A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) a névadó költő, író születésének 89. évfordulójára emlékezett 2016. június 6-án. A civil szervezet a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézettel (KMMI) közösen és a Bethlen Gábor Alap (BGA) támogatásával szervezte meg a Világot versből? elnevezésű rendezvényt, mely Beregszászon, az Európa–Magyar Házban zajlott. Ennek keretein belül valósult meg a KVIT által meghirdetett második internetes versmondó verseny eredményhirdetése. Az eseményről három tudósítás jelent meg a helyi sajtóban. Ezeket a cikkeket tekintem át.
„Shrek Tímea, a KVIT tagja köszöntötte elsőként a jelenlévőket, aki ismertette Kovács Vilmos életútját, majd átadta a szót Vári Fábián Lászlónak” – tudhatjuk meg Molnár Krisztina beszámolójából. Szemere Judit így fogalmazott a KVIT tiszteletbeli elnökének felszólalása kapcsán: „Vári Fábián László – a fiatal tollforgatók okulására – felolvasta Kovács Vilmos 1960 novemberében Drávai Gizellának írt levelét, amelyben a költő a versírás motivációiról és körülményeiről ír.” (A teljes cikk a Beregi Hírlap 2016. június 11-i számában olvasható, online sajnos nem érhető el.)
Ezek után Csordás László, a KVIT elnöke a társaság önelnevezéséről beszélt, majd felolvasta a később az Együtt 2016/3. számában megjelent Fénytörésben című szövegét, melyet részben Kovács Vilmos regényének, a Holnap is élünknek a hatására írt.
A beszámolókból megtudhatjuk: Dupka György, a KMMI ügyvezető igazgatója a Forrás Stúdió működéséről beszélt, valamint azt is, hogy Csornyij Dávid, a KVIT tagja ismertette az internetes versmondóversenyre érkezett pályaművek elbírálási szempontjait.
„A rendezvény második felében került sor a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság által meghirdetett internetes szavalóverseny díjátadójára. A video versenyben 18 pályázó vett részt.” (A folytatás tovább böngészhető).
Úgy gondolom, a Világot versből? elnevezésű rendezvény által a KVIT felhívta a figyelmet az emlékezés fontosságára, ugyanakkor előtérbe került a kárpátaljai magyar irodalmi hagyománnyal való párbeszéd szükségszerűsége is.