Évszakról évszakra vándorlunk, mégis
tartunk háziállatokat, amiket
félelmeinkről nevezünk el.
Végül marad egy csehországi gyár,
vagy ami besikerül a kilátástalanság
horizontján. Élni csak úgy,
rivaldafényen kívül, nélküled.
Az első V-t az égen nem győzelemként
könyvelem. Külső hatás és ajándék.
Széttárt karokat adok csak,
eljátszani a nihilisták szerepét,
amíg a hidak közt pipacs és izsóp nő.
Pedig már megtanultunk helytállni
a szélvédők belső oldalán,
gyújtóval sört nyitni, és cigit
kérni, mint az alkoholisták,
a dobozt mutatva.
Hogy mi számít kiegyensúlyozottságnak,
nem tudom. A megszokás illúzióvá tesz
öleléseket: más ajkak és fogak
nyomait képzelem tiednek, mintha
a test homokviharában a szemcsék
anyajegyeiddé rendeződnének.
Ezért vagyok képes megfeledkezni
az időről, hogy olyan hellyé lassuljak,
ahol át kell gondolnom, milyen érmét
dobok újra a vízbe.
Megjelent: Pannon Tükör, 2019/3
