Nagy Tamás: Többszólamú szegénység

(Juhász Tibor: Amire telik)

 

Juhász Tibor második verseskötete (egyben harmadik könyve), az Amire telik a líraiságtól szinte lecsupaszított versnyelve miatt azt a benyomást keltheti az olvasóban, hogy szerényebb teljesítménnyel bír az elődeihez képest. Ennek megítélése azonban átfogóbb vizsgálatot igényel. A szerző debütkötete (Ez nem az a környék) rendkívül pozitív fogadtatásban részesült, a recepció a szegénység hatásvadászat és sablonosság nélküli tematizálását emelte ki. A könyv további erőssége a részletgazdag térábrázolás és a poétikai arányérzék. A metonimikus költői alakzatok dominálnak benne: bizonyos szövegrészletek értelmezése az emberi test mellett kiterjeszthetőek épületekre is. (Mondhatni, az itt felsoroltak az Amire teliket is jellemzik, azzal a szembetűnő különbséggel, hogy sokkal költőietlenebb a megszólalásmód.) A Salgó bluesról szintén elismerően nyilatkozott a szakma, a precíz, kimért mondatok helyenkénti líraiságát méltatták. Viszont néhányan hiányolták a bluest, amit talán az elbeszélő pozíciója némileg korlátolt, illetve felmerült a szociográfia hagyományának problematikus hatása. Ezek után nagy érdeklődés előzte meg az Amire teliket, amelynél a tematika tekintetében hasonló terepre tévedünk: a szegénység, a szegregátum, a perifériára sodródott emberek világa jelenik meg. Egyértelmű változást mutat a kötet alulretorizált, depoetizált versnyelve. Ezt akár poétikai megújulására tett kísérleteként is felfoghatjuk, vagy a szerző által választott helyszínek versbe emelésével adódó járuléknak, mivel a Lyukóvölgy feltételezhetően mélyebb szegénységet, traumatikusabb élményt nyújt a salgótarjáni közeghez képest, ez pedig még jobban leegyszerűsíthette a versek nyelvezetét.

Látszólag egybefüggő szövegről van szó, azonban három névtelen ciklusba rendeződnek a versek. Az első ciklusban a versek előrehaladtával egy fejlődéstörténet érzékelhető, a szegregátumtól indulva egy lakótelep, gyárváros kialakulása mutatkozik meg. Ez a ciklus – ezen belül is az eleje  –   kissé misztikus hatást kelt: „Csíkokra vágva megfüstölték, kiszárították / a babonás gonddal tartott állatok húsát” (Babona). A vándorélet motívumaival is (ló, sátor) találkozunk, amelyekből a romák szokásaira asszociálhatunk, erre enged következtetni a versek után következő felhasznált irodalom is. A kötet versei többnyire despkriptív jellegűek, viszont a fentebb említett szegényesebb, szikár versnyelv néhol mégis erős költői hatással társul: „Leesett állal nézték / ahogy a munkagépek lassú magabiztossággal / harapják a földet, és építenek / új hegyeket a fölfele igyekvő házsorok mögé” (Sztálinvárosi gyerekek). Bár csak a könyv végén látjuk verscímként, valószínűleg már az Örökség című versben megjelenik közvetve a Lyukóvölgy, amely a környékével együtt kétségkívül térpoétikailag kiaknázatlan terület. Több versben észlelhetjük az említett fejlődésnek a megszólalásmódra tett hatását, a régi és az új városrészek, épületek közti különbségeket felismerő vagy még ismerő emberek lépnek színre, észrevételeik pedig tárgyias stílusban épülnek a versszövetbe: „De az idősebbek, akik izmaikban még érzik / a parcellákon végzett kerti munka örömét, / ma is úgy hívják magukban, mint régen, / a zárt kertes övezetet. // Ők még felismerik a bomlófélben / lévő hétvégi házak és a közkutaknál / sorakozó helyiek mögött a régit” (Örökség).

