„A legfontosabb, hogy mindent tiszta szívből tegyek…”

shrek timeaAzok közé az optimista emberek közé tartozik, akiknél a pohár nem félig üres, hanem félig tele van. A hátrányos helyzetű gyerekek élete nem csak a munkahelyén foglalkoztatja, e téma az írásaiban is visszaköszön. A fiatal pedagógus elégedett az életével, vidáman és teljes odaadással vág bele az új dolgokba. A hivatása során elért eredményekre a legbüszkébb.

– Visszagondolva a gyerekkorára, milyennek látja önmagát?

– Beregszászban nőttem fel szép, nagy családban. Hárman vagyunk testvérek, ezért nálunk mindig pezsgett az élet. Az eleven, csíntalan gyerekek közé tartoztam. Ez a tulajdonságom még mindig megvan. Sokat jártunk az egykori kaszárnya udvarába focizni a szomszéd gyerekekkel, nem messze tőlünk pedig a Vérke csordogált, nyáron a strandon pecáztunk, télen ugyanitt szánkózni is tudtunk. Rengeteg felejthetetlen emlékem van, amiről naphosszat tudnék mesélni, de valahogy az első, ami az eszembe jut, az, amikor beszöktünk a régi malom udvarába a vihar elől, de már nem sikerült berohanni az öcsémmel az elhagyatott épületbe, a forró nyári napon elkapott minket a zápor. A föld nem is ázott meg igazán, de mi nagyon. Aztán amikor elállt az eső, tovább folytattuk a focit, s amikor hazaértünk, édesanyám rémülten nézett ránk, nem is értettem, miért. Miután tükörbe néztem, akkor láttam csak, hogy a kosztól feketék voltunk. Az esőt követően még a por is belepett minket. Máig jót nevetünk otthon ezen. Szerettem gyerek lenni. Kicsit még most is az vagyok.

– Hogyan emlékszik vissza az első munkanapjára?

Harmadikos voltam a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar-ukrán szakán, amikor egy reggel úgy döntöttem, munkát keresek. Elindultam, céltalanul kószáltam a városban, aztán egy iskola előtt álltam meg. Vesztenivalóm nem volt, beléptem, és az igazgató irodáját kerestem. Sosem felejtem el, hogy a folyosón ott sorakoztak a borzos cigánygyerekek, épp reggelizni indultak az étkezdébe. Hangosan köszöntek, pedig nem is ismertek. Tetszett az iskola és benne a gyerekek is. Másnap felhívott az igazgatónő, Kudron Ágnes és kilenc órát ajánlott. Repdestem az örömtől. Később kiderült, azokat a negyedikes gyerekeket kell tanítanom, akik előző nap hangosan köszöntek a folyosón. Az első napok, hetek nagyon nehezen teltek. Fiatalon, tapasztalat nélkül csöppentem bele egy különleges világba. Itt kevésnek bizonyult az, amit addig tanultam a pedagógusi munkakörről, a kollégáimra kellett támaszkodnom, meg persze a megérzéseimre. Tudtam, valami olyat tehetek, amit talán más nem, vagy legalábbis csak azon kevesek, akik a mi környezetünkben dolgoznak.

– Milyen elvárásoknak kell megfelelnie egy szervező pedagógusnak?

Elvárásokról nem is beszélnék, inkább a készségekről. Természetesen vannak követelmények, amiket teljesíteni kell, de az első és legfontosabb, hogy érteni kell a gyerekek nyelvén. Mert nem elég, ha csupán kreatív az ember. Manapság a fiatalokkal nehéz dolgozni, mindent az ő kedvük és ízlésük szerint kell alakítani, hogy élvezzék, amit csinálnak, ne csak kötelességből készüljenek fel bármire is.

– Mit szeret leginkább a munkájában?

Mindent. A legjobban a gyerekeket, már talán csak miattuk csinálom. Nem munkának nevezném, ez számomra életforma.

– Szigorú vagy inkább az engedékeny pedagógusok közé tartozik?

– Is-is. Ha kell, megsimogatom, ha kell, leszidom őket. Mindkét esetben igyekszem nem átesni a ló túlsó oldalára.

– Egy fárasztó munkanap után mi az, ami üdítően hat önre?

Egy hosszú séta vagy egy jó könyv. Mindkettőnek nagyon örülök és teljesen kikapcsol.

– Ha jól tudom, a költészet sem áll távol öntől… Mikor és minek a hatására ragadt pennát?

– Úgy tizenkét éves lehettem az első versem megírásakor. Egy gyermeknapi pályázatra beküldtem egy pár soros versikét. Onnan kezdve sokat írtam, igaz, csak az asztalom fiókjának. Ötödikes főiskolai hallgató voltam, amikor a csoporttársaimmal erről kezdtünk el beszélni. Kiderült, hogy közülük többen próbálkoznak a próza és a vers világában, később velük együtt lettem a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság tagja.

– Milyen témák foglalkoztatják leginkább?

– A munkámból adódóan a hátrányos helyzetű gyerekek élete fog meg a legjobban, több novellám témája is ez. Ezenkívül épp azt írom meg, amit érzek vagy látok.

– Mennyire kritikus önmagával és másokkal szemben?

– Rengeteg elvárásnak kell megfelelnem a munkahelyen, családban, baráti körben. Kénytelen vagyok kritikusan szemlélni magam, mert az élethelyzethez alkalmazkodni kell. Az írásaimmal nem szoktam elégedett lenni, de csak így tanul az ember. Mások javaslatait is szívesen fogadom, ha építő jellegűek, ugyanígy viszonzom én is.

Van-e olyan költő akár a magyar, akár a világirodalomban, aki motiválja, akire példaképként tekint?

– Több költőre is példaképként tekintek. Motiválni viszont E. A. Poe és Guy de Maupassant szokott a leginkább. Tőlük igazán lehet tanulni egy s mást a prózáról.

Hogyan látja a mai kárpátaljai magyar líra szerepét, a költészet jövőjét?

– A kárpátaljai irodalom létezett és létezni is fog. Egy új nemzedék van feltűnőben, fejlődésben. Mi, pályakezdők a saját és fiatalabb társainkhoz tudunk szólni. A léleknek pedig szüksége van a szépre, a költészetre, ha meg tudunk csodálni egy festményt, mert színes, akkor ugyanúgy tudunk gyönyörködni a vers vagy próza szavaiban is.

– A művészlélek szereti a magányt…

– Szeretek egyedül lenni, de azt vallom, hogy az ember társas lény, szüksége van másokra.

– Hogyan viseli az esetleges kudarcokat?

– Jól. Ha valami nem sikerült, legközelebb jobban csinálom, vagy bele sem kezdek.

– Melyik az az emberi tulajdonság, amit ki nem állhat?

– Talán a makacsság. Azzal sok bajt lehet okozni, teljesen fölöslegesen.

– Ön szerint miben rejlik a kiegyensúlyozottság és a boldogság titka?

– Jó kérdés. A legfontosabb, hogy mindent tiszta szívből tegyek. De nem akarom a boldogság titkát keresni, vagy tudni, mert akkor már nem lennék boldog.

– Az eddig elértek közül mire a legbüszkébb?

– Azokra a gyerekekre, akikkel külön foglalkozom. Hatalmas eredményeket tudunk felmutatni, és valahol reménykedem, hogy ha csak az egyikük életét is megváltoztatom, ha majd megöregszik, mosollyal gondol rám. Ennél több nem is kell.

Almási Irén

Forrás: Kárpáti Igaz Szó

Shrek Tímea

Névjegy: Shrek Tímea

1989. augusztus 13-án született a kárpátaljai Beregszász városában.

2013-ban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. 2009-től a Beregszászi 7. Számú Általános Iskola szervezőpedagógusa és magyartanára, ahol csak kisebbségi (roma) gyermekek oktatásával foglalkozik.

A beregszászi székhelyű Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alapító tagja. 2014-től rendszeresen publikál a kárpátaljai Együtt című irodalmi és művészeti folyóiratban, valamint novelláit közölte az Irodalmi Szemle, a Napút, a  Partium, a Helikon, a Somogy, a Kárpátaljai Hírmondó, a Szózat stb. Kisprózákat és novellákat ír, közel áll hozzá az írói szociográfia.

2016-ban az Ukrajnai Kulturális Minisztérium által meghirdetett Kárpátaljai dialógusok című rövidpróza-pályázat első helyezettje. Több novelláját Antonenko Miklós ültette át ukrán nyelvre, valamint Ferdinandy György író, költő szintén fordított műveiből, portugálra.

2016-ban Beregszász városának polgármesteri hivatala Drávai Gizella-díjjal tüntette ki, valamint szintén ebben az évben nyerte el a Nemzeti Kulturális Alap által meghirdetett Gion Nándor-ösztöndíjat. Jelenleg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagja.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>