netnapló – „Szép város Kolozsvár…”

01Mivel nem akarom a kályhától kezdeni, ki kell hagynom, hogyan tereltek minket birkákként a beregsurányi határátkelőn, hogy töltöttünk el öt órát a surányi Határ büfében, és hogy tanultam meg az első román kifejezést 50 kilométerrel délebbre a magyar–román határon az elköszönő vámostól: „vale vedere”.

Ki kell hagynom, pedig ezek a történetek egytől-egyig megérnének egy misét. Kezdem hát Szatmárnémetitől, ahol bizony leesett az állam a város karácsonyi fényeit látván. A helyi dolgokban járatos fuvarozónk, Ibolya fel is világosított, hogy az éppen regnáló polgármester költött idén kétszer annyit a díszekre, egy lapra téve fel a soron következő választások sikerét. Útitársaim már el is képzelték, milyen jól mutatna mindez Beregszász utcáin.

Gyors pénzváltás („jé, ez a lej műanyag!”) és jegyvásárlás után már kissé fáradtan, ugyanakkor izgatottan vártuk a kolozsvári buszjáratot. Izgatottan, mert először járunk majd Erdély szívében, ráadásul az utazás célja sem mindennapi. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája december 11. és 12. között tartotta Kolozsvári kikötő nevű rendezvényét, a Kárpát-medencei fiatal magyar írók találkozóját. Ezen Kárpátaljáról Lőrincz P. Gabriella, illetve a KVIT képviseletében Shrek Tímea és jómagam vettünk részt. A busz begördült az állomásra, mi pedig újabb meglepetésen voltunk túl, mikor kiderült, hogy a majd százüléses modern buszon alig húszan utazunk majd összesen. A hazai járatok tömegnyomora után mindez mesébe illő volt.

A hosszú, több mint háromórás, teljes sötétben és hegyek közt vezető úton egészen elvesztettem az időérzékemet, többször elaludtam, azt azonban tudom, hogy fél tíz körül értük el Kolozsvárt. Az állomáson volt ingyen wifi, így a taxi keresése előtt még egy kötelező szelfivel adtuk a facebookos közönség tudtára: megérkeztünk. Román taxisofőrünk, akinek akkor még köszönni sem tudtam rendesen, már sejthette, hogy nem velünk fogja megvitatni anyanyelvén az aktuálpolitikai híreket. Nekünk pedig most elég is volt annyi, hogy miután kimondtuk, Hotel Victoria, már indult is. Szobáink birtokba vétele után közösen végigzongoráztuk a román tévécsatornák népzenekínálatát, majd nekivágtunk az éjszakai Kolozsvárnak.

Románzászló-áradat, csodaszép adventi vásár, a Mátyás-szoborral való találkozás és eltévedések sora kísérte első utunkat a városban, mígnem megtaláltuk a rendezvény színhelyéül szolgáló Bulgakov irodalmi kávéházat02 és kultúrbisztrót, a lányok által később is csak „incifinci”-ként emlegetett, számunkra kimondhatatlan nevű utcán. A hely nagyon kellemes, hangulatos, és bár a tény inkább útitársaimat hatotta könnyekig, szabad bent dohányozni (ahogy egyébként minden más szórakozóhelyen is Romániában). A találkozó résztvevői közül már senkit nem találtunk a helyszínen, ám így is jól éreztük magunkat a Bulgakovban. A pálinka-felhozatal minden gyümölcsét sorra megízleltük, csak azután ballagtunk vissza a Victoriába.

Másnap nyolckor reggeli a hotel éttermében. A délelőtt a pihenés jegyében telt, hogy újult erővel induljunk a Bulgakovba, ahol finom ebéd és a csorba nevű levessel való első találkozás várt az E-MIL jóvoltából. Megismerkedtünk több meghívottal, és hamarosan felbukkant a főszervező, Karácsonyi Zsolt is, aki minket és a két Felvidékről érkezett írót, Nagy Hajnal Csillát és Száz Pált a Sigismund Toduță Zenei Főgimnáziumba vitt, hogy az ott tanulók előtt felolvassunk. Álmomban sem hittem volna, hogy itt is egy kedves ismerőssel hoz össze a sors, Alizzal, akivel már több mint egy éve léptem fel együtt a Pesti Vigadóban. A tanulók ugyanolyanok voltak, mint bármelyik iskolában, ahol eddig jártam. Érdeklődéssel figyelték minden szavunkat, de a „van-e kérdésetek?” kérdésre már kínos csönd a válaszuk. Rutinos iskolajárók lévén azért megtaláltuk a közös hangot, felszabadult beszélgetés indult el, és például az is kiderült, hogy Pali a pókember.

