Sötétedik, gyalog baktatunk a Máramarossziget és Aknaszlatina közötti fahídon. A határőr nem egészen érti, miért erre van nekünk Beregszász, én pedig általában úgysem tudom, hol vagyok. Őszintén szólva: nem szokott hiányozni, így megy ez az utóbbi időben, ő helyettem is érti, merre tartunk, nekem pedig elég az omladozó deszkákra, lassan kúszó folyókra és vonatokra csodálkoznom időnként.
Aztán valahogy lassan mégis érzem, tisztában kell lennem bizonyos dolgokkal. Tudatosítanom kell, miért ilyen olcsó a vodka, miért ekkorák a gödrök az utakon, miért tudunk zsiguliban eltaxizni a szállodáig. Kapkodom a fejem, mint általában az új helyeken, de ez nem ilyen egyszerű. Én két nap múlva hazamegyek, de Kárpátalja itt marad, a hatvan forintos vodkával, a két eurós négyórányi vonatúttal.
Olyan másfél héttel korábban még Szlovákiából indultam el, néhány napot eltöltöttem Pesten, bejártam az óráimra, ezután Kolozsvár, Nagybánya, Beregszász. Összecsengnek tárcámban az eurócentek, forintok, lejek, banik, hrivnyák, és már egyre nehezebb tisztában lennem a dolgok értékével. De most nem is ez a lényeg.
Hanem amiért jöttünk, ez pedig az I. Kárpátaljai Magyar Irodalmi Napok, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság szervezésében, ahová magyarországi, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki írók érkeztek, hogy aztán együtt bóklásszanak, vodkázzanak, irodalmazzanak és beszéljenek fontos, égető ügyletekről hajnalig a hotel különböző helységeiben és cigizésre kijelölt lépcsőin-verandáin.
Szerda délelőtt találkozunk Csordás Lacival, aki elvezet minket a rendezvény megnyitójára, ahol jómaga és még sokan mások tartanak kellemes és pont megfelelő hosszúságú megnyitóbeszédeket. Ezután a KVIT által meghirdetett internetes versmondó verseny eredményhirdetését is végignézzük. Nagyszerű és bájos kezdeményezés, lelkes gyermekekkel, néhány videót le is vetítenek, közben mindenki megérkezik, jóllakunk, majd az esti programok előtt Nagy Tomi még elvisz minket a helyi dikákok egyik törzshelyére. A pultosnő nem hagyja, hogy fizessek a felespohárért, amelybe beleszerettem, az igazán autentikus szuvenírek érdekelnek, így pedig mindig emlékezni fogok a Hópihe nevű kocsmára, ahonnan ajándékba kaptam egy kis kék virágokkal díszített felespoharat.
Átmegyünk a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Átriumába, itt két blokkban beszélgetnek és olvasnak fel a meghívott irodalmárok: először Serestély Zalánnal, Demeter Zsuzsával és Papp Attila Zsolttal beszélget Lőrincz P. Gabriella, majd Nagy Zsukával, Varga Melindával, Oláh Andrással és Végh Attilával beszélget Marcsák Gergely. Ezután két párhuzamosan futó, egyórás szemináriumra ülhetünk be a vacsora előtt – bár a versírás alapjai is érdekesen hangzik (Győrffy Ákos és Finta Éva vezetésével), én az irodalmárok bizarr szokásairól (Szőllőssy Balázzsal) folytatott beszélgetésre ülök be. A téma megmozgatja a (direkt vagy véletlenül, mindegy is) erre tévedt főiskolások fantáziáját, a végére élénk vita alakul ki arról, mi is számít tulajdonképpen bizarrnak. Főleg, ha egy olyan eleve némileg őrült embercsoportról beszélünk, mint az irodalmárok.
Másnap korán indulunk Ungvárra Csordás Lacival, Király Farkassal és Szőllőssy Balázzsal, ahol Kovács Eleonóra vár minket, hogy aztán ő és Laci egy számomra izgalmas beszélgetést vezessenek le hármunkkal pályakezdésről, regionalitásról, (bizarr vagy kevésbé bizarr) írói szokásokról. Én körülbelül félidőben elvonulok egy leányzóval líraszemináriumozni, úgyhogy csak a jó ég tudja, mikről beszélgettek még! Ezalatt természetesen nem csak mi látogattunk meg oktatási intézményeket, Beregszászon és Nagyberegen is jártak különítmények, elmeséléseik alapján velük is izgalmas dolgok történtek, amíg nem találkoztunk.
Este meghallgatjuk A római disznó monológját, Farkas Wellmann Endre és Marcsák Gergely estjét, hogy aztán a szállodában jöhessen az a bizonyos estétől hajnalig tartó, fontos vagy épp érdekes beszélgetésekkel fűszerezett rendezvényzárás. Vagyis tulajdonképpen minden beszélgetés fontos, amelyik érdekes, és minden beszélgetés érdekes, amelyik fontos. Lőrincz P. Gabival és Csornyij Dáviddal például megtárgyaljuk, mennyire kell is a párbeszéd. Serestély Zalán hatására pedig két nappal később, reggel arra ébredek, hogy vegetáriánus leszek – hogy ez az elhatározás végül két és fél napig képes kitartani, az a hatás súlyából nem von le. André Feri a kötete terveiről mesél, egyre jobban várom, meg sorozatot ajánl trollokkal és Hitlerrel (pár nappal később el is kezdtük nézni – tényleg érdemes). Odakint pedig aztán súlyosabb, égető beszélgetésekbe is bonyolódnak a résztvevők. A lényeg, azt hiszem, hogy mindenki minden körülmények között, tagságoktól, szervezetektől függetlenül meghallgattasson. 
De minden, ami megtörténik, az megtörténik. Afölött pedig, hogy az I. Kárpátaljai Magyar Irodalmi Napok megtörténtek, nem szabad csak úgy elmenni – és hogy annak a bizonyos pálinkásüvegnek minden meghúzásakor a rendezvény újabb és újabb évadjára ivott előre a társaság, beszédes, és remélhetőleg be is teljesül végül a jóslat. Sokkal többet vittünk el onnan, mint az ajándék felespohár, a sólámpa, a két pakli kártya és az Együtt legújabb lapszáma.
