Retesz

foto-261Az ajtónak dőlve hallgatózott. A szapora és hangosnak tűnő szívdobogás ellehetetlenítette a folyosóról érkező zaj elemzését. Szemét lehunyta, tenyerét homlokára szorította. Mély lélegzetet vett, arra gondolt, hogy megnyugszik.

Még nem tudják, hogy itt vagy, szólalt meg valaki a háta mögött. Olimpia meglepődött: miután besurrant a lakásba, benézett az ajtók mögé, a szekrények mélyére. Senkit sem látott.

Mimóza vagyok, nyújtott kezet az ismeretlen. Az erkélyen voltam, tette hozzá. Olimpia a sután kinyújtott kezet nézte, nem reagált. Hátat fordított, egy gyereklánnyal szemben erőfölénnyel rendelkezik. Abban az esetben, ha Mimóza egyedül van.

Ő Philipposz, hallotta ismét Mimóza hangját. Az erkélyről a szobába lépő, sárga nadrágos alak egy falra akasztható tükröt szorongatott a kezében. Szótlanul helyet foglalt az egyik fotelben, és nikotintapaszt helyezett a karjára. Olimpia egyre nyugtalanabbá vált. Most már biztos, hogy utolérik, gondolta.

Kik azok az arcmetszők, kérdezte Mimóza, miközben szórakozottan felvett egy könyvet a padlóról.

A városban, a kataklizma előtt, kezdte elfulladó hangon Olimpia.

Tudom, intette le Mimóza, Philipposz látta őket.

Te nem? érdeklődött Olimpia.

Sohasem lépek ki a szabadba, válaszolt Mimóza. Összeráncolt szemöldökkel felnézett a könyvből. Régen egy pszichiáter arra készült, hogy tudassa velem a diagnózist, vagy legalább javasoljon néhány gyógyszert.

És?, kérdezte Olimpia. Furcsa módon érdekelni kezdte, amit Mimóza sajátosan makogva előadott.

Megérkeztek az arcmetszők, felelte lesújtó pillantással Mimóza. Olimpiának nem maradt ideje azon gondolkodni, hogy ez a tény a múltra vagy a jelenre vonatkozik-e, ugyanis zajt hallott a folyosóról.

Mintha nehéz zsákot vonszolnának a betonon, legalább ketten vannak, gondolta Olimpia. Lehunyta a szemét, és látni vélte, ahogyan közelednek a szürke köpenyt viselő Metszők. Az újvárosi busztragédia után kapták ezt az elnevezést. A helyi újságok közzétették a találgatásokon alapuló fantomképeket, majd az áldozatok rokonaival készített interjúkat. A közvélemény megdöbbent. A városlakók bizalmatlanok lettek kezdetben az óvárosiakkal, majd mindenkivel szemben, aki idegennek látszott. Később már képtelenség volt különbséget tenni a polgárok között. Ekkorra a napilapok is megszűntek.

Olimpia kinyitotta a szemét, mert érezte, hogy valaki a karját szorítja. A kulcs, mondta Philipposz. Olimpia értetlenül nézett maga elé.

Hátha benyitnak, a zár, ismételte Philipposz.

Mimóza halkan dünnyögött, miközben a szőnyegen szétszórt könyveket csoportosította. Philipposz az ajtó mellett állva Olimpia karját szorította, közben körmével a tükör felületét karcolgatta. Olimpia megértette, hogy Philipposz arra kéri, fordítsa el a zárban a kulcsot. Úgy érezte, nem kap levegőt. Hiányzott a kulcs. Hallotta, hogy a közelben nyikorog egy ajtó. Philipposz óvatosan a szőnyegre helyezte a tükröt, majd halkan helyére igazította az ajtót záró reteszt.

Aztán hosszú időn keresztül lélegzetvisszafojtva várakoztak.

Megjelent: Együtt, 2016/4, 22-23.

Kovács Eleonóra

Névjegy Kovács Eleonóra

1989-ben született Szalókán (Ukrajna, Kárpátalja).

Tanulmányait az Ungvári Nemzeti Egyetemen 2012-ben fejezte be (történelemtanár).

2014-től a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) tagja, 2017-től a kvit.hu felelős szerkesztője.

Írásait időközben közölte az Együtt c. kárpátaljai irodalmi folyóirat, valamint a Partium, Somogy, Napút, Irodalmi Szemle, Magyar Napló, Tiszatáj, Tempevölgy.

FISZ-tag lett.

2019-ben Együtt Nívódíjat kapott.

2020-ban Ungváron, az Intermix Kiadó gondozásában jelent meg első kötete, az Érzékelés (Könyvismertető, filmnapló, jegyzet).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük