Kárpátaljai portré: interjú Marcsák Gergellyel

marcsak_gergely_04-620x330„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. (…) Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként” – Kosztolányi Dezső szavai jutnak eszembe, ha kedves barátomra, Marcsák Gergelyre gondolok. Magyartanár, irodalmár, zenész, mesemondó… A magyar kultúrát őrzi, ápolja, műveli a tőle telhető legszebb módon. Kárpátaljai portré sorozatunkban ma őt ismerhetjük meg.

– Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak!

– Marcsák Gergely vagyok, 25 éves. 1990. február 23-án születtem Kincseshomokon, és azóta is itt élek szüleimmel. Az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola szervezőpedagógusaként dolgozom. Tagja vagyok a Kovács Vilmos Irodalmi Társaságnak.

– Hol kezdted el tanulmányaidat?

– Az általános iskola kilenc osztályát szülőfalumban, a Homoki Általános Iskolában végeztem. Ezután kerültem Ungvárra, az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskolába. A bátyám is ide járt, nyilvánvaló volt, hogy én is itt érettségizem. Nem voltam kiemelkedően jó tanuló, de a magyar nyelv és irodalom tantárgyakat nagyon szerettem, valamint általában a versmondó és szépkiejtési versenyeken is jó eredményeket értem el.

– Az iskola befejezése után az UNE magyar szakára jelentkeztél. Miért épp emellett a szak mellett döntöttél?

– Épp a humán tantárgyak iránti fokozott érdeklődésem, és nem utolsósorban a természettudományokhoz való tehetségem hiánya vezetett el az egyetemhez. Érettségizőként az utolsók közt voltam, akik még kicsúsztak a kötelező külső független tesztelés „áldásai” alól, diákként pedig az elsők közt, akik átélhették a Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kar létrejöttét az Ungvári Nemzeti Egyetemen. Sokan mondták, hogy bölcsész diplomával biztosan nem tudok majd semmit kezdeni, én mégis jó döntésnek érzem ezt a választást. Ma sem döntenék másként.

– Az egyetem befejezése után hol helyezkedtél el?

– A magyar nyelv és irodalom szakos diplomámmal kapcsolatos negatív jóslatok esetemben szerencsére már az ötödik évfolyamon érvényüket vesztették. A Daykában, az alma materemben megüresedett egy magyartanári hely, és az igazgató éppen rám gondolt. Ezt rögtön el is vállaltam. Már több mint három éve dolgozom ott, és nagyjából egy éve vagyok az iskola szervezőpedagógusa. Szeretem a gyerekekkel folytatott munkát, sok kihívást és rengeteg örömöt találok benne.

– A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság tagja vagy. Már sokkal korábban is küldtél írásokat az Együtt folyóiratba. Mióta írsz?

– Az első próbálkozásom az Együttben való megjelenéssel még tíz éve történt. Amatőr, gyerekkori, publikálásra még nem érett versek voltak ezek, de szerencsére értő, jó kezekbe kerültek. Azóta is büszkén őrzöm a Nagy Zoltán Mihálytól akkoriban levélben kapott útmutatást és tanácsokat. Végül 2010-ben láthattam viszont a verseimet az Együtt lapjain, amit aztán több publikáció követett, a Partium folyóiratban is. Tavalyelőtt napvilágot látott a kárpátaljai pályakezdők antológiája, a Szárnypróba, ezután nem volt megállás a fiatal nemzedék tagjainak közeledésében. Az antológia szerzői köréből kinőtte magát a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság, melynek műhelyében már több mint egy éve tevékenykedünk, formálódunk. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ebbe a csoportba vezérelt a sors.

– Milyen műfajokban alkotsz?

– Kezdetben csak versekkel foglalkoztam, de hamarosan ismerkedni kezdtem a rövid, tömör prózai megnyilatkozás lehetőségeivel is. Egy adott mű születésekor befolyásoló tényező az aktuális téma műfaji korlátok szabta kifejthetősége. A megfelelő hatás, a mondanivaló érzékletes átadása mindig mást követel. De a műfaji sokszínűség mellett hiszek a művészetek egymást erősítő szinkretizmusában is. Ahogy az ősközösségek a zene, a szöveg, a tánc kultikus varázserejében hittek, úgy merülhettek el például az avantgárd rajongói is egy képzőművészeti kiállítás zenével és szövegekkel kísért kavalkádjában. Izgalmasnak tartom ezt a vegyítést. Mindig örülök is, ha barátaink, az ArtTisza Művészeti Egyesület tagjai felkérnek egy-egy kiállítás megnyitóján való zenés szereplésre. Legutóbbi próbálkozásom pedig az volt, hogy egyik versemhez egy kezdetleges animációt készítettem, ami, nagy örömére, sokak véleménye szerint erősítette a költemény üzenetét.