A második ciklus a könyv legeklektikusabb, legsokszínűbb része. Egyrészt a váltakozó megszólalásmód miatt, másrészt olyan témák elevenednek meg, mint a lopás, az alkoholizmus, az erőszak és annak rejtegetése, a szokások és a nyomor öröklődésének problematikája. Itt már az eddig csak megfigyelt társadalmi réteg reprezentánsai is megszólalnak egyes szám első személyben. Eladónők, gyári munkások életének mindennapjai adnak lehetőséget a narratív versek térnyerésére, amelyeket a szerző néhol ready-made nyitómondatok segítségével bontakoztat ki: „Most nézd meg, én nem sajnálom tőle, / de nem tehetek úgy, mintha nem látnám, / mutatott az eladónő a hűtő és a fal / találkozásánál a széldzsekisre…” (Fizetés nélkül). Szembetűnő ebben a ciklusban, hogy a városrészekről a hangsúly áthelyeződik a házleírásokra, a szobák ábrázolásaira. Akár egy fényképész esetében, Juhász is ránagyít a megörökíteni kívánt helyzetekre, állapotokra: „A szobában mozdulni sem lehet. / A dobozhegyek, papírkazlak és kacatok / zsúfoltságában mintha csak a polcokon / sorakozó befőttesüvegekben lenne levegő” (Post mortem).

A kötet utolsó harmadában a zaj és a csend pillanatképei jelennek meg. Műszak utáni emberek várakoznak, hangoskodnak, majd az utazásuk után, az elhagyatott udvarokon, épületeken keresztül az egyre inkább elnéptelenedő települések összképéhez jutunk el. Visszatér a kamera a nagyobb képre: „Faluról falura kevesebben lesznek. // Később a kerítések, a postaládák mellé / akasztott ételhordók, a kutyaólak, a gyom. / És a busz, ahogy megfordul az utolsó / templom előtt” (Műszak után). Mintha azonos időben két nézőpontot kívánna bemutatni a kötet vége: egyszerre az utazókat, és ugyanabban a pillanatban az otthonaikat. Az utazással kapcsolatos részeken belül pedig két alternatíva van: a vonat és a busz. Nem szerencsés választás ugyanazt a címet (Műszak után) adni két versnek, azonban a tematikát ismerve van valami ördögi körkörösség ebben, mintha megidéződne Krasznahorkai Sátántangója, az elmúlás, az enyészet diadala és szépsége, amely leginkább az Ajnácskő felől című versben érzékelhető: „… vadak járnak / a raktárakban és más melléképületekben is. / A szobákban, a csarnokokban sarjadnak a fák, / a majorságok tetején sűrűsödnek a bokrok, / ahogy a munkagépek és a törött járdalapok / körül, / pont úgy”.

Az Amire teliket több kritikus is az oraveczi hagyomány folytatásaként pozicionálja, amely kissé elhamarkodott megállapodás lehet. Bár Oravecznél és Juhásznál is tárgyias lírával szembesülünk, utóbbi jóval kevesebb olyan retorikai eszközt használ, mint az ismétlés, felsorolás vagy az ellentétezés. Egyelőre nem tudjuk, hogy ez tematikai különbségből ered-e. Mindenesetre, Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténeti összefoglalójában[1] figyelmeztet arra, hogy a tárgyiasság a képviseleti költészet hagyományának is része: „Az irodalom képviseleti jellegének ez a hagyománya a költői szó érvényét tekintve természetesen nagyszámú változatot hozott létre” […], amelybe többek közt a „megjelenítő-tárgyias” megszólalásmód is beletartozik. Persze, ezzel nem szeretném bekategorizálni a szerzőt, csupán jelezni, hogy nemrég még ez állt közel az irodalmi koordinátarendszerben történő önmeghatározásához. A Szkholion 2021/1. számában [2] adott hosszabb interjúban Juhász így fogalmaz a közösségi költészettel kapcsolatban: „Az az igazság, hogy mostanra már a képviseleti költészet kifejezés is bántóan homogenizáló a számomra, jóllehet az elmúlt években én magam is sokszor ebből a hagyományból kiindulva határoztam meg a szépirodalmi munkásságomat.” Elmondása szerint e fogalom több okból is problémás, egyrészt a képviseleti költészetben a költő szerepe megkérdőjeleződik számára, másrészt elképzelhetetlennek tartja a képviseletét a hangjukat hallatni nem tudó embereknek, mert honnan tudhatnánk, milyen egy adott közösség hangja, ha nincs viszonyítási alap. Emiatt illesztett be egy szakirodalmi bibliográfiát a versek után, illetve váltakoztatta a szövegek beszélőit, hogy ne lehessen azt mondani, megtanulta egy társadalmi réteg nyelvét.

