Kovács Vilmos ma (Egy futó pillantás)

kovacs-vilmos-portre2015. június 5-én lett volna 88 éves társaságunk névadója, Kovács Vilmos. Ebből az alkalomból talán érdemes elgondolkodni egy lényeges problémán: mi, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság tagjai úgy gondoljuk, nagy hátránya régiónk irodalmának, hogy jeles elődünk költeményei, elbeszélő művei kevéssé fellelhetők ma még az interneten. Pedig a fiatalok már nemigen látogatják a könyvtárakat, a legritkább esetben emelnek le régi, poros könyveket a polcról, hiszen hozzá vannak szokva ahhoz, hogy pár másodperces keresés után mindent megtalálhatnak a világhálón. Kis túlzással igazat adhatunk annak a közhelynek, amely azt állítja, hogy ami ma nem érhető el  digitálisan, az tulajdonképpen nem létezik e nemzedék számára.

Természetesen van olyan része ennek az életműnek, amely ma már nem tűnik értékesnek, hiszen bizonyos szövegekre túlzottan rányomta bélyegét a korszak, amelyben azok megszülettek. Viszont kár lenne tagadni, hogy Kovács nevéhez fűződnek olyan alkotások is, amelyek maradandóságához aligha férhet kétség. Ezek újraolvasására kellene fektetni a hangsúlyt. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy szövegeinek manapság nagyon kevés az olvasója, igaz, ennek csupán egyik, de nem elhanyagolható oka a nehéz hozzáférhetőség. Holott a kárpátaljai magyar identitáskeresés szempontjából elengedhetetlen lenne a párbeszéd erről az életműről. Gondoljunk akár nemzedéki, akár generációk közötti diskurzusra.

Ezúttal, hogy megemlékezhessünk születésnapjáról, egy alig ismert, de annál fontosabb verset választottam az 1968-ban megjelent Csillagfénynél kötetből. A címe: Ablak. A szövegben megszólaló szubjektum rég túl van az illúziókon és a lázadásokon, hiszen ráébred környezetének végtelen közönyére. A halál gondolata ettől a ponttól már erősebben foglalkoztatja. A mi lesz majd, ha…? kérdése kerül előtérbe az előző kötetekből jól ismert mi van most?-tal szemben. A sorok központozás nélkül, hirtelen sorátlépésekkel futnak a végzetszerűség célképzete felé. Formailag szintén ezt hangsúlyozza a versben található egyetlen sorvégi rímpár. A két szó egymás mellé helyezve és egybeolvasva így önálló értelmet nyer: halálom / találom. Mégis, mintha egy pillanatra feltűnne a remény: ki az a tétlenül szemlélődő, titokzatos megszólított a versben? És vajon miért nem találja az én a segítő kezet, amikor már a merülés fenyegeti?

Csordás László

Kovács Vilmos:

Ablak

aztán már nincs is semmi
csak a csillagbójás közöny
abban a sötét üveges szemben
mely elnézi
hogy próbálom el tízezredszer
egyszeri halálom

 

én félni csak az élettől tudok
de mikor merülni kezdek
kezedet miért nem találom

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük