Évértékelő körkérdések a KVIT-tagok számára

1) Mi jelentette számodra 2016-ban a legmeghatározóbb olvasmányélményt?

Az egymásra épülő, látszólag párhuzamosan futó történetek egyesítéséről N. K. Jemisin Az ötödik évszak c. fantasy regénye által tudtam meg többet. Az olvasó számára úgy tűnhetett, a szereplők sorsa és a fejezetek tartalma nem kapcsolódik egymáshoz. Valójában a cselekmény több idősíkon játszódik, ami megoldást jelent a fenti problémára. Ez a mozzanat 2016-ban feltűnt két sorozatban is (This Is Us, Westworld), más módon, mint korábban a Kutyaszorítóban vagy a Lost – Eltűntek példáján láthattuk. Abban az értelemben, hogy a regény-, illetve a forgatókönyvíró nem hangsúlyozta, hogy egyes történetszálak egy másik évben valósulnak meg. Erre az olvasó és a néző több utalás alapján következtethetett. 2016-ban ez a mozzanat feltűnt a filmgyártásban és a regényírásban, tehát úgy látom, érdemes elgondolkodni azon, hogyan fejleszthetném tovább, és az eredményt alkalmazhatom-e a saját írásaim vonatkozásában.

Amikor a hangulatra gondolok, mely áthatná Mimóza és Olimpia történeteit, Szvoren Edina Az ország legjobb hóhéra, valamint Bánki Éva Fordított idő c. munkája jut eszembe. Előbbi olvasmányélményem Mimóza, utóbbi pedig Olimpia lelkiállapotának érzékeltetésében jelenthet kiindulópontot.

2) Kaptál-e idén olyan tanácsot, amelyet alkalmazni fogsz írás közben?

A szereplőim motivációjának és hátterének kidolgozására, valamint a szövegalkotás folytatására vonatkozó javaslatokat tudom kiemelni. Ezen kívül igyekszem megjegyezni a szerkesztési folyamat ideje alatt, a szövegemmel kapcsolatban érkező észrevételeket, és a későbbiekben automatikusan alkalmazni az említett javaslatokat.

3) Hol tartasz az írás tekintetében? Rátaláltál-e a témára, melyről a következő évben írnál?

Az eddig megjelent szövegeket tekintve egy sorozat elején járok. Kevés szó esett Philipposzról és Olimpiáról. A hozzájuk kapcsolódó történeteket szeretném elmesélni, miközben kidolgozom a részleteket, melyek által az olvasó megismerheti azt a valóságot, melyben az említett szereplők élnek.

4) Volt-e olyan téma a KVIT műhelymunkáján, ami megfogott, amin sokat töprengtél?

2016. december 27-én Vári Fábián László volt a KVIT vendége. Szó esett a Forrás Stúdió, majd a József Attila Irodalmi Stúdió működéséről, Kovács Vilmos és Drávai Gizella emlékezetes párbeszédéről, arról, hogy nyomást gyakorolt-e az alkotóra egy bizonyos téma kikényszerítése vagy a hallgatás szükségszerűsége. A beszélgetés során több olyan gondolat is elhangzott, mely a jövőben kiindulópontot jelenthet számomra Olimpia naplójának formálása közben. Ez a tény olvasásra és tervezésre ösztönzött.

5) Milyen terveid vannak a jövő évre?

Több bejegyzést teszek közzé a blogon, mint tavaly. Szeretném folytatni a kvit.hu szerkesztéséhez kapcsolódó munkát. Tervezem, hogy kidolgozom a korábban említett novellaciklus darabjait.

 

(Fotó: Marcsák Gergely)

(Fotó: Marcsák Gergely)

Kovács Eleonóra

Névjegy: Kovács Eleonóra

1989-ben született Szalókán (Ukrajna, Kárpátalja).

Az Ungvári Nemzeti Egyetemen 2012-ben szerzett diplomát (történelemtanár).

Írásai 2011-től jelennek meg az Együtt c. kárpátaljai irodalmi folyóiratban.

2014-től a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) tagja. 2017. január 14-től a KVIT honlapjának, a kvit.hu-nak felelős szerkesztője.

Írásai 2011-től jelennek meg az Együtt c. kárpátaljai irodalmi folyóiratban. Egy-egy szövegét közölte a Partium, Somogy, Napút, Irodalmi Szemle, két beszámolóját a SZIFONline.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>