Kopriva Nikolett

1996. május 22-én született Kisvárdán, de a kárpátaljai Munkácson nevelkedett. 2013-2016 között a Debreceni Egyetem hallgatója volt szabad bölcsészet szakon, 2019-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett esztétika mesterszakos diplomát. 2015-től publikál, műveit közölték többek között az Együtt, Irodalmi Jelen, Magyar Napló, Pannon Tükör, Bárka, Helikon, A Vörös Postakocsi folyóiratok, valamint szerepelt A tökéletes zártság egyetlen pillanata, Az év versei 2020, Az év versei 2021 antológiákban. Első kötete Amire csak a fák emlékeznek (2020) címen jelent meg az Előretolt Helyőrség kiadásában. A Magyar Írószövetség tagja. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója. Elismerések: Irodalmi Jelen Debüt-díj (2019), Móricz Zsigmond ösztöndíj (2020), Magyar Írószövetség Debüt-díj (2021).

Kopriva Nikolett: A levélfestő; A kék verem

A levélfestő 

„Van egy világom. És ebben a világomban én adom meg a nevét

mindazoknak, akik odatartoznak.” (Erdélyi Béla)

 

A várhegy alatt jöttem, hajnal volt,

a házak kapui zárva,

néma kutyák álltak a kerítések mögött,

javítatlan utak pora kavargott.

A piacra igyekvők hajnalban elmentek.

Én a Mitrakát kerestem, eltévedtem ott,

Kopriva Nikolett: Végül csak a madárraj

“Megindult a világ.

Éjt-napot felver lázas dobpergése.”

(Kovács Vilmos)

I.

Létezik egy ország, ahol  a házak

ablakában ülő tücsköket

megfojtja az éjszaka. A tenger szaga

a falak közé szorult, a fürdőszoba kövének

mintázatán medúzák csípik talpam,

halpikkelyek ragadnak az ágyneműbe.

Szarvascsorda az országúton,

fékező kocsik, kettétört, égre meredő fák.

Megindult

Kopriva Nikolett: Száradás; Fekete macskák és Isten

Száradás

Nevelünk magunkban egy fát.
A bőrünket átlyukasztó ágak beleszakadnak a születésbe.
Csontjainkat gyökerek indázzák,
váratlan pillanatokban szisszenünk fel,
elkékült végtagokkal rójuk a szokásos utakat,
nem nézünk a kirakatüvegbe. 
A villamoson  mindenki a kezét takargatja,
a sebezhetőséget be kell csomagolni.
A napok felcserélhetők, csak
a tükörbe néző arcok változnak.
Hol