Egy újabb hoteles kitérő és Mátyás király szülőházának véletlenszerű megtalálása után a Bulgakovban hat órakor futott be az első képzeletbeli hajó a Kolozsvári kikötőbe. Fedélzetén Barlog Károly, Csík Mónika, Finta Klára Enikő, Horváth Benji és Márkus András mellett Shrek Tímea is ott volt. A moderátor, Karácsonyi Zsolt neki adta át először a szót. 82 rubel és Diskurzusok című írásait olvasta fel, és ezek szociografikus igényű ábrázolásmódja kárpátaljai életképeket idézett meg a hallgatóság előtt. Az irodalom regionális különbözőségeinek témájában aztán kifejtette azon álláspontját, hogy a kárpátaljai – más irodalmakkal ellentétben – jórészt kerüli a vulgarizmusok használatát, ami éles vitát generált, és a beszélgetést követően is jó ideig téma volt.

04A találkozó második felvonása nyolc órakor következett. A felolvasók asztalánál Adorjáni Panna, Áfra János, Ayhan Gökhán, Bálint Tamás, Kollár Árpád, Lőrincz P. Gabriella és jómagam foglaltunk helyet. Nagy élmény volt ismert fiatal alkotókkal együtt olvasni fel, társaságukban válaszolni Balázs Imre Józsefnek például arra a felvetésére, mérföldkő-e egy költő pályáján az első kötet, illetve, mit gondolunk a blogirodalomról. Mire befejeztük, tíz óra felé járt az idő. Egy kiadós vacsora után ismét meglehetősen későn értünk vissza a hotelbe.

A szombat reggel is nehezen indult, de a délelőtti szabadprogram jó alkalmat adott arra, hogy egy kicsit beljebb merészkedjünk Kolozsvár központjának csalogató, sikátorszerű kis utcáiba. Így értünk el a Szamosig, és azon is átkelve a fellegvárig, ahonnan szép kilátás nyílott a városra. Sajnos múzeumlátogatásra már nem jutott idő.

Ebéd a Bulgakovban, majd Albert, egy ex-lemezlovas taxis a helyi Lidlbe vitt el minket, hiszen az otthoniakra is gondolnunk kellett. Egy ilyen hosszú és különleges útról nem térhettünk haza üres kézzel, ráadásul Gabriella birsalmaaromát akart venni, ami szerintem önmagában is egy lehetetlen vállalkozás.

Este hatkor már újra a Bulgakovban hallgattuk André Ferenc, Izsó Zita, Nagy Hajnal Csilla, Serestély Zalán, Száz Pál és Varga László Edgár felolvasásait. Kis idő múlva azon kaptam magam, hogy egy-egy remek megformáltságú verssoron és a sörhöz kapott sósmogyorómon kívül nem is igazán figyelek semmire. Aztán hirtelen minden ünnepélyes lett: ünnepélyes zárás, ünnepélyes díjátadó gála, ünnepélyes vacsora. Díjazásra kerül egy életmű és egy első kötet – a Méhes György-nagydíjat Egyed Péter kapta, míg a debütdíjat Láng Orsolya vehette át –, a laudációk nagyon érdekesek. De menni kell, csomagolni kell, mert holnap indulunk. Néhány kézfogás, pár kedves szó, és egymás biztosítása afelől, hogy nemsokára újra találkozunk.

Vasárnap reggel a jegyeladónak már a háromnapos ott-tartózkodás önbizalmával vágtuk oda, hogy „buná diminyátá”, és azt is elmutogattuk, hogy három jegyre van szükségünk. Igen, Satu Mare. Visszafelé, a világosban már jobban élveztem az utat, Tímea kevésbé. Volt bennünk valamiféle sajnálkozás, mert nagyon megszerettük Kolozsvárt. Szatmárnémetiben pedig Ibolya várt minket az utunk eleji ötórás várakozás alatt már legendássá nőtt zöld Opeljében. Hogy a partiumi városból Nevetlenfaluig tartó út során hogyan csöppentünk egy disznóvágás közepébe, és hogy kerültünk egy kőgazdag román pasas autójába, aki családjainkkal együtt mindhármunkat meghívott volna magához karácsonyozni, szintén hosszú történet, amit nem részleteznék.

A határt végül átléptük, és már az ukrán útszakasz első méterein belezöttyentünk a hazai valóságba. Az autó innentől szó szerint felrázott ebből az álomból.

Felemás öröm így a hazatérés.

Marcsák Gergely

Névjegy Marcsák Gergely

 Irodalomtörténész, író, költő, zeneszerző, énekes. 1990. február 23-án született az ungvári járási Kincseshomokon.  A Debreceni Egyetem Irodalom és Kultúratudományok Doktori Iskolájának PhD-hallgatója. Az iskola befejezése után az Ungvári Nemzeti Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát, majd öt évig az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola magyartanára és szervezőpedagógusa volt. Első versei 2010-ben jelentek meg az Együtt irodalmi folyóiratban. Azóta írásait közölték a Napút, Helikon, Partium, Magyar Napló, Irodalmi Jelen, Hitel c. folyóiratok. A Szárnypróba (2013), Különjárat (2016), A tökéletes zártság egyetlen pillanata (2017) és az Év versei–2018 című antológiák társszerzője. Verseket, rövidprózákat, tanulmányokat ír. A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alelnöke, a Magyar PEN Club tagja. Budapesten az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója. Egy tanulmánygyűjteménye és egy verseskötete megjelenés alatt áll. Elismerések: Együtt Nívódíj (2017).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük