Fél nyolckor szólalt meg az ébresztő. Csütörtök reggel van, az írótábor harmadik napja. Készülődés. A reggeli után ott is volt értünk a busz, amivel a karaván első állomására, Viskre indultunk. A hosszú út után megérkeztünk a középiskolába, már vártak ránk. Az előadóterembe kísértek minket, és Dupka György rövid bemutatása után először Kertész Dávid kapta meg a szót, őt követte Csordás László, majd én olvastam fel egy rövid írást. Végül felszólalt Ráti Emese, Shrek Tímea, Marcsák Gergely és Lőrincz P. Gabriella. Miután visszaültem a helyemre, már figyelhettem a gyerekek arcát. Talán itt éreztem először, hogy megérinti őket az, amit hallanak. Lesütött fejjel, mintha elszégyellte volna magát, figyelt egy kisfiú a második sorban, mikor Timi felolvasta Pocokszemű Erzsi című novelláját.
A rendezvény után a református temetőben Fodó Sándor sírjára helyeztünk el koszorút. Sikerült ismét késve elindulnunk, ez valahogy jellemző volt erre a napra.
A következő állomás a huszti református templomnál volt. Az első kapun lakat és lánc, a hátsó bejáraton szintén. Egy hölgy jött oda hozzánk, valószínűleg látta, hogy kissé el vagyunk veszve, ő irányított minket a lelkészhez. Nemsokára lekerült a kapuról a lakat, így megtekinthettük először az udvart, majd a templomot is. Mindannyian kíváncsiak lettünk volna még a várra is, de arra már természetesen nem maradt idő. Újra jött a hosszú út, és körülbelül egyórás késéssel meg is érkeztünk a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumba. Az épületbe lépve a zsivajtól már hallani lehetett, hogy melyik terem felé kell indulnunk. Pák Diána mutatta az utat, majd sikerült helyet foglalnunk. Ideje volt előkeresni a felolvasásra váró verse
ket. Reméltem, itt már könnyebben fog menni a bemutatkozás, hisz ez a mai nap utolsó állomása, a hely sem idegen számomra. Lassan mindannyian sorra kerültünk, mindenki kapott szót. Egyre több ismerős arcot fedeztem fel a tömegben, így már nehezebb volt figyelni reakcióikat egy-egy írás felolvasása közben.
Sötét volt, mire sikerült eljutnunk a buszig, de már nem késünk el sehonnan, csak a vacsora várt ránk. Ez az út tűnt ma a leghosszabbnak: eljutni Bökényig. Az este folyamán még csatlakozott hozzánk a csapat két tagja, a holnapi napnak már többen kezdhetünk neki. Fáradtan sikerült az ágyba kerülni, elalvás előtt már csak annyi maradt hátra, hogy beállítsam az ébresztőt fél nyolcra.
