Világot versből?
Isteni szándék: balga és hiú.
A Megváltó sírján a kő mozdulatlan, rideg.
Csak húsz év, s már nem érti apja szavát a fiú.
A világ sorsa egy szál megfeszült ideg.
Játsszunk másat.
A vodka keserű.
A szád meleg és füstös.
Az értelem szívós,
a falon csak lassan torzulnak az árnyak.
Játsszunk?
A kocka perdül.
Vidd innen azt a harminc ezüstöt!
Cimborám, Ikarus,
ma sem veszem meg két törött szárnyad.
A szaxofon torkából bomló század tébolya süvölt.
Perdül a kocka.
Mondd hamar, mi több:
a márvány vagy az egyszerű föld.
Italoddal ne itass, Uram,
mert nő az árny, pedig az ember olyan apró.
Nem viszek neked semmit.
Tudod, ott papírból volt a rózsa.
És perdültek
és perdülnek a kockák.
Egy csendes zug kell.
Egy parti lóca.
És megmondom, mit gondolok a holnapról.
*
A vers eredetileg Kovács Vilmos Csillagfénynél (1968) c. kötetében jelent meg. A Kirakó kockák olvasható A tudat szunnyadó határőrei. Válogatás Kovács Vilmos műveiből c. kiadványban is.
