vadállat, vagy jelenik meg egy lik a földben, ugrik ki belőle az ördög, aki csak arra vár, hogy elnyeljen minket. Mindhiába. Hajszálunk sem görbült egészen az úti célunk végéig, kivéve, amikor egy pillanatra meghűlt bennem a vér, mert egy autó éppen előttünk fordult keresztbe az úton.

Etédre érve családias hangulat fogadott bennünket. Kísérőmmel elfoglaltuk a galériában a hobbitlakot, megkaptuk Birtalan Adrienntől a kreatívírás-feladatot, másnap reggel pedig megkezdtük a kemény szellemi munkát. Endre egy gyorstalpaló irodalmi alapozót tartott, kiveséztük Hazai Attila Pulóver című novelláját, majd verselemzés következett. A vacsora főzését rám bízták a házigazdák, így minden tudásomat elővéve sikerült életem legfinomabb gulyását elkészítenem.

Vasárnap délelőtt sem maradtunk tétlenül. Endre a műértelmezési technikákról beszélt, majd megkaptuk az aznapi feladatot, írjunk ars poeticát. A diófa árnyékában próbáltam összeszedni a gondolataimat, amikor a magas fű megmozdult. Biztos voltam benne, hogy egy mándruc, és figyeltem, ahogyan a mozgás felém tartott. De nem volt ott semmi. Még nem volt minden veszve, hiszen Kísérőmmel és a Madárral elindultunk Drakula megkeresésére, a segesvári kastélyba. Sajnos itt sem jártunk sikerrel, a gróf épp házon kívül tartózkodott.

Annak örömére, hogy élve visszatértünk, Endre és Adrienn mititeit, azaz miccset sütöttek, reménykedve abban, hogy a hús szagára valahonnan csak előbújik az a várva várt rém. Nem jött. Szerintem félt tőlem.

Hétfőn reggel búcsút kellett vennünk egymástól, bár szívesen maradtunk volna még a tábor végéig, de a román határőr szavai ott csengtek a fülemben. Három nap. Rezervátum. Euró.

14089477_1280610448630343_1354809812_nAugusztus 3-6. A kihagyhatatlan Fezen Fesztivál, Székesfehérváron. Igazából idén sem a nagy fellépők miatt mentünk el Kísérőmmel, hanem az olyanok miatt, mint a Kovbojok, a Kowalsky meg a Vega, a Leander Kills, az Intim Torna Illegál (ITI), a Kiscsillag, a Road és a Depresszió. És persze azért, hogy Kísérőm Csókkirályt énekeljen a Fezen Rádióban, megnyerjünk minden vackot, amit lehet, és hogy a vihar közepén mándrucra vadásszak.

A fesztivál végével mi is továbbálltunk Siófokra, ugyanoda, ahol tavaly is voltunk. Első nap még kissé hideg volt a víz, de másnap már igazán kellemes, strandolós volt az időjárás.

Augusztus 15-17. A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) szervezésében részt vehettünk az Előretolt Helyőrség Íróakadémia első táborában Felsőörsön. Nyitóbeszédében tette OJD hivatalosan közhírré, hogy mi is tagjai leszünk a társaságnak. A Mama és Kopriva Nikolett első körben bejutottak a pályázaton. Kísérőm, a Madár, Tóth Dominika, akit még személyesen nem ismerek, valamint én külön jelentkeztünk.

Az első előadás a nyomtatott és online irodalmi folyóiratokról szólt, aztán szépírói mesterkurzust tartott Nagy Koppány Zsolt. A feladatot, miszerint fél óra alatt kellett reagálnunk egy versre, mindenki teljesítette.

A született szövegek előadásmódját Szilágyi Tamás értékelte, mindenkit személyes tanáccsal ellátva. Nekem azt mondta, figyeljek az s, sz, z, zs betűkre, és ne tartsam közel a mikrofont a számhoz, mert minden levegővételem úgy hat, mintha egy pornószínésznő lihegne bele. Emelkedett hangulatban telt az első este.

