Műhelymunka Füzesi Magdával

DSCN0738Füzesi Magda költőt, Táncsics Mihály-díjas újságírót látta vendégül a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) legutóbbi, március 7-i műhelybeszélgetésén. A találkozónak ezúttal is a beregszászi Európa–Magyar Ház adott otthont. A rendezvényen jelen volt Lőrincz P. Gabriella, Pák Diána, Ráti Emese, Shrek Tímea, Varga Nikolett, Bakos Kiss Károly, Csordás László, Csornyij Dávid, Gálfi Dezső, Kertész Dávid, Marcsák Gergely, Pógyor Adrián és Pógyor Levente. Először vett részt a KVIT találkozóján Szemere Judit, a Beregi Hírlap felelős szerkesztője, valamint Nagy Tamás, a beregszászi főiskola hallgatója.

Bár Füzesi Magda jelenleg Budapesten él, közismerten elkötelezett szülőföldje és a kárpátaljai magyar közösség iránt. A KVIT munkáját is támogatja, az általa szerkesztett, Magyarországon megjelenő Kárpátaljai Hírmondó irodalmi rovatában több tagunk is kapott már publikálási lehetőséget. Így, bár írásaink alapján sokunkat ismer, a személyes találkozót bemutatkozással kezdtük. Mindannyiunkat örömmel töltött el, hogy munkásságunkat figyelemmel kíséri, és a KVIT tagjainak mindegyikéhez volt egy-két kedves, biztató szava. Irodalmi társaságunk eddigi munkáját Csordás László elnök mutatta be a Szárnypróba című antológia megjelenésétől és 2013-as megalakulásunktól kezdve legújabb terveinkig, szót ejtve például internetes versmondó versenyünk meghirdetéséről.

Ezután a költőnő kezdett mesélni pályájának fontosabb állomásairól. Külön érdekesség volt számunkra, hogy a hatvanDSCN0735as években a Forrás Stúdióban eltöltött évekről, valamint a stúdió karizmatikus vezetőjéről, névadónkról, Kovács Vilmosról is megemlékezett. A hátrahagyott versekből ismert bennünk élő Kovács Vilmos-i kép érzékletes emberi jellemvonásokkal gazdagodott elbeszélései nyomán. Kitért a kor más, a fiatalok számára szellemi műhelyet teremtő vezető értelmiségeire is, érdekfeszítő történeteket hallhattunk a Drávai Gizella vagy Kecskés Béla házában tartott összejövetelekről. A kilencvenes évekről szólva pedig büszkeséggel mesélt a saját maga által szervezett kis irodalmi stúdióról, ahonnan olyan személyiségek kerültek ki, mint például Kristán Attila, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze, vagy Csobolya József, a Magyar Állami Operaház tenoristája.

Beszélt munkájáról az itteni magyar kultúrát támogató és a Kárpátaljáról elszármazott anyaországi értelmiségieket összefogó Kárpátaljai SzövetDSCN0739ségben. A jövőbeli tervek kapcsán szó esett a KVIT-tagok részvételének lehetőségéről a szövetség hagyományos éves balatonföldvári találkozóján, illetve egy állandó rovat tervéről a Kárpátaljai Hírmondó lapjain, melyben a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság tagjainak írásai kapnának helyet.

A Füzesi Magdával folytatott tartalmas beszélgetést a műhelymunka második részében műelemzés követte. Varga Nikolett és Csornyij Dávid új verseiket mutatták be, amik a jelenlévők véleménye szerint a korábbi írásaik minőségéhez képest mindkettőjük esetében egyértelmű fejlődést mutattak.

Vendégünket a közeli nőnap alkalmából virággal köszöntöttük. A találkozó kötetlen beszélgetéssel zárult.

Marcsák Gergely

Névjegy Marcsák Gergely

 Irodalomtörténész, író, költő, zeneszerző, énekes. 1990. február 23-án született az ungvári járási Kincseshomokon.  A Debreceni Egyetem Irodalom és Kultúratudományok Doktori Iskolájának PhD-hallgatója. Az iskola befejezése után az Ungvári Nemzeti Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát, majd öt évig az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola magyartanára és szervezőpedagógusa volt. Első versei 2010-ben jelentek meg az Együtt irodalmi folyóiratban. Azóta írásait közölték a Napút, Helikon, Partium, Magyar Napló, Irodalmi Jelen, Hitel c. folyóiratok. A Szárnypróba (2013), Különjárat (2016), A tökéletes zártság egyetlen pillanata (2017) és az Év versei–2018 című antológiák társszerzője. Verseket, rövidprózákat, tanulmányokat ír. A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alelnöke, a Magyar PEN Club tagja. Budapesten az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója. Egy tanulmánygyűjteménye és egy verseskötete megjelenés alatt áll. Elismerések: Együtt Nívódíj (2017).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük