netnapló – Néha az öröm

Olykor idegenként szemlélem az életem, magam. Mint most. Vagyok én, a mindentől elhatárolt, minden alól felszabadított nő-lány, ember. S létezik egy frusztrált, rettegő, egomán valaki, aki folyton oldalra lök a vezérlőpulttól.

Annyi mindent írnék magamról, de nincsenek szavak, melyek jól érzékeltetik a valóságot, amelyek kifejezik a fájdalmat és néha az

netnapló – Idő szűkében

Fél nyolckor szólalt meg az ébresztő. Csütörtök reggel van, az írótábor harmadik napja. Készülődés. A reggeli után ott is volt értünk a busz, amivel a karaván első állomására, Viskre indultunk. A hosszú út után megérkeztünk a középiskolába, már vártak ránk. Az előadóterembe kísértek minket, és Dupka György rövid bemutatása után

Netnapló – Kultúrnomádok Kárpátalján

Immár második alkalommal tartozhattam a kilencedik éve rendszeresen megrendezett „irodalmi karaván” résztvevői közé, így ismét elindulhattam az Együtt írógárdájának és a KVIT tagjainak kíséretében, hogy együtt járjuk be szűkebb pátriánk iskoláit, művelődési intézményeit.

November negyedikén Beregszász irányából is elindultak a IX. Együtt Írótábor – Kárpátaljai Magyar Irodalmi Napok résztvevői.

netnapló – koncentrálj

Háromnegyed hatkor kellett volna, de negyed hétkor ébredek. Félálomban eldöntöm, nem ragasztok fóliát az ablakra.

Hét óra előtt két levelet fogalmazok, nyolckor a buszt várom. Kilenckor már Csapon vagyok, érkezik a vonat. Baktériumsereg, átláthatatlan ablak, sok utas. Cs. L. már itt van. Zúg, zörög, rezeg a mozdony után következő első