– Jól gitározol és énekelsz. Számos rendezvényen léptél már fel verses megzenésítésekkel. Mióta zenélsz? Kiknek a műveit zenésítetted már meg?

– Tizedik osztályos koromban kaptam születésnapomra egy klasszikus akusztikus gitárt, és azóta is ezt a hangszert nyúzom, nagyon megszerettem. Azóta valóban sok alkalommal sikerült kárpátaljai és anyaországi közönség előtt is játszanom. Az emberek szerencsére általában befogadóak a megzenésített versekre. Legutóbb február 19-én a Karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban tarthattam élő irodalomórát, ahova a líceum irodalomtanára, a szintén KVIT-tag költő, Pák Diána hívott meg. Nincs túl sok megzenésítésem, Lőrincz P. Gabriella, Bakos Kiss Károly és Tárczy Andor versét zenésítettem meg eddig, illetve egy szibériai lágerballadát Dupka György gyűjtéséből. Nem egyszerű munkafolyamat ez, igazán elmélyült, a líra és a hangszer összehangolásával töltött pillanat eredménye.

marcsak_gergely_03

– A magyar nyelv napja tiszteletére rendezett ünnepi gálán is részt vettél tavaly. Oda hogyan és miként kaptál meghívást? Mit adtál elő?

– Nemrégiben valóban nagy megtiszteltetés ért, amikor a MÉKK közvetítésével meghívást kaptam az Anyanyelvápolók Szövetsége által 2014. november 11-én a magyar nyelv napja alkalmából rendezett gálaestre. A feladat nagy felelősséggel járt, mesemondóként kellett bemutatnom az Ung-vidéki tájnyelvet, és képviselni Kárpátalját ezen a nívós eseményen. Bár a mindennapokban nem használom, mégis elevenen él bennem a szülőföldem népnyelve, az a nyelvi közeg, amiben felnőttem. Ezért mertem vállalkozni erre a nagy feladatra, aminek köszönhetően olyan kiváló és elismert népművelők mellett léphettem színpadra, mint például Toldi István, a vajdasági mesemondó, háromszoros vajdasági mesefa díjas, a népművészet mestere, a magyar kultúra lovagja. A gálaesten egy Sándor László által 1959-ben Kígyóson gyűjtött népmesét mondtam el, melynek a címe Az állatok nyelvén értő ember.

– Mit jelent számodra Kárpátalja?

– Kárpátalja a szülőföldem, mely az otthont, egy-egy utazást követően a hazatalálást jelenti számomra. Ezer szállal kötődöm hozzá, és nem szeretném hosszabb időre elhagyni. Az, hogy Kárpátalján magyarnak születtem, egyfajta hivatástudatot is adott nekem. Meggyőződésem, hogy nélküle nem lennék ugyanaz, aki most.

– Mik a jövőbeni terveid, távlati céljaid?

– A legközelebbi célom, hogy a Debreceni Egyetemen PhD-hallgatóként folytathassam irodalomtudományi jellegű tanulmányaimat. A szépirodalomban pedig szeretnék tovább fejlődni. Remélem, nem kell sokat várni arra, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű anyag álljon össze egy önálló kötet megjelentetéséhez.

– Mivel most lesz a születésnapod, ezért Istentől megáldott boldog születésnapot és sikerekben gazdag életet kívánok neked magam és a szerkesztőség nevében is!

Pusztai-Tárczy Beatrix
Kárpátalja.ma

Megjelent: Kárpátalja.ma

Marcsák Gergely

Névjegy: Marcsák Gergely

1990. február 23-án született az ungvári járási Kincseshomokon. Az iskola befejezése után az Ungvári Nemzeti Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett. Jelenleg az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola szervezőpedagógusa. Első versei 2010-ben jelentek meg nyomtatásban az Együtt irodalmi folyóirat lapjain. A 2013-ban megjelent Szárnypróba című antológia társszerzője. A versek mellett rövidprózákat ír.

Egy hozzászólás

  1. Király a Gergő!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>