Három évvel ezelőtt jelent meg az előző bejegyzésem ebben a versajánló rovatban.
A háború első két hetében olvastam ezeket a költeményeket. Az első versben az elmúlás, a másodikban a mulandóság, a harmadikban a megnyugvás lehetősége jelenik meg számomra.
Hogyan is lehetne máshogyan írni a halálról, mint tőmondatokban? Egyszerű tényközlés az első versszak. A legegyszerűbb szó, hiányzik a szinonima. A halált nem lehet bársonyköpenybe öltöztetni. Kérlelhetetlen, végleges, megmásíthatatlan. Ítélet. A léleknek van esélye, a test élettelenné válik.
„Csak az akarat van rajta. / A távozás akarata.” Az ember, amikor már
nagyon öregnek érzi magát, pihenne. Elmenne Teremtőjéhez. A harmadik versszakban az első két sor az itt maradóra vonatkozik. a másik két sor a haldokló emberre.
Miért szükséges a fájdalmasra emlékezni, elemezni, értelmezni, következtetést és tanulságot levonni belőle? Erre gondolhatunk a következő versszak olvasása után.
A versbeszélő identitásának része, ha emlékezteti magát szülei halála előtti arckifejezésére és arra, amit érzett, amikor utoljára életben, majd holtan látta őket.
A hatodik versszakban az elbeszélő a riadalmát próbálja feldolgozni. Ő is tart saját elmúlásától.
Korábban írta, hogy anyja „Belealszik az elmúlásba”, apja megriad közben. Az elalvás vagy szenderedés az út eleje, az ijedtség az érkezéskor, de ezt az író nem tudhatja bizonyosan.
Ezt a változatot Kovács András fordította. Az időt házként azonosítja. A mező közepén kevés lakhelyet építenek, esetleg pásztorok tesznek ilyet. 
Mégis könnyű elképzelni a zöld fűtenger közepén magasodó fehérre meszelt fallal, nádtetővel hívogató pihenőhelyet. Árnyas kert rejlik mögötte, a Paradicsom.
Abban az esetben, ha az idő lakhely, és az idő telik, akkor a ház megsemmisül. Ettől el kell búcsúzni. Az ember elveszíti erejét, lakhelyét, nem menedék már az épület, vége a teraszon üldögélésnek: „Nincs már többé, idő, hosszas ábrándozás / a házad teraszán, hol beértek az almák.”
Ricardo Reis: Esteledik Ceresben
Ceres egy kaliforniai város. A térség domborzati viszonyait a Szent Joaquin hegy határozza meg. A vers szerint a hegycsúcson még érzékelhető a
napfény, a völgyben már esteledik. A napnyugta, amit a versbeszélő szemlél, nyugalmat árasztana. A biztonságot és gondoskodást, amit nem biztos, hogy megtalál a mindennapjaiban, felfedezni véli a tájat szemlélve. Eszébe juthat az ég madarairól szóló evangéliumi üzenet. Tovább gondolja: Isten gondoskodik a Föld növényeiről, melyek megújulnak és táplálékot adnak. Az ember, aki sokszor megfeledkezik saját törékenységéről, az utolsó versszakban mégis bevallja ezt, és oltalmat kér.
Fogalmak: elmúlás, megnyugvás, mulandóság, kétségbeesés, reménytelenség, nyugtalanság. A felsoroltak közül melyik az a három fogalom, amelyik a legjobban uralja gondolatainkat jelenleg? A választ az olvasóra bízom. A kedves Olvasó az itt található űrlap kitöltése által megoszthatja elképzeléseit a kérdésre adott válasszal kapcsolatban.
Kistarjai Teodor
