Talán kicsit túl nagy félelemmel a szívemben vágtam neki az utazásnak egy vihar utáni reggelen. Képeken látott arcokat kerestem a tömegben, és azon gondolkodtam, mennyire lehet messze Hajdúböszörmény. Aztán pár átszállással és jó néhány megtett kilométerrel a hátam mögött fáradtan mosolyogtam három társamra, hisz épségben megérkeztünk. Mi négyen, név szerint Kovács Eleonóra, Rohály Karolina, Szabó P. Dóra és jómagam képviselhettük Kárpátalját, de többen is érkeztek a határon túlról, hogy egy hétig az irodalomnak és az írásnak szenteljék napjaikat a VI. Hajdúböszörményi Írótáborban.
Kezdő íróként remek útmutatás volt számomra ez a hét. Közelebb kerülhettem az irodalomhoz, leginkább a kortárs költészethez, de a klasszikusokat sem mellőztük egy-egy foglalkozás alkalmával. Napjaim szerves részét az íróiskola és a délelőtti szeminárium képezte. A jelentkezési lap kitöltése során az alkotói szemináriumok közül a költészetet választottam, noha utóbbinál az irodalomterápia nevet viselő program keltette fel leginkább az érdeklődésemet. A költészettől eleinte nagyon féltem, de az első foglalkozás után egyre jobban vártam a következőt, hisz egy teljesen más irányban kezdhettem el bontogatni szárnyam.
Kreatív, olykor vicces, máskor pedig nagyon komoly feladatot kaptam társaimmal együtt, amit kicsit talán bizonytalanul, de úgy érzem, remekül sikerült megoldani. Minden foglalkozás alkalmával versírásra törekedtünk, de ezen kívül nagy hangsúlyt fektettünk kortárs művek elemzésére is, amit aztán egymás alkotásainak megvitatása váltott fel.
Kisebb csoportokat létrehozva mondhattuk el az adott műről meglátásainkat. Tanulságos volt hallani a sokszor nagyon különböző, de mégis egy-egy ponton megegyező véleményeket. Valamennyien mást láttunk a versekben, mindenkinek mást jelentettek a vesszők vagy a szóismétlések, a frappáns címek pedig a kedvenceink közé tartoztak. Rengeteg útmutatást kaptunk egymástól és vezetőnktől, Sopotnik Zoltántól, hisz voltak csoportunkban olyanok is, akik már régebb óta foglalkoznak az írással. A magunkkal hozott költemények felolvasását élveztem a legjobban. Tetszett az, hogy nem mindenki írt szabadverset, esetleg prózaverset, sokan megmaradtak a klasszikus gyökereknél. Ők ötvözték a hagyományos vers formáját modern kifejezésekkel és technikákkal. A hét végére olyannyira megszerettem a mindennapos foglalkozásokat, hogy péntek délután szomorúan hagytam el a termet, ami az első alkalommal még annyira idegennek tűnt.
Az íróiskolai foglalkozások közé beiktatott szemináriumok igazi kikapcsolódásnak számítottak. Köztük mindenki megtalálhatta a kedvére valót, hisz a művészet minden ágára jutott egy foglalkozás. Az irodalomterápia nevet viselő foglalkozás mellett tettem le a voksom. Itt leginkább a művek keletkezésének lelki oldalát vizsgáltuk, azok ránk gyakorolt hatásáról beszélgettünk. Meglepő, de ugyanakkor érdekes volt számomra ez az eseménysorozat, hisz korábban ilyenen még nem tudtam részt venni, de összességében elnyerte a tetszésem.
Ha valaki azt hinné, hogy napjaink ilyen monotonon teltek, őket el kell keserítenem. A tábor szervezői gondoskodtak arról, hogy délutánonként se unatkozzunk. Ilyenkor átvonultunk a múzeumkertbe, ahol érdekesebbnél érdekesebb programokat láthattunk. Szerzői estek és könyvbemutatók alkották az esti programok szerves részét. Berta Zsolt, Korpa Tamás, Sopotnik Zoltán vagy épp Szálinger Balázs neve csak néhány a megannyi előadó közül. Koncertekből sem volt hiány, minden napra jutott legalább egy. Kulturális programok tekintetében a legemlékezetesebb Esterházy Péter A Kékszakállú herceg csodálatos élete c. műve volt, amit Bezerédi Zoltán színész, rendező adott elő az író halálának évfordulójára emlékezve.
Nem mindennapi és nagyon is különböző előadások váltották egymást a hét folyamán, így azok is kedvüket lelhették, akik a klasszikusokat szeretik, ám a kortárs művészet kedvelői sem unatkoztak.
Irodalom. Új barátságok. Szórakozás. Ezt adta nekem a VI. Hajdúböszörményi Írótábor. Rengeteg meglepetéssel és annál több élménnyel térhettem onnan haza. Remek önismereti feladat is volt ez, ahol nemcsak egymást, de önmagunkat is megtalálhattuk.
Breza Vivien
