Kovács Vilmos: Töredékek

 1. Szavalnak a kékruhás fellegek

villám-betükkel írt

mennydörgő verseket,

s megríkatják a felséges eget.

 

2. Zsiráf-nyakú templom árnyát az éjszaka

a porfehér kőtöltésre kiszegezi,

s fent a tetőn párjahagyott bádog-kakas

dühében a csillagokat csipegeti.

 

3. Arcodon a mosoly hamis.

Kacajoddal lelked bántod.

Talpad alatt sír a kavics…

Nem is tudom, a napsugár

mért csókolja cipőpántod?

 

4. Lassan lép. Jön veled szembe.

A két vállán cipeli a munkanapot.

Friss szél csörtet el köztetek,

utcapor vág a szemedbe

és gorombán leemeli

a fejedről a kalapot.

 

5. Kint – álmodik az alkonyat..

Nevetsz… Kínálod ajkadat..

S nem tudom, nyitva felejtett

két szemeddel

miről álmodik a lelked..

 

6. Kritikus vagy. Tolladban a mérték.

Te mondod meg, hogy mi lom s mi érték.

S hull a vers, mint vert sereg…

S suszter is vagy, ki oda nem ért még,

hogy kaptára húzza a lelkemet.

 

7. Gyerek még, de hangja

kamaszossá rekedt.

Ül… Egy lányra gondol,

s keserűn nézi a

csillag-szeplős eget.

 

8. Eladtam a zenét

néha a képekért –

a szemedhez szóltam,

de hallotta szíved,

mert ott volt a színek

közt szívem a szóban.

 

*

A vers Kovács Vilmos (1927-1977) Tavaszi viharok c. kötetében jelent meg. Lassan a végére érünk  a folyamatnak, melynek során megjelentettük a honlapon A tudat szunnyadó határőrei. Válogatás Kovács Vilmos műveiből c. kiadványban szereplő verseket és írásokat.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük