A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság május 23–i találkozója a jelenléti ív kitöltésével, valamint a költségvetés áttekintésével kezdődött. Ezután bemutatkozott a tiszaásványi Ferkó Réka, aki az Eszenyben rendezett író-olvasó találkozón ismerkedett meg a KVIT tagjaival.
Első napirendi pontunk a Pusztai-Tárczy Beatrix által írt szemle (Kataklizmatikus irodalmi utóhatások (Együtt 2015/2.)) kapcsán a társaságon belül kialakult vita megtárgyalása volt. A beszélgetést Csordás László nyitotta, aki nagy vonalakban ismertette a disputa hátterét, mely szerint a tagok egy része nemtetszését fejezte ki a szemle megjelenésének helyét illetően: megjelenhet-e a többek közt az Együtt fiatal gárdáját képviselő weboldalon egy az Együttet bíráló írás? Kérdések merültek fel az írás műfaji meghatározásával kapcsolatban is. Ezután a KVIT etikai bizottságának két tagja, Marcsák Gergely és Pák Diána vette át a szót.
Marcsák Gergely rendkívül átfogóan és jól felkészülve kifejtette, hogy bizonyos meghatározás alapján a kérdéses írás megfelel a szemle műfaji leírásának (válaszolva ezzel egyes nézetekre, melyek szerint a szemlében nincs helye kritikának). Ezen túlmenően kitért még arra is, hogy a megjelenés helyét tekintve sem lát problémát, idézem: „Az első érvre azt mondanám, hogy a KVIT műhelymunkáin egészen tisztán és szinte magától értetődően megfogalmazódott az az igény, hogy szakmai fórum legyen, nem pedig egy dilettáns gittegylet. Közösségünk tagjai ne érdemtelen dicséretet kapjanak, hanem valódi kritikát, ami – lássuk be – néha kellemetlen, mégis szükséges. A második kérdés, azt kell mondanom, szintén nem fér össze a komoly szakmaisággal.”
Pák Diána elsősorban az írás erős hangvételére tért ki, arról beszélt, hogy fontos különbséget tennünk a bírálat és a kritika fogalma között. Nehezményezte továbbá, hogy a tagok nem vitatták meg külön az írást, illetve az nem esett át a csoport tagjainak együttes felülvizsgálatán.
A fentiekre reagálva Pusztai-Tárczy Beatrix szintén kifejtette álláspontját a szemle szó jelentéséről. Véleménye szerint a kritika nem volt erős, hiszen voltak pozitív reflexiói is, sőt, túlnyomórészt azok alkották a szemlét. Valamint hozzátette, hogy a KVIT weboldalán szerkesztői ellenőrzést követően jelent meg az írás. Kifejtette, hogy szerinte irodalmat csak úgy lehet művelni, ha védjük a minőséget.
Shrek Tímea méltatta az írást, dicsérve annak minőségét. Elmondta azonban, hogy tart annak utóhatásától, mint ahogy azt is, hogy főként az utolsó két bekezdést tartja problémásnak. Ezt követően szerkesztőként és kritikusként fejtette ki véleményét Csordás László. Kitért arra, hogy szemlénél ő azt figyeli, melyek a tárgyalt kiadvány kiemelkedő részei és mellékesen beszél a gyengébb pontokról. De hozzátette, hogy többféle szemle van, mint ahogy többféle vélemény is. A KVIT weboldalának szerkesztőjeként átengedte az írást, ami azt jelenti, hogy ha nem is ért maradéktalanul egyet vele, de nem zárkózik el mások véleményétől.
Újra felmerült, hogy etikai problémát főként a megjelenés helye jelentett, hiszen az olvasó gyakran aszerint értelmez és vonatkoztat, hogy milyen közegben jelenik meg az írás, nem pedig kizárólag a szerzőre való tekintettel.
Lőrincz P. Gabriella szerint nem volt jogos a túlságosan aprólékos kritika, melyet emellett túl élesnek is tartott. Véleménye szerint óvatosan kell bánni a megfogalmazással a hasonló esetekben. A kárpátaljai irodalom zárt és egymásra utalt kisközösség, melynek elég nehéz munkát jelent maga a fennmaradás is.
Felmerült a kérdés a csoport tagjai között, hogy nyilvánosságot kapjon-e a vita, amit a tagok vegyes reakciókkal fogadtak. Voltak, akik úgy gondolták, a társaság számára előnyös volna, ha kívülről is feltűnne, hogy a KVIT egyéniségek közössége több, eltérő véleménnyel. Mások arra hivatkoztak, hogy ez esetleg a széthúzás hamis látszatát keltené. Végül arra a következtetésre jutottak a jelenlévők, hogy az alkalom érdemben nem tett hozzá újat a vitához, így értelmetlen volna újra előtérbe helyezni.
Második napirendi pontunk a találkozó címadó témája, az alkotás magánya volt. A beszélgetést ismét Csordás László indította Weöres Sándort említve, aki falusi nyugalomhoz szokott költőként a nagyvárostól távol szeretett alkotni.
Lőrincz P. Gabriella elmondta, hogy ő sem szereti a zsúfolt városi légkört, azonban nem fontos számára, hogy egyedül legyen írás közben, mert az ihlet bármikor jöhet. Másrészt hozzátette: „a magány állandó dolog az életben”. Szintén az egyedüllét híve Csornyij Dávid, aki az éjszaka nyugalmában szeret igazán írni, ahogyan Csordás László és Varga Nikolett szintén a teljes magány és nyugalom állapotában képesek csak alkotni.
A „magányos nyüzsgés” híve Pák Diána, aki elmondása szerint jobban kedveli, ha körülötte zajlik az élet, miközben ír, viszont ő kivonja magát ebből, mintegy külső szemlélővé válva. Shrek Tímea arról beszélt, hogy ő előre tervezi el írásait, akár emberek között, akár egymagában, mert az írás nyugalma kikapcsolja.
Felmerült még, hogy ki hogyan, milyen eszközzel szeret írni. Lőrincz P. Gabriella elmondása szerint mindig különleges tollakat használ, azonban nem szereti a noteszeket, naplókat, viszont bármikor szívesen ír papírfecnikre, akár egy zsebkendőre is. Ráti Emesétől megtudtuk, hogy leginkább írógépén szeret alkotni.
A tagok úgy döntöttek, hogy mivel maradt még megvitatnivaló a témát illetően, a következő műhelymunkán, amely június 13-án kerül megrendezésre, szintén szóba kerül majd az alkotás magánya.
Kertész Dávid