Az Amire telikkel kapcsolatban megoszlanak a kritikai vélemények, egyesek szerint ez a szerző eddigi legjobban sikerült könyve, azonban akadnak olyanok is, akik nemtetszésüknek, illetve hiányérzetüknek adtak hangot. Utóbbiakhoz sorolható Mohácsi Balázs kritikája[3], amely nagyobb vitát váltott ki az Alföld online felületén[4]. Úgy gondolom, a könyv merően eltérő értékelései közül az aranyközépút tűnik járhatónak. Már Nyerges Gábor Ádám írása[5] is rávilágított arra, hogy a sallangmentes, minimalista poétika egyszerre jár nyereséggel és veszteséggel. A veszély e szűkös versvilágban, hogy a helyenként végletekig tényszerű versek egyhangúbb és szürkébb benyomást keltenek az erősen lírai Ez nem az a környékhez képest. Viszont a jó érzékkel eltalált, részletgazdag leírások az elsőhöz hasonlóan a második verseskötet erényének is beszámíthatóak. Továbbá Juhász első két kötetében rendszerint a kívülálló vagy az interjúkészítő hangját tapasztaljuk (a Melegebb öl, A csörömpölés után című versek kivételével), az Amire telikben már a szegénység többször reprezentálódik az alanyi költészet segítségével, a lírai én mintegy részese lesz az adott világnak. Juhász ezzel új távlatot tud nyitni saját költészeti kifejezésmódjának megújulásában, ha a tematikán nem is szándékozik változtatni. A Vakvágány című vers pedig akaratlanul is megidézi Schiffer Pál Fekete vonat című szívszorító dokumentumfilmjét, amely komplexebbé teszi a versek nyújtotta élményt. Mintha a kötet megfilmesített, szabolcsi verziójával találkoznánk. Ezeket mérlegelve, úgy vélem, Juhász Tibor – ha más módon is, de –  megközelítette előző könyveinek színvonalát.

 

Jegyzetek: 

[1] Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története 1945–1991, Argumentum, Budapest, 1993, 45.

[2] Sokatmondó hallgatás – Juhász Tiborral Avramucz Tamás beszélgetett. Szkholion 2021/1., 23-28. (letöltés helye: http://szkholion.unideb.hu/wp-content/uploads/2021/09/szkholion-2021-1.pdf, utolsó letöltés dátuma: 2021. 11. 10.).

[3] Mohácsi Balázs: A szegénység krónikása, Alföld online 2021. 09. 16. (letöltés helye: http://alfoldonline.hu/2021/09/a-szegenyseg-kronikasa/, utolsó letöltés dátuma: 2021. 11. 10.).

[4] Kortárs fórum: vita a újabb költészet fejleményeiről (1.), Alföld online 2021. 10. 08. (letöltés helye: http://alfoldonline.hu/2021/10/kortars-forum-vita-az-ujabb-kolteszet-fejlemenyeirol-1/, utolsó letöltés dátuma: 2021. 11. 10.).

[5] Nyerges Gábor Ádám: Ízfokozók nélkül, Könyvterasz 2021. 02. 25. ( letöltés helye: https://konyvterasz.hu/izfokozok-nelkul/, utolsó letöltés dátuma: 2021. 11. 10.)

 

 

 

Az eredeti megjelenés helye: Együtt, 2021/1., 57-60. old. 

 

 

Nagy Tamás

Névjegy Nagy Tamás

1996-ban született Beregszászon. 2015 óta tagja a Kovács Vilmos Irodalmi Társaságnak (KVIT). 2017-ben szerzett BA szintű diplomát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola angol nyelv és irodalom szakán. Később ugyanott MA fokozatú diplomát szerzett magyar nyelv és irodalom szakon. Tagja a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ).

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük