Nagy Tamás: Többszólamú szegénység

(Juhász Tibor: Amire telik)
Juhász Tibor második verseskötete (egyben harmadik könyve), az Amire telik a líraiságtól szinte lecsupaszított versnyelve miatt azt a benyomást keltheti az olvasóban, hogy szerényebb teljesítménnyel bír az elődeihez képest. Ennek megítélése azonban átfogóbb vizsgálatot igényel. A szerző debütkötete (Ez nem az a környék) rendkívül …
Marcsák Gergely: Egy közép-európai életmeséről

Ma, amikor a mobilhálózatok és az internet segítségével percek alatt bárkit elérhetünk bármilyen földi távolságból, hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy a mögöttünk álló évszázadban milyen egyedülállóan fontos, kiemelt szerepe volt a postának a kapcsolattartásban, milyen izgatott várakozás előzte meg egy-egy …
Kopriva Nikolett: A levélfestő; A kék verem

„Van egy világom. És ebben a világomban én adom meg a nevét
mindazoknak, akik odatartoznak.” (Erdélyi Béla)
A várhegy alatt jöttem, hajnal volt,
a házak kapui zárva,
néma kutyák álltak a kerítések mögött,
javítatlan utak pora kavargott.
A piacra igyekvők hajnalban elmentek.
Én a Mitrakát kerestem, eltévedtem ott,…
Csordás László: A nyugat-európai boszorkányperekről

A boszorkányság mibenléte, a boszorkányhit és erre alapozva a boszorkányüldözések problémája korunk emberét is foglalkoztatja. A populáris kultúrában szinte felsorolhatatlan, manapság is hány film, mese, filmsorozat, képregény, videóklip, videójáték stb. mutatja be a saját – néha bizony leegyszerűsítő – módján a boszorkányság problémáját. De az árnyaltabb …