A második nap délelőtti óráiban a KMTG oktatói és mentorai kurzusokat tartottak kisebb csoportoknak, 11 órától pedig Nényei Pál előadását hallgathattuk, később OJD beszélgetett Makkai Ádám Kossuth-nagydíjas költővel. Ezt követően pedig Zalán Tibort hallgathattuk meg a drámaírás mesterségéről. Csak fogtam a fejem, hogy ilyen előadások magas színvonalát hogyan tudnánk mi, hárman, a Mamával és Kísérőmmel megütni.

tabor4

A kép forrása: mandiner.hu

Amikor színpadra léptünk, gombóc volt a gyomromban. Jöhetne most egy mándruc, hogy fölfaljon, kívántam mélyen magamban, aztán beszélgetésbe kezdtünk a többiekkel. Ahogy körbenéztem, egy unatkozó embert sem láttam. Mindenki élvezettel hallgatta a beszélgetésünket a kárpátaljai helyzetről, a KVIT-ről, az irodalmi karavánról és a tevékenységünkről, aztán pedig felolvastunk. Kísérőm egészen levette a lábáról a közönséget, amikor megzenésített verseket adott elő, a hangulatot pedig fokozta egy szépészeti és kultúrpolitikai szempontból tökéletes dallal, ami a Lábvíz címet viseli. Vastapsot kaptunk. Az emberek felálltak, tovább tapsoltak, együtt énekelték velünk a sorokat: Nem baj, nem baj… Utánunk a Loyal együttes következett, akik a már eleve parázsló hangulatot csak fokozták.

A harmadik napi balatoni fürdőzést töröltük a rossz időjárás miatt, így elindultunk a veszprémi vasútállomásra, hogy Budapest felé vegyük az utat. Itt kultúrkocsmát alapítottunk, Kísérőmet és gitárját bérbe adtuk sörért, ő pedig cserébe elénekelte a Te ott állsz az út végén című dalt, Juditnak, Miskolcra. A vonaton a hat férőhelyes kupéban kilencen utaztunk, aznap még meglátogattuk Karkó Ádámmal és Kísérőmmel József Attilát, aztán pedig boroztunk a rakparton.

Csütörtökön hajnalban Budapestről a Mama Kolozsvárra indult, Ádám pedig egy számlára írt üzenetet hagyott, hogy tovább kellett állnia. Ketten maradtunk a lakásban Kísérőmmel. Még egy séta a fővárosban, aztán megérkezett értünk is az autó. Elindultunk hazafelé.

Amíg egyesek pokémonokra vadásztak, és fogták őket zsákszámra, addig nekem egy mándrucot sem sikerült látnom. Viszont már nem félek a mozgólépcsőtől, és olyan emberekkel ismerkedtem meg, akiket nemcsak kollégáknak vagy barátoknak nevezek szívesen, hanem a testvéreimmé is fogadnám őket.

Shrek Tímea

Névjegy: Shrek Tímea

1989. augusztus 13-án született a kárpátaljai Beregszász városában.

2013-ban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. 2009-től a Beregszászi 7. Számú Általános Iskola szervezőpedagógusa és magyartanára, ahol csak kisebbségi (roma) gyermekek oktatásával foglalkozik.

A beregszászi székhelyű Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alapító tagja. 2014-től rendszeresen publikál a kárpátaljai Együtt című irodalmi és művészeti folyóiratban, valamint novelláit közölte az Irodalmi Szemle, a Napút, a  Partium, a Helikon, a Somogy, a Kárpátaljai Hírmondó, a Szózat stb. Kisprózákat és novellákat ír, közel áll hozzá az írói szociográfia.

2016-ban az Ukrajnai Kulturális Minisztérium által meghirdetett Kárpátaljai dialógusok című rövidpróza-pályázat első helyezettje. Több novelláját Antonenko Miklós ültette át ukrán nyelvre, valamint Ferdinandy György író, költő szintén fordított műveiből, portugálra.

2016-ban Beregszász városának polgármesteri hivatala Drávai Gizella-díjjal tüntette ki, valamint szintén ebben az évben nyerte el a Nemzeti Kulturális Alap által meghirdetett Gion Nándor-ösztöndíjat. Jelenleg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagja.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>