A KVIT és a FISZ által rendezett írótáborra Nagy Tamás hívta fel a figyelmem, és mivel pályakezdő vagyok még, úgy gondoltam, nem lenne rossz fejlődni egy kicsit, meghallgatni a tapasztaltabb emberek gondolatait. Ez az eseménysorozat számomra nem úgy kezdődött, mint a többieknek, mivel pont az a busz nem jött, amivel szerettem volna eljutni a tábor kezdetéhez, Beregszászba. Amíg a többiek irodalmi városnézésen voltak, én a családi vállalkozásunkkal foglalkoztam, később egyenesen a Helikonhoz siettem. Nemsokára a többiek is megérkeztek, és egyből dudaszóval köszöntöttek. Odabandukoltam hozzájuk és megismerkedtem velük, amivel fölöslegessé tettük a következő programot, a bemutatkozást. Ezt követően ebédeltünk.
Az első jelentősebb program a prózaműhely volt, amelyben az írás szerkesztéséről, azaz a húzás művészetéről esett szó. Ez azért volt számomra érdekes, mert a verseim nagyon kezdeti stádiumban vannak és olyan dolgokkal szembesültem például, hogy a verseim fele igazából fölösleges. Eddig sohasem javítottam a verseimet, csak az írás szakaszában, de rájöttem, hogy 1-2 héttel később is érdemes rájuk nézni. Ez egy nagyszerű ráhangolódás volt erre a pár napra. Tomi következett ezután, aki egy elméleti résszel készült a 2010-es évek magyar lírájából és a slam poetryből, bár nekem kicsit furcsa volt, hogy a többiek belefojtották a szót pár alkalommal, ez talán kicsit elvette a hangulatát. A vacsora után konkrétan kidőltem az ágyba.
Másnap a reggelit követően egy prózaműhely következett Kovács Eleonóra vezetésével, itt többnyire olvasmányokról beszélgettünk, műveket elemeztünk. Marcsák Gergely líraműhelyén limerickekkel és pajzán versekkel foglalkoztunk. Ebben a témában Lőwy Árpád versgyűjteménye került bemutatásra, ami szellemes volt, és eszméletlenül megfogott. A többieknek rám kellett szólniuk, hogy adjam már tovább a könyvet. Volt egy limerickekkel kapcsolatos feladat, én is írtam két ilyen verset.
A beküldött verseinket is elemeztük a többi jelentkezővel, ami már megalapozta annak a hangulatát, hogy megkapjuk a hozzáértőktől is a kritikát. Nagyon kifinomultan fogalmazták meg a kritikájukat és igazából érdekelt, miket hibáztam. Próbáltam minél többet leírni a javaslatokból és ezekből építeni magam. Amikor a többiek kritikájáról volt szó, kicsit elkalandoztak a gondolataim és elkezdtem egy vázlatot írni egy vershez, ami még nincs kész, de jónak tűnik a koncepciója. Ady Endre Író emberkék c. írása motiválta, amit Shrek Tímea olvasott fel az első előadása kapcsán. Szerepelnek még benne a tehenek, akik békésen legelésztek a faház mellett, ahol voltunk. Kicsit nehéz volt tartani a tempót a nálam jobb írókkal, és a sok információt befogadni. Ahogy elkezdődött a szünet, le is kellett pihennem.
A prózaműhelyre kicsit késve érkeztem. Ezt a programot újra Shrek Tímea vezette, aki tovább vitte a húzás mesterségének a vonalát. Vacsoráztunk, majd másodmagammal kiültünk beszélgetni egy kis faházba. Vallási és egyéb viták folytak le pár sör mellett. Csatlakozott hozzánk Csordás László és ez egy elég meghatározó élmény volt, mert nem hittem volna, hogy ilyen közvetlen, barátságos embert ismerek meg benne. Napközben nem tudtam személyesebb témákról beszélgetni vele. Az kifejezetten arcon csapott, mennyire otthon van a számítógépes játékok világában.
Eljött a tábor utolsó napja. A nap szokás szerint reggelivel kezdődött, de ezután egy rendkívül érdekes program következett. Azért találtam érdekesnek, mert egy interaktív feladattal készült Tomi, ahol zenére és a zene klipjére kellett azt megírnunk, ami eszünkbe jut, lehet az bármi, de egy feltétel volt: nem emelhetjük fel a tollat a papírról. A klip talán a szabadságvágyról szólt, de engem nagyon idegesített a hangulata, ezért ennek kapcsán írtam le az érzéseimet, nem a klipre fókuszáltam. Tompa fény volt benne, egy szorongó hangulatú buli, talán a klip készítői tudatosan keltik ezt az érzést a nézőben.
Ebéd után a Bunda Fehér Rita vezette forgatókönyvíró workshop következett. Érdekes kifejezésekkel élt Rita, mint például „élj benne a témában”. Arról is beszélt, hogy egy forgatókönyvírás előtt fontos informálódnunk arról, amit írunk. A forgatókönyv tördeléséről is szó esett, továbbá volt egy dolog, amire hirtelen felkaptam a fejemet – tudni kell a befejezést. Ezen hosszasan elgondolkodtam, milyen nehéz dolog is lehet ez, hogy még a történet sem alakult ki, de nagyjából egy befejezést kell kreálni. A jelenetekről megtudtam, hogy összevissza vannak felvéve. Például, ha a második és a nyolcvanhatodik jelenet ugyanabban a házban van, akkor a szereplők átöltöznek és leforgatják egyszerre a kettőt vagy akár többet is. Beszélgettünk arról is, hogy nem feltétlenül kell különleges témában alkotni, elég belevinni valami egyedit, ami feldobja a filmet. Végül Kovács Eleonóra beszélt egy prózaműhely keretein belül a kudarc feldolgozásáról, továbbá a kritika elfogadásáról. Arról, hogy hogyan építsük magunkat a kritikából. Ami különösen tetszett ebből az előadásból, hogy a sportot és a nemrég történteket hozta fel példának az olimpiáról. Ezzel igazából fenntartotta egész végig a figyelmemet és nagyon jól átvezette a témát a sportról az irodalmi életre.
A tábor lezárásaként mindenki összegyűlt, majd beszélgettünk a hétről, annak eseményeiről. Én pedig felolvastam a két limericket, amelyeket nemrég írtam. Ekkor erősödött fel bennem az az érzés, hogy megérte eljönni a táborba.
